Néhány MPP-s tisztségviselő által aláírt, Szovátán kelt nyilatkozat került nyilvánosságra a múlt héten, amelyben a párt identitásának megőrzése mellett az erdélyi politikai jobboldal összefogásáért szálltak síkra. Az MPP elnöke szerint ebben semmi újdonság nincs, ráadásul ellentmondásos. Az EMNP vezetői jelezték, nyitottak az együttműködésre az autonómia-pártiakkal.
2013. január 20., 11:092013. január 20., 11:09
2013. január 20., 15:012013. január 20., 15:01
Néhány napja Szovátán kelt nyilatkozatot juttatott el a sajtóhoz néhány MPP-s tisztségviselő, amelyben a párt identitásának megőrzése mellett az erdélyi politikai jobboldal összefogásáért szállnak síkra.
„A Magyar Polgári Párt egyre inkább az elmúlt 22 évre jellemző háttéralkuk, a magyar nemzetpolitikai célokat háttérbe szorító konjunkturális és elvtelen egyezkedések irányába sodródik, elveszítve és elbizonytalanítva tagsága és szavazótábora egy részét. Szilárd meggyőződésünk, hogy szervezeti egységünket, önállóságunkat megőrizve az egységes erdélyi magyar nemzeti oldal megteremtésén kell közösen munkálkodnunk, ütőképes, hatékony alternatívát felmutatva a posztkommunista erőket toborzó és a beolvadást elősegítő erőkkel szemben”– áll a január 12-ei keltezésű, tizenkét személy által aláírt közleményben.
Az MPP elnöke, Biró Zsolt (a fenti fotón) szerint az effajta nézetkülönbségeket párton belül kell tisztázni, nem a sajtón keresztül üzengetni, ráadásul néhány résztvevő sem tudta, hogy aláírásával nyilatkozat kerül a nyilvánosság elé. „Semmi újat nem mondanak, és ellentmondásba is keveredtek. Az egységes jobboldal létrejötte az MPP szervezeti függetlenségének megtartása mellett csak úgy lehetséges, ha mindez az MPP színeiben történik. Minden más esetben összefogásról lehet beszélni, ez pedig nem más, mint az általam is szorgalmazott Magyar Szövetség, a nemzeti válogatott”– mondta az elnök, aki szerint meg kell várni az EMNP áprilisi kongresszusát, és majd azután lehet egyeztetni.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor (a jobboldali fotón) közleményben jelezte: nyitottak az együttműködésre a Magyar Polgári Párt autonómia-párti vezetőivel. „Az MPP régi és új csúcsvezetőinek átállása és az RMDSZ melletti kampányolása egy ahhoz hasonló titkos egyezség létezését sejteti, mint amilyet az RMDSZ a kormányzó Szociálliberális Unióval kötött a választások előtt, és amelyet megpróbált elhallgatni a választói előtt. (…) Mi is az elmaradt erdélyi magyar rendszerváltozás, közösségünk szabadabbá válása, önrendelkezési törekvéseink sikerre vitele és a különböző autonómiaformák közjogi keretének megteremtése érdekében dolgozunk. Akkor lehetünk hatékonyabbak, ha terveinket egyeztetjük, és közösen lépünk fel megvalósulásuk érdekében. Mindezt szem előtt tartva, az Erdélyi Magyar Néppárt nyitott a folyamatos párbeszédre és együttműködésre”– áll a néppárti közleményben.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!