Akik nem féltek megmártózni a jéghideg vízben

Nyolc évvel ezelőtt Mircea Gusztáv Róbert még egyedül fürdött meg a Maros vízében, a következő évben azonban már jó néhány barátja is csatlakozott, azóta pedig csak szaporodnak azok, akik vízkereszt alkalmával ledobják meleg ruháikat, s megmártóznak egyet a jeges vízben.

A fürdés kezdeményezői és a legtöbb résztvevő számára a vallásos ünnep csak egy apropó arra, hogy megmutassák, ezt is ki lehet bírni. „Évről évre egyre többen vagyunk, ennek pedig nagyon örülök. Azt gondolom, mások is rájöttek, hogy ez nem egy olyan hatalmas tett, szerintem pszichikailag és fizikailag az ember ennyit megbír” – mondja Mircea Gusztáv Róbert, aki sportoló barátaival együtt idén is az elsők között merült el a jeges vízben. A csobbanás után pedig még a rögtönzött jégfotelben is megpihentek a csuromvizes fürdőzők.

Visszatérő csobbanó a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese, Szász Attila is. Állítja, nem kell készülni erre, egyszerűen egy buli az egész. „Nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik, egy otthoni hideg vizes zuhany körülbelül ugyanennyire kellemetlen. A legrosszabb az, hogyha nincs papucsod, s amikor mezítláb kijössz, a vizes jégen kell állni, s akkor érzi az ember, hogy úgy ég a talpa” – mondja Szász Attila, aki szerint a víz már teljesen rendben van, általában 2 Celsius-fok körül szokott lenni. 

„Pár haver, többnyire sportemberek, összegyűlünk, s megfürdünk kicsit. Szórakozás az egész, amit persze rá lehet építeni a vízkeresztes történetre, de ez a vallási töltete nem releváns mindenikünk számára”  – fogalmaz Szász Attila, amikor a motivációiról kérdezzük.

Másként gondolja Kolcsár Sándor, aki bár egy szál fürdőnadrágban érkezik, egyik kezében Biblia, másikban kereszt van, s el is mondja mindenkinek, hogy mit is ünneplünk vízkeresztkor. Ő is visszatérő fürdőző, s nem rettenti el az sem, hogy márciusban tölti a 60 évet. Igaz, ezúttal létrát kér, s úgy mászik be lassanként a fél méter mély Marosba. „Tavaly még beleugrott, de most fáj a térde, azért kérte a létrát. Lehet, hogy meg kell műteni” – magyarázza a bátorságpróbát kiálló Kolcsár felesége.

Bár legtöbben férfias tettnek tartják, s tényleg volt olyan év is, amikor csak férfiak fürödtek, idén két bátor lány is akad, aki megmenti a női nem becsületét. Mellettük egy „eltévedt” futó sível érkező pókember is csobbant egyet, sokan tanakodtak, hogy vajon véletlenül, vagy szándékosan. Az utolsók közt merült a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila. Fürdőnadrágja mellett stílusosan egy nyakkendőt is viselt, „nehogy összetévesszék őt egy sportolóval”.

A fürdő után, már megfagyott hajjal mondja el, hogy már harmadjára csobban vízkeresztkor, de nem idegen ez számára, mert sűrűn fürdik a hóban sízések alkalmával, meg amikor lehull a hó, otthon, az udvaron is bele-bele szokott feküdni. „Annak idején, az egyetemen nálunk csak hideg vízzel lehetett zuhanyozni, úgyhogy nekem nem újdonság az, hogy decemberben jéghideg vízben mosdik az ember, mindig azt mondtuk, ettől leszünk nagyon kitartóak. S tényleg, ilyenkor jön rá az ember, hogy a szervezet hihetetlen szépen van felépítve, hogy meg tud ezzel birkózni, s közben semmilyen fizikai fájdalom nincs. Sokkal rosszabb az, amikor a CFR vonaton ül az ember órákig Kolozsvárig 15 fokban” – állítja a színházigazgató.

A vallásos gyökerű, de proifanizálódott merülés igazi közösségi élménnyé válik időközben: a fürdőzőket zsíros kenyérrel, forralt borral, szilvapálinkával várják, s aki már megmártózott a vízben, a többieket biztatja, hogy ők is tegyék meg. Legtöbben persze csak bámészkodni mentek ki a Maros-partra, s hogy megnézzék, kik azok, akik meztelenül merülnek el a vízben addig, amíg mi téli kabátban is fagyoskodunk.