Hirdetés
Hirdetés

Közösségben gondolkodnak a gyergyói fiatalok

•  Fotó: IfiCafé

Fotó: IfiCafé

A gyergyói fiatalok az ötleteik megvalósítása szempontjából szükségesebbnek tartják a példákat, szakmai kapcsolatokat, gyakorlati tudást, mint a pénzt vagy az infrastruktúrát – derült ki az első IfiCafén, ahol az ifjak találkoztak, ismerkedtek, beszélgettek, ötleteltek.

Baricz-Tamás Imola

2018. szeptember 20., 14:582018. szeptember 20., 14:58

A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont által szervezett találkozó központi témája az egyetem utáni hazatérés, szakmai kezdeményezések indítása volt.

Az IfiCafé ötletét egy korábbi, fiatalok körében zajlott felmérés adta. Más-más szakterületen tanuló fiatalok közös érdeklődési pontokat, területeket jelöltek meg, melyeken szívesen tevékenykednének, viszont keveset tudnak egymás munkájáról, érdeklődési köréről – tudtuk meg Dániel Botondtól az Erőforrásközpont vezetőjétől.

Hirdetés

Idézet
Az IfiCafé célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a gyergyói fiataloknak, hogy egymásra találjanak azok, akik hasonló ötletekkel, tervekkel rendelkeznek, és közösen szakmai kezdeményezéseket indítsanak el itthon

– fogalmazta meg a kezdeményezés célját Dániel Botond. A WorldCafé beszélgetős módszer mintájára, Gyergyószentmiklóson a Contact Kávé és Teaházban szervezett rendezvényen egyetemisták és frissen végzettek vettek részt. Kávéházi hangulatban, kiscsoportokban zajlott a beszélgetés az előre megadott téma mentén, és négy kérdést jártak körül a fiatalok:

  • Milyen problémákat látsz a városban/községedben?

  • Hogyan tudna a szakmád hozzájárulni ahhoz, hogy a település egy jobb, élhetőbb hely legyen?

  • Te milyen fejlesztési projektben vennél részt itthon?

  • Mi hiányzik ahhoz, hogy szakmai terveidet/projektedet meg tudd valósítani?

Kiscsoportokra tagoltan, a résztvevők ötleteiket egy csokorba szedték, majd az asztalgazdák rendszerezték az elhangzottakat  és bemutatták az összképet. A négy kérdés mentén zajló találkozón kiderült:

a fiatalok a városban tapasztalható közhangulattól eltérőn vélekednek.

•  Fotó: IfiCafé Galéria

Fotó: IfiCafé

„Megleptek a válaszok, ugyanis a fiatalok kevésbé voltak panaszkodók, a városban lévő közhangulattól eltérően javarészt megoldás-orientáltak voltak, nem a problémákra fókuszáltak. A hazaköltözés kapcsán a lehetőségek hiányából adódó bizonytalanság érzését, a közösségben uralkodó negatív mentalitást, kishitűséget, a biztonság hiányát emelték ki, és kevésbé szóltak arról, hogy nincs megfelelő infrastruktúra. A megfogalmazott ötletek között megjelentek a közösségi terek és találkozási lehetőségek létrehozása, képzések, táborok szervezése fiataloknak, de egészségnevelés, idegenvezetés ötlete is felmerült. Arra számítottunk, hogy hasonló érdeklődésű, hasonló területen tanuló fiatalok fognak összekapcsolódni kis ötletek mentén, ehhez képest az is többször előfordult, hogy más szakon tanulók (marketing, film-fotó-média, informatika) csatlakoztak, ajánlották fel szaktudásukat egy-egy ötlethez” – ismertette a szervező.

A fiatalok a negyedik kérdés kapcsán is meglepték a szervezőket.

„A szakmai tervek, ötletek megvalósítását a tapasztalat- és a szakmai kapcsolati háló hiánya nehezíti elsősorban. Egy másik nehézség a romániai bürokratikus rendszerből adódó problémák megoldása (jogi keretek, könyvelés, hivatali ügyintézések). Ezt egy résztvevő fogalmazta meg a legtalálóbban, aki szerint Romániát kellene megoldani, a többivel könnyebben boldogulnának. Csupán ezeket követte az anyagiak hiánya, és az is leginkább úgy merült fel, mint megismerni a lehetőségeket és megtanulni forrásokat bevonni. Tehát manapság az ötletek kivitelezése kapcsán sokszor hangoztatott pénz hiánya a fiataloknál kevésbé volt hangsúlyos. Leginkább a példák, példaképek hiányát említették” – ismertette Dániel Botond.

•  Fotó: IfiCafé Galéria

Fotó: IfiCafé

Az erőforrásközpont – a nyertes pályázatai révén – a csapatokat a megfogalmazott ötleteik kivitelezésében is segíti. A fiatalok nyitottak a folytatásra, legközelebb október 27-én találkoznak egy egynapos műhelymunkára.

A rendezvény nyitott bárki számára,

a szervezők azokat a fiatalokat is várják, akik nem voltak az IfiCafén, de szívesen bekapcsolódnának az ötletek kidolgozásába, megvalósításába.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára

Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára
Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára
2026. július 26., vasárnap

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára

Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Szakértő: Romániát nem veszélyezteti üzemanyaghiány, de veszélyesen ki van téve egy regionális kőolajválságnak

Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.

Szakértő: Romániát nem veszélyezteti üzemanyaghiány, de veszélyesen ki van téve egy regionális kőolajválságnak
2026. július 26., vasárnap

Csak a miheztartás végett: továbbra is az AUR a legnépszerűbb párt Romániában

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.

Csak a miheztartás végett: továbbra is az AUR a legnépszerűbb párt Romániában
2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: van egyfajta várakozás, hogy merre és hogyan haladunk tovább

Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.

Tarr Zoltán Erdélyben: van egyfajta várakozás, hogy merre és hogyan haladunk tovább
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Nem sok marad a megélhetési költségekre a számlák és adók befizetése után

Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.

Nem sok marad a megélhetési költségekre a számlák és adók befizetése után
2026. július 26., vasárnap

Megújult a fehéregyházi Petőfi-emlékhely – elsőként látogatott hivatalosan Erdélybe az új kormány

Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.

Megújult a fehéregyházi Petőfi-emlékhely – elsőként látogatott hivatalosan Erdélybe az új kormány
2026. július 26., vasárnap

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton

Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni
2026. július 26., vasárnap

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek
2026. július 26., vasárnap

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
Hirdetés