
Közösen tudnak szolgáltatót létrehozni a gyimesi községek
Fotó: Pinti Attila
Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk víz- és csatornahálózatait közösen üzemeltetné egy, a községek által létrehozandó szolgáltató. A kiépült rendszerek engedélyeztetése után ez a legfontosabb lépés ahhoz, hogy a szolgáltatás elkezdődhessen.
2025. október 20., 11:562025. október 20., 11:56
Az elmúlt évek során nagy előrelépés történt a Gyimesekben a víz- és szennyvízhálózat-építés terén. A hiányzó rendszereket pályázati támogatások felhasználásával sikerült jelentős részben elkészíteni, igaz, még folytatásra váró munkálatok is vannak.
Ez a helyzet Gyimesközéplokon, ahol kiépült a víz- és szennyvízhálózat a község nagy részén, a Jávárdi patakától befogott víz Hidegségen át az alsó, Tatros-menti falurészbe jut el, egészen a megállói iskoláig, a szennyvízhálózat szintén ezt követi. Viszont hiányzik ez az infrastruktúra a központi részen és több más patakvölgyben is, ezért
Gergely Károly polgármester abban bízik, hogy a bővítés a következő évben elkezdődhet, ugyanis a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás befejeződött. De addig is zajlik a már elkészült hálózatok engedélyeztetése, és a háztartások csatlakoztatásán is dolgoznak.

Gyimesközéplok víz- és szennyvízhálózatának kiépítése a terveknek megfelelően halad, így idén be tudják fejezni az európai uniós támogatással készülő beruházást. A község minden településére elér később az új hálózat.
Az elkészült rendszerek beüzemeléséhez szolgáltató is kell, és
– erősítette meg Gergely Károly. Ennek gyakorlati oldaláról még egyeztetnek, de más lehetőségekben nem gondolkodnak,
– tudtuk meg.
Gyimesfelsőlokon az Anghel Saligny-program támogatásával készült el a víz- és szennyvízhálózat, amelynek építését önerőből kezdték el. Az országút mellett mindkét oldalon 8,5 kilométeres szakaszon épült gerincvezeték, Ugrapatakán 2, Görbepatakán pedig 1,8 kilométeren, illetve szennyvíztisztító is épült, a beruházás során a meglévő ivóvízhálózatot is bővítették, új víztartályt telepítettek.
– ismertette Ambrus Andor polgármester. A hálózatokhoz történő csatlakoztatások folyamatban vannak, szóbeli egyeztetések zajlanak a közös szolgáltató létrehozásáról, konkrét lépések ezután következnek – vázolta az elöljáró. Emlékeztetett, mivel Gyimesbükkben már létrehozták a polgármesteri hivatalhoz tartozó víz- és csatornaszolgáltatót,
Gyimesbükkben a vízhálózat kiépítése megtörtént, a csatornahálózat pedig, amelynek építését szintén az Anghel Saligny-program támogatta, mintegy 80 százalékban készült el, jelenleg a finanszírozása leállt – mondta el érdeklődésünkre Oltean Péter polgármester. Ők arra számítanak, hogy jövőben ez a munkálat is folytatódhat, és be tudják fejezni.
A tanács által létrehozott szolgáltató egyelőre vízszolgáltatóként tud működni addig, amíg a csatornahálózat el nem készül. De az egyeztetések folyamatban vannak egy közös cég alapítása érdekében, amelynek először a jogi hátterét kell tisztázni – erősítette meg. Emlékeztetett, csak így tudnák fenntartani a szolgáltatásokat, mert minden községnek külön-külön túl költséges lenne.
Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét. A tárgyalás legfontosabb témája a magyar-román energetikai kapcsolatok megerősítése volt.
A vallásturizmus szereplői második alkalommal találkoznak csütörtökön Gyergyószentmiklóson a Keresztény Gyergyó vallásturisztikai konferencián.
A román haditengerészet katonai búvárai megsemmisítettek szerdán egy tengeri drónt, amelyik veszélyeztette a Fekete-tengeri hajózást – közölte szerdán a védelmi minisztérium.
A jövendőbeli védelmi miniszter személyéről a koalíciós megállapodás értelmében a Mentsétek meg Romániát Szövetségnek (USR) kell döntenie – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szabályozza a Románia közútjain közlekedő gépjárművek vezetési jogát azon személyek esetében, akik nem az Európai Unió valamely tagállama által kiállított jogosítvánnyal rendelkeznek.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei szerda reggel 33 Kolozs, Beszterce-Naszód és Maros megyei helyszínen, köztük két börtönben tartottak házkutatásokat egy hatalmas kábítószerkereskedő hálózat felszámolására.
Kedd este 64 éves korában elhunyt Adrian Pleșca, becenevén Artanu, a Timpuri Noi együttes alapítója és a Partizan együttes énekese.
Noha decemberben már telt ház szokott lenni, idén nem kapkodtak szállások után a vendégek, pedig az árak – általánosságban véve – nem emelkedtek a korábbi évekhez képest. Cikkünkben a székelyföldi szállásadók szilveszteri kínálataiból szemlézünk.
Jótékonysági bulit tartanak a Madarasi Hargitán, ahol a részvételből és a helyszíni adományozásból Bató Nimród és Simó Csilla támogatása valósul meg.
Kézdivásárhelyen idén is folytatódik a nagycsaládosoknak, valamint a gyerekeiket egyedül nevelő szülőknek szóló program. A kétféle kártya többféle juttatást, kedvezményt biztosít az arra jogosultaknak, ám ahhoz időben be kell nyújtani a kérelmet.
szóljon hozzá!