
Fotó: Barabás Ákos
Megszületett a királyunk, legyen ez a mi örömünk forrása is, mint ahogy a pásztoroknak is az volt. Legyen az ő uralma a mi reménységünk, váltságunknak az egyedüli kapaszkodója a mindennapok során, és legyen a mi vágyunk, hogy az ő uralma alatt, őt keresve és követve akarjunk élni – üzeni Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke karácsonyi pásztorlevelében, amelyet alább közlünk.
2023. december 24., 13:362023. december 24., 13:36
Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt. (Mt 2,1-2)
Az izraeli–palesztin háború kitörése után a betlehemi városvezetés kijelentette, hogy idén a városban nem lesz karácsony. Azon a helyen, ahol annyi gonddal – de nem kevés haszonnal – emlékhelyet építettek Jézusnak.
Most viszont talán igazán lehetőség nyílik arra, hogy feltegyük magunknak azt a kétezer éves kérdést, amit akkor az első karácsonykor feltehettek Izraelben is. Kicsoda Jézus? Egy veszélytelen kisgyermek, jámbor teremtés, akivel lehet játszadozni, különösen karácsony tájékán? Vagy valóban király, akinek születési jogon feltétlen tekintélye van, és aki bejelenti igényét az életre, a világra, az egész emberi történelemre? A bölcsek látogatása után az egyetlen kérdés: idézőjelbe tesszük-e az ő királyságát?
E kétféle keresés volt jellemző az egyháztörténelemben. Azok a hatalmasok vették őt komolyan, akik tiltakoztak Jézus trónkövetelésével szemben. Azok pedig, akik ugyancsak komolyan vették őt királyként, leborulva tisztességet tettek neki.
Krisztus királynak született. A történetből tudjuk és ma is látjuk, hogy nem mindenki örül e királynak. Sokan szeretnék, ha a prófétai jövendölés csak annyiból állna, hogy „mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk”. Ez azt jelentené számunkra, hogy neki nincs hatalma és nem lehet uralmi igénye az életünk felett. Ám az ige így folytatódik: „az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” (Ézs 9, 6). Ez azt jelenti, hogy Isten azért küldött el egy királyt, hogy mindnyájan őelőtte hódoljunk, uralmát elismerjük és őt szolgáljuk. Ehhez kétféle módon lehet viszonyulni: vagy lázad ellene az ember, vagy megalázza magát előtte.
De ha már a gyermek nyomait nem találjuk Betlehemben, akkor hol van a zsidók királya? – kérdezik a bölcsek, s kérdezzük mi is. Erre nemcsak az a válasz, hogy Betlehemben volt, most pedig Isten jobbján ül a mennyekben, hanem az is, hogy népe között van. A benne hívők gyülekezetében, akik az ő testét alkotják.
Megszületett a királyunk, legyen ez a mi örömünk forrása is, mint ahogy a pásztoroknak is az volt. Legyen az ő uralma a mi reménységünk, váltságunknak az egyedüli kapaszkodója a mindennapok során, és legyen a mi vágyunk, hogy az ő uralma alatt, őt keresve és követve akarjunk élni.
Isten áldja meg karácsonyunkat azzal a bizonyossággal, hogy megszületett a mi királyunk is, aki oltalmaz és vezet minden időben.
Kétszáz, elszigeteltebb helyeken pedig akár ötven méter alá is csökkent a látótávolság a köd miatt a Csíki-medencében – közli a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Ittas volt és gépjárművezetői engedéllyel sem rendelkezett az 51 éves férfi, akit csütörtökön rövid üldözés után tartóztattak fel a hatóságok Körvélyfáján – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A férfi azóta előzetes letartóztatásba került.
A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék.
A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársának harminc napos előzetes letartóztatását.
A Déli-Kárpátokat átszelő Nagyszeben-Pitești autópálya egyik legnehezebb szakaszán, a Vâlcea megyei Robești alagútpárnál látványos ütemben halad a hegy átfúrása.
Több tucatnyian vonultak utcára szombaton Gyergyószentmiklóson egy héttel a csíkszeredai és székelyudvarhelyi adóemelés elleni megmozdulások után. A demonstráción a polgármester is felszólalt. Fotókon mutatjuk.
Behúzták a farsangot szombat délben Kézdivásárhelyen. Az alakoskodás lakodalmi mentként indult, medveébresztésbe csapott át, végül temetésbe torkollott a céhes város főterén.
A szilágycsehi református templom tornyának kedd esti összeomlása előtt négy napon át egyre súlyosbodó szerkezeti károsodások jelezték az épület gyorsuló állagromlását – tájékoztatott szombaton a kulturális minisztérium.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
szóljon hozzá!