
Infografika: Tóth Szilárd
Megközelítette a hétmilliót a Romániában forgalomba helyezett személygépkocsik száma 2019 végén, miután csak tavaly további több mint 600 ezer autóval bővült a hazai járműpark. A friss statisztikákból az is kiderül, hogy az új autók számának növekedése tovább folytatódott, a dízelautók pedig egyre inkább háttérbe szorulnak a benzinesekkel szemben.
2020. március 07., 14:552020. március 07., 14:55
Miután 2018-ban tízéves csúcsot döntött az új személygépjárművek száma Romániában, tavaly még az akkori rekordértéknél is több új autó talált gazdára az országban – derült ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) éves statisztikájából. Az adatok szerint
A korábbi évekhez hasonlóan változatlanul a Dacia a legnépszerűbb márka 52 283 eladott autóval, ami 30,2 százalékos piaci részesedést jelent. Második helyen, jócskán lemaradva a Volkswagen áll 15 377 eladással és 8,9 százalékos részesedéssel, majd a Renault (14 646 darab, 8,5%-os részesedés), a Škoda (13 898, 8%), és a Ford (11 087, 6,4%) következnek a sorban. Autótípus alapján továbbra is Dacia Loganból kelt el a legtöbb tavaly (20 433 darab), illetve a Dacia Duster (12 566), a Dacia Sandero (11 799), a Renault Clio (6292) és a Škoda Octavia (5934) bizonyult a legkeresettebbnek. A statisztikában kategóriákra bontva is megnevezték a legnépszerűbb modelleket.
A miniautókra vonatkozó A-kategóriában a Toyota Aygo, a Fiat 500 és a Volkswagen Up! volt a legkelendőbb, a B-kategóriában (kisautók) a Dacia Sandero, a Renault Clio és a Volkswagen Polo, a C-kategóriában (alsó-középkategória) a Dacia Logan, a Škoda Octavia és a Dacia Logan MCV, a D-vel jelölt középkategóriában a Volkswagen Passat, a Škoda Superb és a Ford Mondeo, az E-kategóriában (felső-középkategória) a Mercedes-Benz E-osztály, a BMW 5-ös sorozata és az Audi A6, a luxusautókat jelölő F-kategóriában pedig a Mercedes-Benz S-osztály, a BMW 7-es sorozata és a Porsche Panamera.
Fotó: Pinti Attila
Az utcai terepjárókra vonatkozó SUV (Sport Utility Vehicle) kategóriában a Dacia Duster, a Nissan Quashqai és a Ford Ecosport állt az élen, a sportautók közül pedig Ford Mustangból, Mercedes-Benz AMG GT-ből és Porsche 911-ből kelt el a legtöbb tavaly az országban. Üzemanyag szempontjából a benzines személyautók tovább növelték előnyüket a dízelekkel szemben.
A „zöld autók” számának növekedése is folytatódott, hiszen az eladott járműveknek már 3,8 százalékát tették ki tavaly az elektromos és hibrid modellek a 2018-es 2,9 százalékhoz képest. Ez összesen 6658 környezetkímélő járművet jelent, elektromosból 1523-at értékesítettek, a legkeresettebb márka pedig a Renault volt, hibrid meghajtásúból pedig 5135-at, a legnépszerűbb márka ez esetben a Toyota volt.
Az új autók számának kitartó növekedése mellett a használt autók számának csökkenése is folytatódott tavaly: a gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) 2019-re vonatkozó statisztikája szerint
Noha ezek kedvező változások, összességében még így is több mint 600 ezer járművel bővült tavaly a hazai autópark, ennek következtében pedig megközelítette a hétmilliót a Romániában forgalomba helyezett személygépkocsik száma.
A DRPCIV adataiból továbbá az is kiderül, hogy
Pontosabban 516 667 jármű 0 és 4 év közötti, 515 527 autó 5 és 8 év közötti, 1 048 746 személygépkocsi 9 és 12 év közötti, a fennmaradó 4 820 296 pedig 12 évnél régebbi.
Fotó: Pinti Attila
Az átlagéletkor Hargita, Kovászna és Maros megyében is hasonlóan alakult. A Hargita megyében bejegyzett 101 287 személyautó közül 3735 volt 0-4 év közötti, 5359 5-8 év közötti, 13 261 9-12 év közötti, 78 932 pedig 12 évnél idősebb.
A Kovászna megyében forgalomba íratott 67 050 személyautó közül 2327 volt 0 és 4 év közötti, 3590 5 és 8 év közötti, 8963 9 és 12 év közötti, 52 170 pedig 12 évnél régebbi. Benzinesből 36 953-at, dízelből pedig 29 897-et tartottak számon.
Maros megyében 176 335 jármű szerepel a DRPCIV nyilvántartásában, ezek közül 0 és 4 közötti régiséggel 6878, 5 és 8 év közötti régiséggel 10 064, 9 és 12 év közötti átlagéletkorral 23 753, a fennmaradó 135 640 jármű pedig 12 évnél régebbi gyártású.
Érdekesség, hogy Maros megye kivételt képez az üzemanyagtípus szerinti megoszlás szempontjából: kevesebb a benzines autó, mint a dízel, előbbiből 82 402-őt helyeztek forgalomba, utóbbiból pedig 93 265-öt.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A nyári érettségire feliratkozott diákok 98,2 százaléka vett részt hétfőn a román nyelvből és irodalomból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben az érettségi kötelező tantárgyából tartandó írásbeli vizsga egy nappal történő elhalasztásáról szóló miniszteri rendelet.
12,6 millió lejes kincstári hitel felvételéről döntött Hargita Megye Tanácsa. A kölcsönt három beruházás finanszírozására fordítanák, miközben a korábbi hitelkeretek felhasználását is átcsoportosították, és döntöttek a homoródi területek rendezéséről is.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
szóljon hozzá!