Az általános mezőgazdasági összeírást 2020 őszén végzik majd
Fotó: Veres Nándor
Az általános mezőgazdasági összeírás módszertanának aktualizálása végett minden Hargita megyei önkormányzatnak ki kellett töltenie egy kérdőívet a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal kérésére. A válaszokat már el is küldték Bukarestbe.
2018. június 27., 14:402018. június 27., 14:40
Országos szinten hozzáfogtak már a 2020-as általános mezőgazdasági összeírás előkészítéséhez: az Országos Statisztikai Intézet kérésére a Belügyminisztérium a prefektusi hivatalokat kérte fel, hogy megyénként működjenek közre ebben ‒ számolt be érdeklődésünkre Adrian Pănescu. A Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője azt is kifejtette, első lépésként egy kérdőívet továbbítottak minden közigazgatási egység önkormányzatának, amelyet a hónap végéig kell kitölteniük és visszajuttatniuk az illetékeseknek. Ennek célja, hogy Bukarestben felmérhessék, milyen formában lehetne felújítani, mit lenne érdemes változtatni a korábbi összeírás módszertanán. Arra is emlékeztetett az illetékes, hogy korábban a kérdezőbiztosok személyesen keresték fel a települések gazdaságait, és papíron rögzítették az adatokat.
Arra vonatkozóan, hogy milyen adatokat kértek az önkormányzatoktól, Adrian Pănescu elmondta, többek között
be kellett jelölni, hogy van-e internet-hozzáférés a településen, illetve a polgármesteri hivataloknál, naprakészek-e a mezőgazdasági regiszterek, ezeket papíron vagy elektronikusan vezetik;
nyilatkozni kellett arról is, hogy az önkormányzatok tudnának-e segíteni abban, hogy a helyiek gazdaságait online mérjék fel, továbbá hogy községenként hány egyéni gazdaságot tartanak számon;
azt is be lehetett jelölni, hogy az összeírást terepen végezzék-e – gazdaságról-gazdaságra járva – a kérdezőbiztosok, a nyilvántartást pedig papíron vagy elektronikus formában lenne egyszerűbb követni.
Emellett figyelembe veszik, hogy egy-egy település hol helyezkedik el, a községek falvai milyen távolságra vannak egymástól, milyen a település fejlettsége, illetve a lakók életkora, s ezek alapján döntik majd el, hogy a kitűzött 2020. október 1. és november 30. közötti időszakban valóban megoldható-e az országos szintű összeírás elvégzése ‒ részletezte a szóvivő. Tőle azt is megtudtuk, hogy
amelyeket kedden el is küldtek Bukarestbe, ahol a statisztikai hivatal dolgozza majd fel az azokban szereplő adatokat.
András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere érdeklődésünkre elmondta, esetükben a mezőgazdasági regisztert minden év januárjában aktualizálják papíron és elektronikus formában is. A törvény értelmében ugyanis a gazdaságok vezetői kötelesek minden esztendőben felkeresni az önkormányzatot és bejelenteni, ha változás történt gazdaságukban ‒ ez a terület- és az állatlétszám-változásra is vonatkozik ‒, amennyiben nem keresik fel ez ügyben az önkormányzatot, az előző esztendőben feltüntetett adatok maradnak érvényesek. A községvezető szerint, esetükben aktuális adatok szerepelnek a mezőgazdasági regiszterbe, a területek utáni adózás, illetve a támogatások okán ugyanis minden jelentős változást jelentenek az önkormányzatnál a helyiek.
Hasonlóan vélekedik Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere is, aki szintén arról tájékoztatott, hogy községükben aktualizálva van a mezőgazdasági regiszter, naprakész adatok szerepelnek benne, a helyiek által közölt adatokat pedig papíron és elektronikus formában is vezetik.
Olyan jégpálya épült Gyergyóremetén, amelynél nincs modernebb az országban. Augusztus végén rangos nemzetközi tornával avatják a Remete Ice Arénát, a GYHK új otthonát.
Sokkal jobb a Romániába érkező beruházások lehetőségére összpontosítani, mintsem „néhány helyi dologra”, amelyek javítanak ugyan az adott településeken élők életkörülményein, de az emberek úgyis külföldre vándorolnak – véli az elnök.
Homok, kavics, faanyag és munkaerő – ezekre van most szükség Nagyborosnyón és Kökösbácsteleken. Miközben a károsultakat határokon innen és túl is támogatják, az árvízvédelem tekintetében még nem sikerült jelentős haladást elérni.
Sepsiszentgyörgy közigazgatási területén ebben a hónapban is folytatódott az elhagyott autók elszállítása, ezúttal a megyeközponthoz tartozó egyik falu került célkeresztbe. Kézdivásárhelyen egyelőre nincs szükség ilyen drasztikus intézkedésekre.
Románia a rendelkezésére álló uniós források 16,3 százalékát hívta le eddig, és ezzel meghaladja a 11,4 százalékos uniós abszorpciós átlagot – jelentette ki szerdán az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter.
Őrizetbe vették szerdán a katonai ügyészek a négy halálos áldozatot követelő duna-deltai balesetben érintett sétahajó vezetőjét.
Megbízatást kaphat az elnöki hivatalnál Ludovic Orban – nyilatkozták szerdán politikai források.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) szerdán közölte, hogy nem fogja véleményezni a különnyugdíjakkal kapcsolatos módosításokat tartalmazó törvénytervezet munkapéldányát.
Nicușor Dan államfő szerdán azt nyilatkozta, hogy „a következő hetekben” kinevezi a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), illetve a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetőit.
Nicușor Dan államfő szerint „fejetlenség” van a bírák és ügyészek nyugdíjazási eljárása körül, és magyarázatot vár ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM).
szóljon hozzá!