Kérkedés helyett segíteni kellene a marosvásárhelyi egészségügyi rendszert

az orvosi egyetemmel és egyáltalán mindennel, ami az egészségi ellátáshoz kapcsolódik, csakhogy nemigen segítik annak továbbfejlesztését. Claudiu Puiac belátta, hogy a hetvenes évek végén épült kórház belsejét sikerült nagyjából felújítani, ám infrastruktúrája mégis messze elmarad a követelményektől. A menedzser mindenekelőtt a kórházi bútorzatra utalt, amelyet már rég ki kellett volna cserélni.

Szintén az infrastrukturális hiányok közt említette a már évekkel ezelőtt beígért parkolóház megépítését.

Aki nem érkezik a hajnali órákban, több száz méterre kénytelen járdán, tömbházak közt, zöldövezeten hagyni az autóját, és visszabaktatni a kórház vagy a járóbeteg-rendelő kapujáig. Sokszor a mentőautók sofőrjeinek is komoly szakmai kihívást jelent eljutni a főutcától az épület hátsó részéig, a sürgősségi bejáratig. A legderűlátóbb forgatókönyv szerint is, amellyel ezelőtt egy hónappal rukkolt elő a marosvásárhelyi városháza,

A három és fél évtized alatt a hátsó park is fokozatosan leépült. Az 1990 után épült vérközpont, majd a rohammentő-állomás, végül a helikopterleszálló mind-mind a park területéből kanyarítottak le jókora darabkákat.

Hiábavaló az erdő közelsége, a számos jövő-menő autó, az egyre sűrűbben fel- és leszálló helikopter semmiként nem a nyugalmukat vagy a felfrissülésüket szolgálja.

Kérdésünkre, hogy előfordul-e, hogy a drága egészségügyi gépek kicsomagolatlanul, ládákban porosodjanak a folyosókon vagy valamelyik raktárban, Puiac nemmel válaszolt. Mint mondta, bár vannak még hiányosságok, az európai kórházakhoz képest a marosvásárhelyi kórház mintegy 75–80 százalékos átlagnál áll – ami hazai viszonylatban egyáltalán nem rossz. Ezzel szemben az orvosi felszerelések, akárcsak a bútorok, szintén csere után kiáltanak.