
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Az idei nyár nagy esőzései miatt két Sepsiszentgyörgy melletti forrás vize is ihatatlanná vált.
2018. szeptember 10., 09:542018. szeptember 10., 09:54
A város önkormányzata arra hívja fel a figyelmet, hogy
Korábbi vizsgálatok során a Honvéd forrás mellett levő Csaba-forrás vizéről is kiderült, hogy a minősége nem megfelelő.
A teljesen elárasztott Honvéd-forrásból csak most tudtak mintát venni, de hasonló eredményre jutottak. Az önkormányzat arra figyelmezteti a városlakókat, hogy amíg a Sugásfürdő felé vezető út mentén, a két forrásnál ott van a tiltó tábla, ne fogyasszanak a vízből, mert káros lehet az egészségre.
Emberi beavatkozással nem lehet fertőtleníteni a forrásokat,
A források környékét a polgármesteri hivatal alkalmazottai folyamatosan takarítják. A laboratóriumi vizsgálatokat megismétlik. A városháza szerint a szemerjai Büdöskút csorgójából megfelelő minőségű víz folyik. A sepsiszentgyörgyiek kedvelik a város környékén található források vizét, gyakran pillepalackokban, nagy mennyiségben hordják haza.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Egy medvebocsot találtak elpusztulva hétfőn a Szászsebes–Torda közötti, A10-es autópályán. A Fehér megyei rendőrség közlése szerint az állat tetemét a vadászegyesület viszi el.
A napszemüveget sokan elsősorban a fény elleni védelem miatt viselik, pedig ennél jóval többről van szó. A megfelelő napszemüveg egyik legfontosabb feladata az UV-sugárzás kiszűrése, amely ugyan láthatatlan, mégis folyamatosan terheli szemünket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) készen áll részt venni egy új kabinet megalakításában és támogatásában, de nem szavaz bizalmat olyan kormánynak, amelynek nem tagja – szögezi le az alakulat országos politikai tanácsának hétfőn elfogadott határozata.
Ideiglenes körforgalmat alakított ki a csíkszeredai városvezetés a Temesvári sugárút és a Szív utca találkozásánál levő útkereszteződésben.
Csodának nevezte a szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) elkészültét az egyik megálmodója, Horațiu Suciu professzor, aki a hétfői avatón arról beszélt, hogy ezután még több betegnek tudják megmenteni az életét és ez a legfontosabb.
A következő két hétben az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakulhat a hőmérséklet Romániában, Erdélyben azonban több hullámban is lehűlés várható. A záporok sem maradnak el, jelentős mennyiségű csapadékra viszont kevés az esély.
Több díjat is hazahoztak székelyföldi tévések a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljáról, amelyet a magyarországi Szarvason tartottak hétvégén. A portréfilmek, valamint fenntartható fejlődés tematikájú alkotások versenyére hat országból neveztek.
Az Európai Unió (EU) tagállamai összesen 34,4 milliárd liter sört állítottak elő 2025-ben, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, de 2,2 százalékkal többet, mint 2020-ban – közölte hétfőn az Eurostat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök – jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda.
szóljon hozzá!