Hirdetés
Hirdetés

Kastélytúra és kincsvadászat színesítette a gernyeszegi történelmi ismertetést

A gernyeszegi Teleki-kastély a helybélieket és a román látogatókat is vonzotta •  Fotó: Antal Erika

A gernyeszegi Teleki-kastély a helybélieket és a román látogatókat is vonzotta

Fotó: Antal Erika

A gernyeszegiek mellett sok román látogatót is sikerült bevonzani a Teleki-kastély falai közé a nyolcadik. alkalommal megszervezett kastélynapon. Teleki Kálmán gróf, a kastély tulajdonosa fontosnak tartja, hogy ne csak a magyarok ismerjék meg a kastélyt és annak történetét.

Antal Erika

2018. július 22., 19:222018. július 22., 19:22

A kastélytúrákat – amely során az érdeklődők a Telekiek múltjával, a kastély építésének történetével, annak lakóival, gazdasági és szellemi életével ismerkednek – mint minden évben, ezúttal is megszervezték román nyelven. Bevonták a történelmi ismertetésbe a gernyeszegi református, illetve az ortodox templomot is, valamint a falu feletti domboldalon álló Teleki-kriptát is. A kastélyban látható kiállítások is többnyelvűek, a magyar mellett román és angol magyarázó szövegek olvashatók a fotók, tervrajzok, bemutatók alatt.

Hirdetés

Az egész napos program a legkisebbektől a szórakozni vágyókon át a történelem iránt érdeklődőkig mindenki számára sok érdekességet nyújtott. A kincsvadászat során, amely a 6–12 év közötti korosztálynak szólt, a park egy-egy fáját, szobrát, műemlékét, belső udvarát, bejárati hídját kellett megtalálni a feladatlap szerint, ott pedig különféle próbatételeknek kellett megfelelniük. A játék legvégén egy kis kirakós és egy kulcstartó volt a jutalom.

Mátyás-korabeli tánc és zene tette még hangulatosabbá a kastélynapot •  Fotó: Antal Erika Galéria

Mátyás-korabeli tánc és zene tette még hangulatosabbá a kastélynapot

Fotó: Antal Erika

A százados fák árnyékában kézműves tevékenységek vártak a gyerekeket, de volt lovaglás, bűvészmutatvány, óriásbuborék és közös játék egy szivárványszínű ernyővel, színes lufikkal. Az este folyamán a körtvélyfáji Bokréta Néptáncegyüttes, majd a Passeggio együttes mutatott be Mátyás király korabeli táncokat a Riverenza régizene együttes kíséretével.

A kis kincskeresők feladatokat oldanak meg •  Fotó: Antal Erika Galéria

A kis kincskeresők feladatokat oldanak meg

Fotó: Antal Erika

A kastélyban két kiállítást nyitottak meg ebből az alkalomból:

  • Szabó Tamás Kastély Erdélyben című fotókiállítása a Pont csoport Kastély Erdélyben című programjának része. A fényképész az elmúlt két évben bejárta Erdély minden sarkát, hogy dokumentálja a kastélyok és kúriák jelenlegi állapotát.

  • A másik kiállításnak Részletek a címe, és a Teleki-kastély életének mozzanatait örökíti meg Raluca Pascalău építész és Alex Csaba Nistor művész szemszögéből.

„Jól sikerült minden, elég sokan voltak, és újdonság, hogy olyanok is eljöttek, akik eddig nem vettek részt a kastélynapi rendezvényeken, gernyeszegiek, önkéntesek, illetve még a gernyeszegi iskola is bekapcsolódott a programszervezésbe” – fogalmazott a gróf. Teleki Kálmán érdeklődésünkre elmondta, a Maros megyei tanácstól, a Bethlen Gábor Alaptól kaptak támogatást. A tulajdonképpeni bevételt az árusok jövedelméből fizetett rész jelenti, amely jelképes összeg.

Érdeklődésünkre, hogy miként áll a kastély renoválása, Teleki gróf elmondta, még sehogy nem áll, most tulajdonképpen azon dolgoznak, hogy legyenek meg a dokumentumok, amelyek egy nagyobb léptékű pályázathoz szükségesek. „Nem lesz meg egyhamar, ha így halad, de én optimistán nézek a jövőbe” – tette hozzá, majd azt is elmondta, európai uniós pályázat lehetséges, 4–5 millió euró értékben, de ezekhez olyan dokumentációt kell összeállítani, amelynek a költségei körülbelül 50 ezer euróba kerülnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 14., hétfő

Emberre támadt a kutyája, őrizetbe vették a gazdát

Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 62 éves brassói férfit, miután malinois fajtájú kutyája megtámadott egy másik férfit egy szabadidős övezetében. A rendőrség szerint a gazda nem megfelelően felügyelte az állatot.

Emberre támadt a kutyája, őrizetbe vették a gazdát
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kis távolság, nagy dugó: a közlekedés nehezíti meg leginkább az ingázást Romániában

A vizsgált európai államok közül a romániai alkalmazottak utaznak a legkevesebbet a munkahelyükre, mégis átlagosan közel 53 percet töltenek naponta ingázással – derül ki egy felmérés vasárnap közzétett eredményeiből, melyeket az Agerpres ismertet.

Kis távolság, nagy dugó: a közlekedés nehezíti meg leginkább az ingázást Romániában
2026. szeptember 13., vasárnap

Több mint ötszáz sofőr maradt jogosítvány nélkül egyetlen nap alatt

Szombaton országszerte 549 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 133-nak gyorshajtás, 71-nek alkohol hatása alatti vezetés miatt – derül ki a Román Rendőrség vasárnapi közleményéből.

Több mint ötszáz sofőr maradt jogosítvány nélkül egyetlen nap alatt
2026. szeptember 13., vasárnap

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan

Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.

Az erdélyi magyarok lemészárlásában szerepet játszó Avram Iancut méltatta Nicușor Dan
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

Súlyos adatvédelmi incidens a Revolutnál: ügyfelek érzékeny adatai kerültek illetéktelenekhez

A Revolt ügyfeleinek érzékeny adatai kerültek egy illetéktelen harmadik félhez, miután a vállalat egy valós kormányzati ügynökség e-mail-domainjéről érkező csalárd megkereséseket kapott – közölte a brit fintechcég szóvivője a Reuters hírügynökséggel.

Súlyos adatvédelmi incidens a Revolutnál: ügyfelek érzékeny adatai kerültek illetéktelenekhez
2026. szeptember 13., vasárnap

Székely Vágta: erős mezőny, fiatal lovasok és nagy csaták – videó

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 35 lovas állt rajthoz. A szervezők szerint külön öröm, hogy egyre több fiatal kapcsolódik be a lovassportba, ami azt mutatja, hogy van utánpótlás.

Székely Vágta: erős mezőny, fiatal lovasok és nagy csaták – videó
2026. szeptember 13., vasárnap

Vasárnap még kitart a rossz idő, de hamarosan visszatér a meleg

Erős szél és mérsékelt záporok várhatók az ország országban vasárnap, a jövő hét közepén azonban felmelegszik az idő, a hőmérsékletek újra megközelíthetik a 30 Celsius-fokot.

Vasárnap még kitart a rossz idő, de hamarosan visszatér a meleg
Hirdetés
2026. szeptember 13., vasárnap

„Itt az ideje a döntéseknek” – Bolojan szerint mielőbb hiteles kormányra van szüksége Romániának

Ilie Bolojan szerint egy ügyvivő kormány miniszterelnökének vagy minisztereinek lemondása csak elmélyítené a válságot és a kormányzati tevékenységeket is megbénítaná.

„Itt az ideje a döntéseknek” – Bolojan szerint mielőbb hiteles kormányra van szüksége Romániának
2026. szeptember 12., szombat

Román egyházi vezetők részvételével emlékeztek Márton Áronra Gyulafehérváron

Római katolikus, görögkatolikus és ortodox egyházi méltóságok vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Márton Áron emlékére szervezett rendezvényen. A püspök a múlt századi erdélyi közélet egyik meghatározó szellemi vezetője volt.

Román egyházi vezetők részvételével emlékeztek Márton Áronra Gyulafehérváron
2026. szeptember 12., szombat

Székelyfölddel szomszédos megyében csapódott be egy drón

Lezuhant szombaton egy drón a Suceava megyei Botoșenița Mare térségében, egy kukoricásban. A becsapódás helyén mintegy egy méter átmérőjű és 30 centiméter mély kráter keletkezett.

Székelyfölddel szomszédos megyében csapódott be egy drón
Hirdetés