
A volt hadi- és politikai foglyok gyermekeinek járó kárpótlás fizetése már megkezdődött. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Akár havi illetményükkel egyenértékű juttatást is kaphatnak minden hónapban azok a túlnyomórészt már nyugdíjas személyek, akiknek elhunyt édesapjuk szovjet hadifogságban volt, vagy valamelyik már nem élő szülőjük politikai fogolyként, kitelepítettként, vagy kényszerlakhelyen szembesült a kommunista rendszer elnyomásával. A kárpótlási juttatásra sokan jogosultak, a kifizetések is megkezdődtek.
2021. március 25., 08:532021. március 25., 08:53
A Szovjetunióba elhurcolt egykori hadifoglyok, a kommunista rendszer ellen fellépő volt politikai foglyok, erőszakkal kitelepítettek, vagy kényszerlakhelyre kötelezettek az 1990. évi 118-as törvény alapján részesülnek havi juttatásban, és különböző kedvezményekben – mint a helyi adók fizetése alóli mentesség, vagy ingyenes utazásra jogosító vasúti jegyek. Számuk viszont már nagyon megfogyatkozott, a legtöbben elhunytak. Az említett törvény tavaly júliusban, majd novemberben megjelent, a 2020. évi 130-as és 232-es számú törvényekben rögzített kiegészítései
Mivel Székelyföldön nagyon sok volt a szovjet fogolytáborokat megjárt egykori katona, és a volt politikai elítéltek száma is jelentős, a kárpótlás iránt nagy az érdeklődés. Annyira, hogy Hargita megyében például ez jelentősen leterhelte az elbírálásra hivatott intézményt, a Munkaügyi Minisztériumhoz tartozó Szociális Kifizetési és Ellenőrző Ügynökséget, így hosszú a várakozási idő.
Mint Lukács Erzsébet, az intézmény igazgatója elmondta, a beérkezett kárpótlási kérések száma meghaladja az 5500-at, és ez a szám egyre csak növekszik,
A törvény alkalmazásával járó feladatokra, adatfeldolgozásra viszont nem biztosítottak sem plusz munkaerőt, sem számítógépes programot, ezért kénytelenek voltak más tevékenységekkel megbízott személyeket átcsoportosítani a lehetőségek függvényében.
„Itt még megemlíteném azt, hogy intézményünk havonta több mint 1700 személynek fizet úgynevezett COVID-segélyt, erre az aktivitásra sem kaptunk plusz személyt” – tette hozzá.
Ugyanígy a személyesen érdeklődőket is fogadni kell a hivatalban – tudtuk meg. Lukács Erzsébet ezért türelemre int mindenkit, és arra kéri az igénylőket, hogy fölöslegesen ne érdeklődjenek a kifizetés időpontjáról, mert ezzel a tevékenységet hátráltatják.
– ígérte. A kérések elbírálása a leadott igazoló iratok alapján történik, ehhez 90 nap áll az intézmény rendelkezésére, de a fent említett okok miatt nem tudják ezt az időpontot tartani, így több, 4-5 hónap is eltelhet a kárpótlási határozat kiadásáig.
– tudtuk meg. A jogosultságról szóló határozat egy példányát a kérelmezőnek, egy másikat pedig a Megyei Nyugdíjpénztárnak továbbítják, mivel a havi juttatás összegének megállapítása, és kifizetés ez utóbbi intézmény feladata. Ott már gördülékenyebb az ügyintézés, és az általuk kiadott a második határozat, amely a havi juttatás összegéről szól, viszonylag hamar megérkezik az igénylőhöz. Ettől kezdve már csak a postást kell várni, vagy bankszámlára kérni a kifizetést.
A kifizetések már folyamatban vannak, a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár eddig 1144 ügycsomót kapott a Hargita Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrző Ügynökségtől – közölte kérdésünkre Dósa Erika, az intézmény ügyvezetői hatáskörrel megbízott aligazgatója. Azt is elmondta:
Fotó: Barabás Ákos
A törvény szerint minden volt hadi-, illetve politikai fogoly, valamint kitelepített személy jelenleg havi 700 lejes juttatásra jogosult minden börtönben, fogolytáborban, kitelepítésben töltött év után. A kényszerlakhelyre kötelezettek ennek felét, havi 350 lejt kapják minden év után.
Az elhunyt jogosultak gyermekei a szülő juttatásának teljes összegét kapják, ha a fogság, kitelepítés idején, kényszerlakhelyen születtek, vagy abban az időszakban kiskorúak voltak, az összeg felét, ha a szülő börtönből, fogolytáborból való szabadulása, kitelepítésből való hazatérése, kényszerlakhely megszűnése után születtek, illetve havi 500 lejre számíthatnak, ha a szülő a fogságban, kitelepítés idején, kényszerlakhelyen hunyt el. Így például,
Ha a fogság idején született, vagy akkor kiskorú volt, havi 3500 lejre számíthat. A jogosultság minden gyermeket megillet, azonos összegű kárpótlással. A kárpótlás igényléséhez
A jogosultság igazolása a volt hadifoglyok esetében a katonakönyv másolatával a legegyszerűbb, amelyben szerepel a fogság időtartama. A volt politikai foglyok gyermekei az elhunyt szülő kárpótlási határozatának másolatát kell csatolják a dossziéhoz.
A dossziékat Hargita megyében a Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrző Ügynökség csíkszeredai, Kossuth Lajos utca 94. szám alatti székhelyén lehet leadni, de postán is küldhetők. A típuskérés letölthető az intézmény honlapjáról, ahol a Közérdekű Információk menüpontban a típuskérések közül kell kiválasztani.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke, Flavius Jakubowicz szerint a lej euróval szembeni történelmi mélypontra gyengülését elsősorban a meglévő gazdasági egyensúlyzavarokat felerősítő belpolitikai kockázatok magyarázzák.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a főügyészséghez az 1990. júniusi bányászjárás ügyének vádiratát.
Történelmi mélypontra gyengült csütörtökön a román deviza az euróhoz képest: a Román Nemzeti Bank (BNR) 5,1417 lejes hivatalos árfolyamot állapított meg, ami 4,13 banis (0,8 százalékos) emelkedést jelent az előző napi 5,1004 lejhez képest.
Kilőtték azt a fiatal medvét, amelyik az elmúlt hetekben többször is állatokat pusztított Eresztevényben és Maksán. A korábban elkergetett, majd a Bodoki-havasokba elszállított példány visszatért a faluba, és újabb támadása után szerdán este lőtték ki.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek történései alapján és a szociáldemokraták jelenlegi vezetését ismerve nem tartja kizártnak, hogy az államfő tisztségből való felfüggesztése is megtörténjen.
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.
szóljon hozzá!