
Fotó: Vass Judit
Elkészült a városfalvi játszótér, már át is adták vasárnap, a falunapok alkalmával – értesített Kozma Judit, a Városfalva Egyesület működtetője. A faluban 2012-ben megszűnt az óvoda, de nemcsak a kicsik, hanem a nagyobb gyerekek miatt is aggódtak a helybéliek, hogy nincs egy hely, ahol biztonságosan ellehetnének, kikapcsolódhatnának. Ezért neveztek be a játszótér tervével az SZKA és az amerikai egyesült államokbeli civil szervezet, az Unitárius Kaláka közös pályázatára még januárban.
2018. augusztus 06., 14:142018. augusztus 06., 14:14
Ez egy újfajta, háromlépcsős támogatási rendszer: az önrész mellett ki kellett gyűjteni a reális költségvetés felét, és
Ennek értelmében négyszáz óra közmunkának, körülbelül ötszöri találkozásnak és harminc önkéntesnek köszönhetően valósult meg a projekt. A kivitelezésnek júniusban fogtak neki. A kaláka jó hangulatban telt, összehozta a falubelieket, nem érezték tehernek, bár az eső megnehezítette a dolgukat.
Egy fiatalember a szomszédos Brassó megyei faluból járt át, a jó társaság kedvéért. Az utolsó két nap reggeltől estig, tizenkét órán át dolgoztunk” – mesélte Kozma Judit. Végül
ami a falu közepén van, és kerítés védi, csupán egy hátsó kaput kellett készíteni, hogy ne csak a főútról, hanem a belső utcából is meg tudják közelíteni a gyerekek.
A játszótér kialakítása az elhanyagolt udvar rendbetételével kezdődött, majd egyik oldalt kerítést húztak az esetleges magánterület-sértés elkerülése érdekében. Megöntötték a játékelemek alapját, amelyeket külön alkatrészenként vettek meg, ők maguk szereltek össze és a terephez igazodva állítottak fel, betartva az előírt távolságokat. Kozma Judit beszámolója szerint
Szereltek fel kosárpalánkot, és lett téglatörmelékes-kukoricás mezítlábas parkjuk is, igaz, csupán tízméteres a helyhiány miatt. A középen található homokozóhoz szintén ők ásták meg a gödröt, csinálták a keretet, bélelték ki, és töltötték fel adományba kapott homokkal. A szintén ajándékba kapott rajztábla is kikerült. Végül a padok és asztalok kerültek a helyükre.
A játszótér nagyjából tizenötezer lejből valósult meg, megspórolva a munkadíjat, a szállítási költségeket.
Mivel fontos szempont volt az is, hogy a környék gazdaságát támogassák, az építkezési anyagot a legközelebbi helyről, a játékelemeket Csíkszeredából, a pingpongasztalt Jászvásárról szerezték be. „Minden korosztályt le tud kötni.
Nem utolsósorban pedig ez egy közösségi tér, ahol találkozni tudnak az itt élő gyerekek, tudtommal olyan harmincan, és azok, akik ide járnak vakációzni, mert manapság mindenki a kapun belül üldögél, nem is ismerik egymást. Így legalább a szülők is tudnak majd kommunikálni” – foglalta össze a projektgazda, hozzátéve, hogy következő álmuk egy focipálya volna a szomszédos telken, ha eladnák a területet.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
szóljon hozzá!