
Fotó: Góga Kata
Megint csak a vitatkozásról szólt a gyergyószentmiklósi képviselő testület újabb ülése. Hétfőn délben ugyanúgy nem születtek döntések, mint ahogy előzőleg, pénteken sem.
2023. július 17., 14:522023. július 17., 14:52
2023. július 17., 14:532023. július 17., 14:53
Napirend előtti felszólalásában Kulcsár László azt fejtette ki, hogy meglátásai szerint káosz uralkodik a városban zajló beruházások terén, (többszöri kérése ellenére sem kapott tájékoztatást arról, hogy hol tartanak a munkálatok), és
Ezek után tértek volna rá a napirendi pontok megvitatására, de mint kiderült, most sem volt meg az illetékes szakbizottság véleményezése a tárgyalandó tervezetekről.
Fotó: Góga Kata
Most ugyan jelen volt három önkormányzati képviselő, akiknek az aláírására szükség lett volna, de
Érdemi vita, és döntés tehát nem születhetett, vitatkozásban azonban nem volt hiány.
Fotó: Góga Kata
Csergő Tibor zsarolással vádolta saját pártjának, az RMDSZ-nek az önkormányzati képviselőit, szemükre vetve az önérzetesség hiányát is.
A napirendi pontokra a későbbiekben még visszatérnek.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
1 hozzászólás