
Képünk illusztráció
Fotó: Romániai Baromfitenyésztők Szövetsége
Több mint tízezer lejre bírságoltak a háromszéki állategészségügyi szakemberek csütörtökön egy sofőrt törvénytelen baromfiszállítmány miatt.
2020. március 05., 19:212020. március 05., 19:21
Az élőállatot szállító gépjárművet a rendőrség állította meg Uzon község területén, rutinellenőrzést tartottak, mert az ország néhány megyéjében fertőz a Newcastle-betegségnek is nevezett baromfipestis. A ketreces autó semmilyen vonatkozó előírásnak nem felelt meg, nem tartották be a higiéniai előírásokat, nem jegyeztették be az állategészségügyi felügyelőségnél, nem fertőtlenítették, és a tyúkokat szűk ketrecben szállították.
A rendőrök riasztották az állategészségügyi felügyelőket. A gépkocsivezető elmondásából kiderült, hogy 500 tojót vásárolt egy Olt megyei farmról. Amíg Uzonba ért, a nagyját eladta, már csak hetven volt a szállítóban. Ugyanakkor semmilyen kísérő dokumentumot nem tudott felmutatni. Megbírságolták 10 800 lejre, a baromfikat elkobozták. Értesítették az Olt megyei hatóságokat, hogy ellenőrizzék a farmot, ahonnan a tyúkokat a közvetítő beszerezte.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
December 31-ig hosszabbították meg a jelentkezési határidőt a Mathias Corvinus Collegium (MCC) – Erdély középiskolás programjába.
Az idei tél eddigi legfagyosabb reggelére ébredtünk karácsony másodnapján, a hőmérséklet Székelyföld-szerte megközelítette, helyenként meg is haladta a mínusz 10 fokot. A leghidegebb ezúttal is Csíkszeredában volt.
Mit nézzünk idén karácsonykor, ha nem a tévécsatornák műsorai közül válogatnánk? A rövid válasz: a Stranger Things ötödik évadának új epizódjait. A hosszú pedig az alábbi film- és sorozatajánlónk.
szóljon hozzá!