
Összekötik a nagykórház épületével az új kórházszárnyat
Fotó: Haáz Vince
Szeptember végéig értékelik a beérkezett ajánlatokat, és akkor derül ki, hogy ki fogja megépíteni Marosvásárhelyen a súlyos égési sérüléseket ellátó központot. Négy cég jelentkezett a 62 millió eurós befektetés kivitelezésére. A központnak 2025 februárjáig kell elkészülnie.
2023. augusztus 30., 11:432023. augusztus 30., 11:43
2023. augusztus 30., 12:022023. augusztus 30., 12:02
A fővárostól 25 kilométernyire lévő Crevedián szombaton felrobbantak egy autógáz-töltőállomáson található üzemanyagtartályok, két ember életét vesztette és csaknem ötvenen megsérültek – ellátásuk komoly kihívást jelent a romániai egészségügyi rendszernek. A történtek fényében kíváncsiak voltunk, hogy milyen szakaszban van a Marosvásárhelyre tervezett súlyos égéssérülteket ellátó központot megépítése. Mint ismert, erről több éve beszélnek és az elmúlt időszakban történtek komoly előrelépések.
A Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház sajtószóvivője, Mariana Negoiţă a Székelyhon érdeklődésére elmondta, az egészségügyi minisztériumon keresztül, világbanki kölcsönből épülő marosvásárhelyi központ megépítésére idén március 3-án írtak ki versenytárgyalást és az ajánlatokat május végéig fogadták.
Négy cég jelentkezett és az ajánlataikat szeptember végéig elemzik, értékelik. Szeptember végén hirdetnek nyertest és, ha nem lesznek óvások,
Mindezt az egészségügyi minisztérium által kinevezett bizottság végzi, amelynek tagjai úgy értékelik, hogy még idén megnyithatják a munkatelepet Marosvásárhelyen.
Mint ismeretes, az új, égési sérültek kezelésére szakosodott kórház a marosvásárhelyi nagykórház közvetlen közelében lesz, a jelenlegi helikopter-leszállópálya mellett. Tervek szerint az épületben 15 súlyos égési sérültet tudnak majd fogadni és kezelni, de
Az új épületet egy folyosó köti majd össze a kórházzal, és a tervek szerint a mostani egészségügyi intézményben is átszervezik az intenzív terápiás és sebészeti részlegeket.

Továbbra is lélegeztetőgéppel tartják életben a szombat esti autógázrobbanás kilenc súlyos égési sérültjét, akik közül hármat hazai, hatot pedig külföldi kórházakban ápolnak – közölte az egészségügyi minisztérium.
Visszatérve a szombati robbanásra, érdemes tudni, hogy Románia híján van olyan létesítményekben, ahol égési sérülteteket tudnának kezelni – ez a Colectiv klubban 2015-ben történt tragédiát követően sem változott. Épp ezért vasárnap 12 égési sérültet szállítottak a védelmi minisztérium egészségügyi küldetésekre kialakított repülőgépeivel külföldre – Brüsszelbe, Milánóba, Berlinbe, Grazba, Bécsbe, Lübeckbe és Bergenbe. A legsúlyosabb – bőrfelületük 80, illetve 45 százalékát érintő – égési sérüléseket szenvedett pácienseket Olaszországba vitték.
A Romániában ápolt további 29 könnyebb és közepes esetettel együtt jelenleg a szombati baleset 44 sérültje van még kórházban.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
szóljon hozzá!