Osztrák megaberuházás Háromszéken

Hatszázötven munkahelyet biztosít jövő év közepétől Háromszéken az osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó cégcsoport. A beruházó százötven millió euró összértékű telephelyet épít Réty község határában.

Nagy D. István

2013. március 28., 20:112013. március 28., 20:11

2013. március 29., 08:512013. március 29., 08:51

Az elmúlt húsz év legjelentősebb Kovászna megyei beruházásáról Gerald Schweighofer, a cégcsoport tulajdonosa, valamint Olosz Gergely RMDSZ-es szenátor és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke számoltak be. A bejelentésen jelen volt Mircea Dușa honvédelmi miniszter is, illetve több megyei közintézmény képviselője. Olosz Gergely szenátor bevezetésként elmondta, baráti kapcsolatai révén értesült arról, hogy a Holzindustrie Schweighofer csoport további beruházásokra készül Romániában (jelenleg Erdélyben Kománfalván és Szászsebesen, Moldvában pedig Rădăuț és Siret városában vannak hasonló fafeldolgozó üzemeik), és sikerült meggyőznie a tulajdonost, hogy az új gyár helyszíne Háromszéken legyen. A honatya szerint a meggyőző érvek a szakképzett és megbízható helyi munkaerő, illetve a térséget jellemző, fafeldolgozással kapcsolatos hagyomány voltak. A Réty község határában, hetven hektáron megépülő telephelyen a tervek szerint hatszázötven személyt foglalkoztatnak majd, és várhatóan a kapcsolódó szolgáltatások, iparágak további kétezer munkahelyet jelenthetnek.

Tamás Sándor rámutatott, székelyföldi viszonylatban az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely vezet, ami a munkaerő-toborzást illeti, ezért arra kérte a jelen lévő intézményvezetőket, hogy a törvény adta keretek között támogassák, hogy ez a jelentős beruházás zökkenőmentesen megvalósuljon. Hasonló üzenetet fogalmazott meg a honvédelmi tárca vezetője is, kiemelve, hogy egy ilyen arányú tőkebeáramlás mind a magyar, mind a román ajkú lakosok számára kiemelt fontosságú. Mircea Dușa hozzátette, minden alkalommal szívesen látogat Háromszékre, ha ilyen jellegű fejlesztésekről van szó.

Gerald Schweighofer egy rövid filmmel ismertette a cégcsoport moldvai telephelyén zajló tevékenységet, hozzátéve, hogy a rétyi határban legkésőbb 2014 nyarára megépülő üzem hasonló kapacitással és felszereltséggel rendelkezik majd. Eszerint évi 800 ezer köbméter fűrészárut állítanak elő, ennek nyolcvan százaléka az országon kívül kerül értékesítésre, illetve tervezik, hogy a maradékból a romániai piacra is juttatnak, és a többi telephelyet is ellátják. A cégcsoport fő értékesítési piaca egyébként Ázsia, pontosabban Japán, ahol az évi 900 ezer ház mintegy kétharmada fából épül. A rétyi gyárban feldolgozandó fából egyébként 70 százalék késztermékként megy majd tovább, a maradék pedig nyersanyagként.

Ami az alkalmazandó munkaerőt illeti, a nagyvállalkozó elmondta, ez nagyrészt háromszéki lesz, igaz, egy ideig más telepekről jönnek ide munkások, akik úgymond betanítják a helyieket, mivel a vállalat által használt technológia jelen pillanatban a legfejlettebb az ágazatban. A bérezés kapcsán Gerald Schweighofer nem szolgált konkrét adatokkal, csak annyit árult el, hogy versenyképes fizetéseket kell adniuk, különben elveszítik a munkaerőt. A csoport telephelyeit egyébként önellátónak képezik ki, ugyanis a feldolgozási hulladékot biomassza-erőműben használják fel, amiből biztosítják az üzem villamosenergia-ellátását, valamint a faanyag szárításához szükséges hőt is. A telep a számítások szerint a termelt elektromos energia hatvan százalékát használja fel, a többit „átadják” a helyi áramszolgáltatónak.

A bejelentés során Benedek Erika EMNP-s megyei önkormányzati képviselő abbéli aggodalmát fejezte ki, hogy ilyen kapacitás mellett a háromszéki erdők rövid időn belül eltűnnek, illetve arra volt kíváncsi, hogy a cégcsoport által fizetett adó hová kerül. Gerald Schweighofer röviden válaszolt: a fakitermelést Romániában nem ők végzik, hanem vásárolják a nyersanyagot, így az erdők sorsa nem tőlük függ, hanem a tulajdonosoktól, illetve a hatóságoktól. Az ingatlanadót a helyi költségvetés felé törlesztik, és ez telepenként közel egy millió eurót jelent évente – magyarázta a nagyvállalkozó, aki végül az eddig tapasztalt problémákból elsődlegesen az infrastruktúra állapotát emelte ki, illetve a bürokráciát.  Előbbi kapcsán komoly gondként jelölte meg az erdei utak alacsony számát és minőségét. A cégcsoport egyébként eddig összesen 650 millió eurót fektetett be csak Romániába. A tulajdonos elmondása szerint konkurenciával sem számolnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ

Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ
2025. július 07., hétfő

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között

Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között
2025. július 07., hétfő

Bemutatják a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület jubileumi filmjét

A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.

Bemutatják a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület jubileumi filmjét
2025. július 06., vasárnap

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek

A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek
2025. július 06., vasárnap

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak

Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak
2025. július 05., szombat

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban

Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban
2025. július 04., péntek

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban

A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban
2025. július 03., csütörtök

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben

Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben
2025. július 03., csütörtök

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások

Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások
2025. július 03., csütörtök

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk

Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk