Az oktatási minisztériumhoz fordultak a háromszéki háziorvosok, kérve, hogy ne kelljen értelmetlen igazolásokat kiállítaniuk a diákoknak, és hogy ne adjanak jegyet a testnevelés órán, mert ezzel a gyerekek egy részét elriasztják a sporttól.
2012. október 10., 17:502012. október 10., 17:50
Seres Lucia, a Kovászna megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke szerdán sajtótájékoztatón elmondta, írásban kérték a szaktárcát, módosítsa az erre vonatkozó rendeleteit. Minden gyerektől kérik a tornára való alkalmasságát igazoló bizonylatot, tehát például Kovászna megyében 38 ezer diák a tanévkezdés utáni napokban megrohamozza a háziorvost. Ebben a formában értelmetlen és bürokratikus a bizonylat, hiszen az orvosok képtelenek néhány nap alatt alaposan megvizsgálni több ezer gyereket, ezért a kórtörténet alapján állítják ki a dokumentumot. Az orvosnő elmondta, rengeteg bosszúságot okoz a tornaóra-igazolás, a szülőknek nincs türelmük kivárni a sorukat, hiszen mindössze egy papírra lenne szükségük, a többi beteg panaszkodik, hogy az igazolások miatt kénytelen várni, az orvosok pedig bizonylatokat írnak, ahelyett, hogy a betegeket vizsgálnák.
„Minden gyereket egy évben egyszer behívunk általános kivizsgálásra, ezt általában a születése hónapjában tesszük. Akkor alaposan megvizsgáljuk őket, és akkor kellene kiállítsunk egy évre szóló bizonylatot az egészségi állapotukról. Természetesen, ha valami betegség, változás közbejön, a beteg úgyis felkeresi a háziorvost, és akkor új igazolást kaphat” – ismertette az oktatási minisztériumhoz is eljuttatott javaslatukat Seres Lucia. Ugyanakkor azt is kérik, hogy a testnevelés órákon ne adjanak jegyet a gyerekeknek. A kötelező normák nehezek, ezért sok gyerek gyenge jegyet kap, a szülők pedig mindent kitalálnak, hogy felmentessék őket, mert a tornajegy rontja az általánosukat. Testnevelés órán csak átment vagy nem minősítést kellene adjanak a diákoknak, a rászorulóknak pedig lehetőséget kellene biztosítani a gyógytornára, véli Seres Lucia, aki abban bízik, hogy az oktatási és az egészségügyi minisztérium között létrejön a megegyezés, és figyelembe veszik javaslataikat.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!