2015-ben szegényebb a Magyar Kultúra Napja Gyergyószéken, mint az elmúlt években. Megszakad az a hagyomány, miszerint gálaműsor keretében adják át az arra érdemeseknek a Gyergyói Magyar Kultúráért díjat.
Ünnepségek keretében elevenítették fel a Himnusz születésének körülményeit a gyergyószéki iskolák csütörtökön, a Magyar Kultúra Napján. A tekerőpataki Tarisznyás Márton Általános Iskola diákjai zenés-verses összeállítással készültek.
A vészhelyzetek gyors és hatékony elhárításához szükséges partnerségekről, a múlt év közel kétezer bevetéséről és a leendő csíkcsicsói repülőtérről is szó esett a Hargita Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség évértékelőjén.
Tízéves jubileumot ünnepelnek a romániai kutyaszánosok január 24-25-én a fürdővárosban. Ennek keretében először rendeznek az országban éjszakai futamot.
Az idősebbek, de legalábbis a harmincas éveik derekán járók emlékeznek még arra, hogy milyen volt lesiklani síléceken a Nagy-Cohárdon. A kilencvenes évek eleje óta azonban senki nem próbálta ezt, legalábbis szervezett formában.
Dolgoznak A székelység története című kötet második, javított kiadásán, valamint a digitális tankönyv és tansegédlet készítésének is nekifognak idén – hangzott el azon a megbeszélésen, amelyet a kiadvány szerkesztői tartottak.
A cél az emberek, vállalkozások, és a közösség segítése, szolgálata, építése. A szervezet kibővült vezetéssel, számos elképzeléssel kezdte az idei évet.
Az új rendszabályzat szerint megfellebbezheti a gyermeke osztályzatát a szülő, az igazgató kezdeményezheti az iskolaújság felfüggesztését, ha abban sértő tartalom jelenik meg, a diákok pedig csak tanórák után gyakorolhatják gyülekezeti jogukat.
Kedden és szerdán megérkeztek az Európai Unió intervenciós tartalékalapjából biztosított élelmiszercsomagok Gyergyószentmiklósra, a szétosztást január 26-tól kezdi az önkormányzat szociális osztálya a megszokott helyszínen, a régi kórház épületében.
A múlt év végén és idén is kellett már oltaniuk a csomafalvi helyi önkénteseknek. Akad, aki úgy véli, hogy a vészharang kongatásra összesereglett segítőkész emberek a pánik miatti gondatlanságból akadályozhatják a helyszín megközelítését.
Lakossági fórumot tartanak lakószövetségek létrehozása céljával két gyergyószentmiklósi lakónegyedben is. Mind a Forradalom, mind pedig a Dél-Virág negyedben mozgolódnak a tömbházlakók. A tennivalókkal kapcsolatban már több lakó is érdeklődött.
Ez a leves annyira finom és édes, akár egy ivójoghurt. A sárgabarack-krémleves a tejszíntől krémes és lágy, a tetejére szórt pirított dió pedig igazi csemege.
Márciusig majdnem ötszáz új iskolabuszt oszt szét az oktatási minisztérium. Hargita megyében még két udvarhelyszéki és egy csíkszéki településen várják a tavaly igényelt járműveket, de a tanfelügyelőség képviselői még legalább öt buszt szeretnének.
Szegénység, irigység, gőg, hazugság, félelem – erről is szó volt Kiss Ulrich jezsuita szerzetes múlt hétvégén Gyergyószentmiklóson tartott előadásán. Az előadó úgy tartja: „Ha tudnám, akkor sem mondanám meg a tutit, mert az rossz pedagógia.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség idén is meghirdeti a középiskolás diákok számára a karikatúraversenyt. A téma a tanár-diák viszony, és két kategóriában várják a pályamunkákat.
A Gyergyói-medence falvaiban élő szülők gyermekeként 2014-ben összesen 192 újszülött nevét jegyezték a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal anyakönyvi irodájában, a helyi anyakönyvi hivatalokban pedig összesen 22 bejegyzés történt.
Egy friss oktatási minisztériumi rendelet értelmében a 2007 előtt végzett egészségügyi asszisztensek csak akkor szerezhetnek külföldön is elfogadott oklevelet, ha kiegészítő képzésen vesznek részt. Szakmai szervezetük székelyudvarhelyi képzésért lobbizik.
Ugrásszerűen megnőtt tavaly az előző évhez viszonyítva a Hargita megyei tanintézetekben a pályázási kedv: míg 2013-ban hatvan, 2014-ben már több mint háromszázhatvan sikeres projektre kaptak finanszírozást az óvodák, iskolák.
Kevés olyan ember lehet ma Csíkszeredában, de még a környéken is, aki ne lenne valamilyen módon kapcsolatban a csíkszeredai Lukács Márta tanárnő által kezdeményezett kupakgyűjtési akcióval. Iskolákban, óvodákban, éttermekben gyűjtik a műanyag kupakokat.