Székely zászló: köszönet a támadásokért

A tábor hivatalos megnyítója után sorra került első előadáson elhangzott: az, hogy az államhatalom, a prefektusok több esetben is felszólítottak székelyföldi önkormányzatokat a székely zászló levételére, rengeteget tettek ezzel a zászló megismertetéséért, elfogadásáért. A telt házas előadáson Árus Zsolt, a Syékely Nemzeti Tanács gyergyószéki alelnöke, Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere, illetve Tőke Ervin, csíkszeredai önkormányzati képviselő osztották meg gondolataikat a zászlóüggyel kapcsolatosan.

Felvezetésként Árus Zsolt ismerettette a székely zászló használata elleni támadások krónikáját. Elhangzott, hiba volt az, hogy Hargita megye zászlajaként próbálták bejegyeztetni, mert ez azonnal lehetőséget adott arra, hogy bíróságon megtámadják, és törvénytelenné nyilvánítsák a kék-arany lobogó megyezászlóként való használatát. A bírósági ítélet után következtek a prefektusok utasításai, melyekben a polgármesterekkel közölték, a megyezászló használata tilos, és levételére szólítottak fel. Ennek kevéssé volt foganatja, így már büntetések kilátásba helyezésével fenyegették az ellenszegülő polgármestereket. Időközben a maroshévízi Ilie Sandru iskolákat és más közintézményeket jelentett fel  a zászlóhasználat miatt. A „nyugalmazott szekus” lépése öngól volt, hiszen az ügyészség nem indított eljárást, leszögezve, hogy a székely zászló kitűzése nem bűncselekmény.

A zászló elleni támadásoknak óriási volt a hozadéka – szögezték le az előadók. Talán semmilyen más módon nem lehetett volna ezt elérni, hogy így megnőjön az érdeklődés itthon, Magyarországon és más tájakon is a székely zászló iránt. Csak azért is rengetegen kitűzték házaikra a lobogót.

Mezei Jánost polgármesterként személyesen is érintették a prefektusi fenyegetések és népszerűséget hozott számára az a kijelentése, miszerint „Amíg én vagyok a polgármester, addig a székely zászló lobogni fog a városházán.” Mezei az EMI-táborban kijelentette, fontos, hogy zászlónkkal megjelöljük a helyet, ahol élünk, hogy hirdesse, ahol ez lobog, az a mi hazánk, a székelyek hazája.

Tőke Ervin saját példáján is érzékeltette, a tiltás mennyire megerősítette a székelyeket abban, hogy kiálljanak zászlójuk, szimbólumaik mellett. „Addig én is a vörös-fekete zászló pártján álltam, de amint támadni kezdték a kék-arany zászlót, azonnal kitűztem a házamra.” Hozzátette, ismer olyan esetet, hogy egy bácsi, kinek házáról lelopták a székely zászlót, csak annyit mondott: „Nem baj, kettőt teszek ki helyette.”

Az előadás során elhangzott, a zászlókérdés egyet jelent az autonómiakérdéssel, a román hatalom pedig azért ellenzi, mert „magából indul ki”. 1918-at megelőzően autonómiát követeltek, de ez csak burkolt megfogalmazása volt az elszakadási törekvéseiknek. Az a tény pedig, hogy a hatalom támadja a székely zászló használatát, még egy olyan hatást is keltett, hogy számos helyen felfigyeltek arra, hogy ha Románia tiltja a kisebbség saját szimbólumainak használatát, akkor még sincs olyan nagyon rendben a kisebbségek helyzete, amennyire ezt hangoztatni szokták.

A felszólalók leszögezték: zászlóhasználat senki ellen nem irányul és semmiképpen nem sért semmiféle törvényt, bátran kitűzheti bárki a székely zászlót, mert semmiféle büntetés nem érheti. Ugyanakkor kifejtették: nincs szükség olyan törvényre, amely „megengedi” a zászló kitűzését, hiszen egy szabályozás valószínűleg rögzítené, hogy mikor, hol loboghat szabadon. Jelenleg egyszerűbb a helyzet: „Amit a törvény nem tilt azt szabad.”

Felszólalt Borsos Géza, SZNT-tisztségviselő is, aki kijelentette: a székely zászló nem hatalmi jelkép, hanem a székely nép szimbóluma. Így ennek szabályozásáról nem dönthet más, mint a székely nép, és ha majd lesz egy ilyen, a székely parlament.