
Fotó: Csata Beáta
Történelmet írt Gyergyószentmiklós szombaton: a város főterét 2350 székely ruhába, illetve ünneplőbe öltözött idős, fiatal táncolta körül, megdöntve ezzel a Baján 1597 személlyel felállított világrekordot.
2012. július 29., 15:302012. július 29., 15:30
2012. július 31., 11:432012. július 31., 11:43
Különleges hangulat uralta Gyergyószentmiklós utcáit szombaton, székely ruhát viselő emberek jártak-keltek a városban, népi muzsika szórakoztatta a járókelőket. Bartalis Zoltán (prímás), Köllő Gerő (brácsás) és Kostyák Márton (nagybőgős) zenéjével táncra hívogatta az embereket, a csárdásrekord alatt is ők húzták a talpalávalót. Már délelőtt elkezdődött a készülődés, szalagok kerültek a hajfonatokra, kalapokra, volt, aki néhány tánclépéssel melegített be a nagy eseményre.
A regisztrációs sátorban már reggel kilenc órától elkezdték a jelentkezők bejegyzését. Minden résztvevő egy perecet, vizet és egy Gyergyói Csárdásrekord feliratú szalagot kapott. Kezdetben elkeserítőnek tűnt a helyzet, hisz délben csak négyszázan regisztráltak. Később egyre nagyobb sorok kígyóztak a regisztrációs sátor felé. Így a jelentkezési időt egy órával meghosszabbították, és a várt kétezer regisztráló számát jóval meghaladták. Ujjongó tapsözön fogadta azt a bejelentést, miszerint elfogyott a szalag és a perec, hisz akkor már nyilvánvaló volt, hogy a vártnál többen érkeztek.
Miután minden táncos elfoglalta a helyét, Kémenes Lóránt Zoltán (Lóripap) megáldotta a rendezvényt. Elmondta: „Ragyognak a szemek, feszülnek a lájbik a melleken. Ne csak ma járjunk büszkén, Gyergyó főutcáján!” Mezei János polgármester „Hajrá, Gyergyószentmiklós” felkiáltással üdvözölte az egybegyűlteket. Megjegyezte: „Felül kell kerekednünk azon a mérhetetlen gyászon, amire viseletünk fekete színfoltja emlékeztet. Gondoljunk arra, hogy ez a felséges példaértékű pillanat, milyen nagyszerű emlék lesz gyermekeink emlékezetében.” „Nem csak hisszük, valljuk székely ez a föld és az is marad” – fűzte hozzá. Bajtai Erzsébet Magyarország bukaresti nagykövetének felesége, a csárdásrekord védnöke nyitotta meg a tömeges csárdásozást. „Különleges táncunk van egész Kárpát-medencében, amikor ezt táncoljuk, fogjuk egymás kezét, akkor nincs olyan, hogy árva magyar” – emelte ki. Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is részt vett a rendezvényen. Elmondta: „Azzal, hogy Gyergyóban megőrzik sajátos székely-magyar kultúrájukat, nemcsak saját hagyományaikat őrzik, hanem hozzájárulnak az egyetemes magyarság megmaradásához. Ezzel a tánccal is tegyünk hitet amellett, hogy meg akarunk maradni és meg fogunk maradni” – fejezte be köszöntő beszédét.
Délután két órakor megmozdult a tömeg, ropta a csárdást idős és fiatal. Volt, aki párban táncolt, de a körtánc, a jókedvű csújjogtatás, éneklés sem maradt el. A székely ruhák színes forgataga vette körül a város főterét, húsz percen át együtt táncolt elszármazott és itthon élő gyergyói. Több néptánccsoport is részt vett a világrekord felállításában. A környező gyergyói településekről is sokan érkeztek, de voltak Borszékről, Balánbányáról, Kolozsvárról, Csíkszékről, Zetelakáról, Barótról, Marosvárhelyről és környékéről, Sepsiszentgyörgyről, Tusnádfürdőről, sőt Brăiláról is. Ezenkívül Budapest és több magyarországi város képviseltette magát a csárdásrekordon. A különleges eseménynek németországi, amerikai, svédországi, dániai és izraeli résztvevője is volt. Több száz néző gyönyörködött a táncoló tömegben. A csárdásrekord sikerességének hírét taps, örömkiáltás és kalapfeldobás fogadta.
Diplomával jutalmazták a legfiatalabb, négy hónapos és a legidősebb, 82 éves résztvevőt. Ugyancsak oklevelet kaptak a legtávolabbról, az Amerikai Egyesült Államokból érkező csárdásozók is. A résztvevők közt kisorsolt medveszafarit a hét éves, gyergyószentmiklósi Csillag Előd nyerte.
Az általunk megkérdezett résztvevők szerint kimondhatatlanul jó érzés volt számukra, hogy ilyen sok ember együtt táncolt. Többen megjegyezték, büszkék arra, hogy gyergyóiak.
Néptáncgálával folytatódott az ünneplés
A csárdásrekordot követően a Művelődési Ház előtt felállított színpadon egymás után léptek színpadra a néptánccsoportok, tehetségükkel kápráztatták el a közönséget. Elsőként a Hóvirág gyerekcsoportja a Topánka tagjai perdültek táncra, majd a remetei Sirülő néptánccsoport gyergyói táncokat, ceppelt, szarkatáncot és csárdást adott elő. Később a Legényes csapat, a tekerőpataki Gyopárka tánccsoportja, a csomafalvi Mocorgók is színpadra léptek. A néptáncgála során a Hóvirág, a kilyénfalvi csoportok előadását is megtekinthették a néptánc kedvelői. Végül sötétedésig tartó szabadtéri táncházban próbálhatták ki magukat az érdeklődők.
Átmenetileg bezárt a látogatók előtt a gyergyószentmiklósi múzeum: április 20-ig technikai szünetet tartanak, miközben a működés újragondolása zajlik. A döntést a létszámhiány, valamint a biztonságos működés feltételeinek újraértékelése indokolta.
Nagyszabású passiójátékra készül Gyergyószentmiklós április 19-én: a marosvásárhelyi amatőr társulat mintegy 80 szereplővel viszi színre Jézus Krisztus szenvedéstörténetét a Szent István templom melletti téren. Az előadás lelki élményt kínál.
Táncházba hívják a népzene és néptánc kedvelőit Gyergyószentmiklóson. Április 10-én, pénteken gyermekek és felnőttek számára is külön programmal készülnek a szervezők a Yourlivingroomban.
Más személy jogosítványát mutatta be a rendőröknek egy hétfői rutin ellenőrzés során egy maroshévízi férfi, eljárás indult ellene.
Közúti baleset történt Gyergyóalfalu közelében: egy autó felborult, és egy személy a járműbe szorult.
Borszék önkormányzata átfogó helytörténeti gyűjtést hirdetett meg, amelynek célja, hogy összegyűjtsék a település múltjának tárgyi és dokumentarista emlékeit. Múzeum születik az egykori 49-es villában.
Mozgóurnával segíti a levélszavazatok leadását az Erdélyi Magyar Szövetség gyergyószentmiklósi szervezete. A párt székelykeresztúri és szentegyházi szervezete is besegít a szavazatok eljuttatásában a csíkszeredai főkonzulátusra.
Egy gyergyószentmiklósi parkolóban álló autón hagyott, kézzel írt üzenet vet fel kérdéseket. Jogos figyelmeztetés ez vagy alaptalan fenyegetés? – merülhet fel abban, aki ilyen cédulát talál a kocsiján. Utánajártunk, ki döntheti el, ki parkolhat ott.
Egy hetet töltött Spanyolországban, a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola hét diákja és két tanára az Erasmus+ programnak köszönhetően.
Szerencsés kimenetelű keresési akcióról számolt be kedden a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt, miután a hétvégén egy eltűnt ember felkutatására szerveztek összehangolt bevetést Orotva térségében.
szóljon hozzá!