A fogyatékkal élők és a kicsik fejlesztésébe segít be a Caritas

A Gyulafehérvári Caritas két programjáról, a korai fejlesztésről, fogyatékkal élőket támogató programról számolt be.

Balázs Katalin

2016. december 19., 15:332016. december 19., 15:33

2016. december 19., 17:342016. december 19., 17:34

Meghatározó az ember egész életére az az időszak, amely a születéstől az első három évre terjed ki – mondják a szakemberek, fejlődéselméletekkel támasztva alá, hogyan alakulhat ki egészséges személyiség, illetve hogy cipelhet egy életen át súlyos hátizsákot az ember, ha ebben a zsenge korban sérüléseket szenved. Az anyák többsége is tudomást szerez erről, de számos esetben utólag, amikor már csak a következményeket veheti számba. Az utólagos korrigálás, ha lehetséges is, sokkal nehezebb, mint a megelőzés. Ebben tud segítséget nyújtani a Gyulafehérvári Caritas Korai nevelő- és fejlesztőközpontja. 

Immár központhálózatról beszélhetünk e téren a Gyergyói-medencében is, ahol a szakemberek pontosan látják, tevékenységük hiánypótló, hiszen az anya válláról átvehető a felelősség egy része, biztosíték, hogy segítséggel megteremthető a kellő környezet gyermeke egészséges fejlődéséhez. Akkor is segítség a központ, ha problémák adódnak, hiszen hozzáértőkkel esélyesebb a kiútkeresés. Kiemelten szükséges az istápolás a szociálisan hátrányos helyzetű családoknál, hiszen sok esetben és számos okból nem tudják biztosítani a gyerekek céltudatos nevelését, fejlesztését.

Így a központ célja, hogy a hároméves kor alatti gyermekek korai nevelése és fejlesztése megvalósuljon, sikerüljön elkerülni a gyerek elhanyagolását, közvetve pedig lehetőség legyen a család életminőségének javítására is. A szülői modell megerősítése, a valahová tartozás érzése nagy biztonságot adhat az anyának, hatványozottan akkor, ha egyedül neveli gyerekét. A gyerek szempontjából akár olyan hozadéka is lehet, mellyel elkerülhetőek az iskolai kudarcok, tanulási zavarok, a szorongások, a magára maradottság és kitaszítottság érzése.

Sokféle családi háttérrel rendelkező kisgyereknek helye van a központban. Így haszonnal vehetnek részt a foglalkozásokon a szociálisan hátrányos helyzetű, és kis jövedelmű családok kisgyerekei, a koraszülött gyermekes családok, a gyerekét egyedül nevelő szülők, leányanyák, a szociálisan nehezen integrálódó gyerekek, illetve olyan átlag családok gyermekei, akik számára fontos a korai nevelés.

A tevékenységek között van egyéni tanácsadás szociális, pszichológiai, gyógypedagógiai, pszichopedagógiai témakörben, illetve gyógypedagógiai fejlesztés, fejlődésükben visszamaradt vagy sérült gyermekeknek. A csoportfoglalkozások anyának és babának is szólnak, két hónapostól hároméves korig kerül így a gyermek és szülője közösségbe, biztonságba. A foglalkozások során fejlődik a kicsik egyensúlyérzete, téri orientációja, mozgáskészsége, szociális interakciós készsége, gondolkodása, megfigyelőkészsége, passzív- és aktív szókincse.

Különböző tematikus csoportok is segíthetik az anya és gyerek közötti egészséges kötődést, erősíthetik a kapcsolatot. Így sikere van a szülők számára szervezett csoportnak, ahol részletes ismeretek szerezhetőek a gyerek fizikai, mentális és lelki fejlődéséről, lehetőség van a gyermeknevelés során felmerült kérdések megbeszélésére is szakemberrel. A várandós csoportban a szülésre és anyaságra való felkészüléshez kapnak támogatást, de rendszeresen vannak közös, szabadidős tevékenységek, melyek az egykék számára jelentenek nagy lehetőséget, szerveznek nyílt hetet, illetve közösségfejlesztő rendezvényeket is, amelyek szintén a megszülető kicsik javát szolgálják.

Az évzáró adatok szerint a Gyergyói-medencében 167 család tart igényt e központ tevékenységeire. Korai Nevelő- és Fejlesztőközpont van 2010-től Gyergyószentmiklóson (80 család), Remetén (24 család), Ditróban (20 család), Alfaluban (26 család) és Szárhegyen (17 család).

Életminőség-javítás, ahol nem várható a gyógyulás

Fontos feladatot vállalt a Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élőket Támogató Szolgálata. Esély Program Fogyatékkal Élőknek – így vált közismertté a gyergyóiak számára. 2009-től a Caritas keretében működik, és Pupák Zsuzsanna gyógytornász vezetésével számos gyerek, fiatal érhetett el jobb életminőséget gyógytornával, rehabilitációval.

A korai agykárosodást szenvedett, illetve mozgásszervi problémákkal küszködő gyerekek, fiatalok fejlesztése itt a feladat gyógytornával, masszázzsal, immár két szakember segítségével. A halmozottan sérült gyerekek és családjaik továbbá szakmai-, szociális- és jogi- tanácsadásban, illetve különböző közösségi programokban részesülnek. Az évek során megnőtt igény, a Gyergyói-medence falvaiból is jelentkező gyerekek száma tette szükségessé, hogy tágasabb környezetbe kerüljön sor a rehabilitációra, így 2013-ban a Márton Áron Szociális Központba, a volt kereskedelmi iskola épületébe költöztek.

A szakemberek állítják, a legfontosabb az, hogy a szülők, amint észlelik a mozgásbeli rendellenességet, minél hamarabb szakemberhez forduljanak. A sikeresség záloga a korán elkezdett fejlesztés és a következetesség. Mérhető eredmények akkor születnek, amikor a szülők a foglalkozásokon tanult gyakorlatokat napi rendszerességgel otthon is folytatják. A gyógytorna és rehabilitációs program nem egyik napról a másikra születő csodákat hoz, inkább a rendszeres munkával elért kis lépéseket. Az a tény, hogy a gyerekek életébe beépül a rendszeres torna igénye, már magában is eredmény, és a több éve járók többször visszajelzik, hogy a gyógytorna után sokkal jobban érzik magukat.

Két szakember felügyelete alatt 70 gyerek és fiatal képezi jelenleg az Esély közösségét. A gyógytornászok remélik, hamarosan gyógypedagógus is lesz körükben az összetettebb fejlesztés érdekében. De most sem kevés, ami az Esélyben zajlik. Van a gyakorlatok között olyan, amely a járás és tartáskorrekciót segíti, kézműves foglalkozások a finommotorika, az érzékelés, kreativitás, önismeret, önértékelés fejlesztésére. Nyertes pályázatok segítenek kiegészíteni a tevékenységi kört tánc és zeneterápiával, lovaglással, úszással. A nyári táborozás a csapatépítést, önállóságra nevelést, relaxációt célozza. Minden ősszel van Esély bál, melynek szerepe a szocializáció és az önbecsülés mélyítése, de ez több irányba. Ugyanis nem csak a szülő és gyerek kell helyet kérjen magának a közösségben, hanem a közösségnek is feladata befogadni, elfogadni a testi-szellemi hátránnyal élőket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés