Hirdetés
Hirdetés

Ezt lehetetlen csendben művelni, még sincs szemtanú

Két nap leforgása alatt tíz ajtót rongáltak meg •  Fotó: TEGA Rt.

Két nap leforgása alatt tíz ajtót rongáltak meg

Fotó: TEGA Rt.

A sepsiszentgyörgyi zárt hulladékgyűjtők körül szétszórt szemét okozta gond nem új keletű. A TEGA hulladékgazdálkodási vállalat különböző módon próbál megoldást találni arra, hogy a gyűjtők belsejében ne legyen rendetlenség, ennek első feltétele, hogy ténylegesen zárva maradjanak az ajtók. Ezt viszont mindeddig nem sikerült maradéktalanul megoldani.

Székelyhon

2024. január 18., 19:412024. január 18., 19:41

Az elmúlt hét péntekén hiába vásárolt 75 új lakatot a TEGA hulladékgazdálkodási vállalat, és szerelte fel azokat 35 gyűjtőre, 48 óra leforgása alatt 10 ajtót már nem lehet újra bezárni.

Vagy a lakatot feszítették le, vagy az ajtót rongálták meg, de olyan is előfordult, hogy a lakatot tartó fület törték össze ismeretlenek.

Máté László igazgató értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az ilyen rongálások után sosem jelentkezik bár egy szemtanú.

„Korábban volt, ahova kamerát szereltünk, és az is eltűnt. Ha azt akarjuk, hogy a lakhelyünkön ne legyen szemét, nem elég a TEGA, nem elég a rendőrség sem önmagában. Mivel vasból készült, erős tárgyakról beszélünk, nem lehet ezeket zaj nélkül összetörni, valaki csak észreveszi, hallja.

Idézet
A lakókra is szükségünk van, ha ezt a jelenséget meg akarjuk állítani, ezért arra kérem őket, szóljanak a rendőröknek, biztonságos távból filmezzenek, készítsenek fényképet, hogy lehessen az elkövetőket felelősségre vonni,

ellenkező esetben mindig ugyanez lesz: költjük a pénzt, javítunk, próbáljuk a lakóknak kellemesebbé tenni a környezetet, aztán kezdjük elölről” – bosszankodott a TEGA vezetője.

•  Fotó: TEGA Rt. Galéria

Fotó: TEGA Rt.

Hab a tortán, hogy a városban továbbra is előfordul, hogy az éjszaka leple alatt ismeretlenek az utcai szemeteseket rongálják: legutóbb a Grigore Bălan sugárúton a villanyrendőrtől a 105-ös tömbházig minden szemetest felrúgtak. „Nem állíthatunk rendőrt és nem szerelhetünk kamerát minden szemétkuka mellé. Itt megint csak az tud valamit tenni, aki látja, mi történt. Nem arra kérem az embereket, hogy magukat sodorják bajba, hanem, hogy annak szóljanak, akinek ez hatásköre” – hangsúlyozta Máté László.

Hirdetés

A helyzeten nem könnyít a helyi rendőrséget is érintő pénzszűke. Amint azt annak vezetőjétől, Hadnagy Istvántól ugyanis megtudtuk, idén saját költségvetésből nem tudják bővíteni a kamerarendszerüket. Hosszú távon olyan rendszert szeretnének, amely akár egy autó rendszámának azonosítását is lehetővé teszi.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.

Testkamerát kapnak az erdészek
Testkamerát kapnak az erdészek
2026. október 16., péntek

Testkamerát kapnak az erdészek

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra

Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.

Cseke Attila: nem ismétlik meg az orvosi szakvizsgákat és a dolgozatokat sem javítják újra
2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
Hirdetés