A Borvíz utcai óvoda látványterve
Fotó: Planshow
Választási kampányhoz dukáló ígéretet tett Antal Árpád: a bölcsődétől az egyetemig 2030-ig hét új építésű tanintézménnyel bővül a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által fenntartott tanügyi rendszer, és minden meglévő iskolát és óvodát felújítanak.
2024. június 06., 19:122024. június 06., 19:12
A bölcsődék a csendőrlaktanya mellett, a Borvíz utcában (itt óvoda is lesz), illetve az Új-negyedben épülnek (utóbbi az unitárius egyházzal közös projekt), a Mikes Kelemen Középiskola udvarán épül egy új szárny az elemi tagozatnak, illetve a volt tyúkfarm területén a duális kampusz, a Sepsi Arénával szemben pedig a Sapientia kampusza.
– közölte egy csütörtöki sajtóeseményen Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Bölcsődei helyekkel az országos helyzethez viszonyítva most is jól áll Sepsiszentgyörgy, de 2030-ban minden gyermeknek jut majd hely (persze ha a szülők is úgy akarják), legalábbis a mai demográfiai előrejelzések szerint.
Jelenleg és az évek során is még több másik tanintézmény is átesik a felújításon, átmenetileg gondot is jelenthet majd, hogy a munkálatok idejére hova helyezik el az osztályokat a felújítandó épületekből – tudtuk meg.
– mondta a polgármester. Az különösen nyomasztó az oktatási hálózatot fenntartó önkormányzatnak, hogy a legújabb törvények a felújítandó épületek olyan szintű – rendkívül költséges – megerősítését kérik, hogy olcsóbb lenne egy teljesen új épületet felhúzni.
Az viszont örvendetes, egy nyertes PNRR-s (az Országos Helyreállítási Alapnál megnyert) pályázatnak köszönhetően az összes sepsiszentgyörgyi tanintézményben kicserélik a bútorzatot, és digitalizálnak. Most zajlik a közbeszerzés, aminek az kis „üröm” adja meg az ízét, hogy a bútorokra, az okostáblákra, az informatikai rendszerekre és minden másra is külön-külön kell azt kiírni. De a végeredmény szuper lesz – lelkendezett Antal Árpád.
Tíz évvel ezelőtt orgonára gyűjtött a sepsiszentgyörgyi unitárius templom, két éve pedig új harang öntésének a szándékával indult meg adományokat szerezni Nagy István egyháztag. Az új harang a hétvégén megérkezett. Egy példaértékű gyűjtés rövid naplója.
Függetlenként szerezne parlamenti képviselői mandátumot a választásokon Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) nacionalista román szervezet vezetője.
Udvarhelyszékről hárman, Csík- és Gyergyószékről pedig ketten-ketten jelentkeznek parlamenti képviselőnek, míg a szenátori helyekre egy-egy személy tette le a jelentkezési iratcsomót mindegyik térségből.
Több akciót is szervezett a Hargita megyei rendőrség a tanévkezdés alkalmával a közbiztonság növelése céljával.
Ilyen tartósan forró nyarunk talán még soha nem volt, a sepsiszentgyörgyi strand nyári látogatottsága ehhez mérten nagy elégtételekre adott okot a működtető Rekreatív Rt.-nek – egészen addig, míg szezon közepén le nem kellett zárni a csúszdákat.
Több mint ötszáz hektárnyi kukoricaültetvényen okoztak kárt a medvék Hargita megyében, és a szám még nem végleges – közölte kedden Romfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Ismét lángra kapott nyolc hektáron a fás legelő a Gyergyóújfaluhoz tartozó Tekerőpatakon, hiába fékezték meg a tüzet egy nappal ezelőtt a tűzoltók. Jelenleg ismét a helyszínen folyik az oltás.
Kós András életmű-kiállítást hoz tető alá a Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen. Kós Károly építész és író szobrászművészként hírnévre szert tevő fia 1914. november 4-én született Sztánán.
Felkerülhetnek a romániai kisvárosok is az Apple saját fejlesztésű térképére, a minap ugyanis éppen Csíkszeredát térképezte fel az Apple Maps járműve.
Tizennyolcadik alkalommal szólítja meg a családokat Románia legnagyobb hőlégballon-parádéja: szeptember utolsó hétvégéjén újra megtapasztalhatják a hőlégballonnal való repülés élményét a Maros megyei Nyárádköszvényesre látogatók.
szóljon hozzá!