
Fotó: Bíró Blanka
Több mint száz fős csapat vesz részt A csillagösvény népe című eredettörténeti tánckölteményben, amit a Székely Vágtán mutatnak be július 15-én.
2017. június 25., 15:232017. június 25., 15:23
A Háromszék Táncegyüttes tagjai már túl vannak az első próbákon Orza Călin rendező-koreográfussal, a napokban a lovasok is tanulják a részüket. A produkcióban tobzódnak a látványelemek,
Fotó: Bíró Blanka
Nagyszámú alkotócsapat dolgozik az előadáson: Prezsmer Boglárka dramaturg, forgatókönyvíró, Kádár Elemér koreográfus, a történelmi és történeti hátteréért, valamint a vizuális elemekért felel, Furik Rita jelmeztervező, Kövi Bálint Artúr zeneszerző, a Háromszék Táncegyüttes és a Perkő Néptáncegyüttes tíz- tíz párja, az M Stúdió négy művésze, valamint két sepsiszentgyörgyi amatőr táncegyüttes – a Százlábú és a Százlábacskák – tagjai.
Fellép még 35 lovas, a Vadon Egyesület, a Barabás Lovarda, Pászka Lehel és csapata, valamint a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület lovasai.
Fotó: Bíró Blanka
A koordinátor szerint a magyarság, a harcos múlt jelképes szerepet kap a darabban, ezt tükrözi a zene is, és ezért építették fel kemény harci elemekkel a lovas jeleneteket.
Orza Călin elmondta, eredetileg élőzenére tervezték a produkciót, de kiderült, hogy a Duna Televízió rögzítése és a helyszín alkalmatlansága miatt ezt nem tudják megvalósítani. Az előadást néhány módosítással bemutatják a Háromszék Táncegyüttes következő évadában a lovas rész nélkül, de Pászka Lehel közreműködésével. A szöveges részeket Mészáros Gábor szabadkai színész mondja, aki a regélő táltos szerepét játssza, és az ő emlékezései kalauzolnak vissza a múltba. Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója, a táncköltemény ötletgazdája szerint
készül.
Fotó: Bíró Blanka
A főpróbát július 14-én 21.30-tól, az ősbemutatót pedig július 15-én szintén 21.30-tól nézheti meg a közönség. A Székely Vágtát hetedik alkalommal, július 14–16. között rendezik a Kovászna megyei Maksa településen található Óriáspince-tetőn.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
szóljon hozzá!