Az 1943-as téli menetelést is felidézték

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Backamadaras két hősére emlékeztek vasárnap, akik nem térhettek vissza a második világháború poklából. Az ünnepség hangulatát a korhű katonai ruházat és a felvonulás is emelte.

Gligor Róbert László

2012. január 23., 16:252012. január 23., 16:25

2012. január 23., 16:302012. január 23., 16:30



Tekintse meg fotógalériánkat!

A Don-kanyari offenzíva 69. évfordulója nem maradt nyom nélkül a nyárádmenti Backamadaras számára, ugyanis az idei emlékezések szervezői első alkalommal településhez kötődően is ünnepeltek. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete és a Turul Kutatócsoport második világháborús hagyományőrző közössége (Turul Hagyományőrző Csoport) emléktúrát is szervezett, amelyen Marosvásárhelyről gyalog vonultak át Backamadarasra a résztvevők, felidézve azokat a katonai meneteket, amelyek 1943 telén rengeteg magyar honvéd halálát is okozták.

Katonák vonultak az utcára

A menet szombat délután érkezett a nyárádmenti településre, a harminc résztvevőt tábori körülmények között szállásolták el az óvoda épületében, majd vacsora után maratoni „énekóra” következett: négy órán át szünet nélkül zengtek a katonadalok, amelyeknek csak az éjféli takarodó vetett véget. Vasárnap délelőtt 10 órakor felvonulás kezdődött: az 1484-as huszárok (a marossárpataki 15. Mátyás huszárezred tagjai), első világháborús lovasok (a marosvásárhelyi 9. honvédcsapat) és második világháborőús gyalogos katonák (a Turul csoport tagjai) járták végig ének- és trombitaszóval a település főutcáit. Sok helyen nyíltak ki az ablakok, kapuk, kívácsi érdeklődés övezte a menetet, amelynek tagjait a volt polgármester, Csíki József borral, szomszédasszonya süteménnyel is megkínálta a zord, havas időben.

„Ma is küzdelemben állunk”

Az ünnepi istentisztelet keretében Koncz László lelkész Gedeon 300 harcosát hozta példázatul, hangsúlyozva: Isten népe mindig harcban áll, küzdelemben éli meg mindennapjait. „Istennek van gondja a szolgák kiválasztására, akik vele tartanak. Ugyanakkor a földi elöljárók feladata mindig az, hogy összegyűjtsék a népet és kiállják a harcok és Isten próbáit. A rossz elleni állandó harcban megvan a maga helye a Kárpát-medencének és Backamadarasnak is” – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy „kell a mi népünknek a megtisztulás”.

Emlékezni kötelesség

Szószéki beszéde után Koncz László ünnepi köszöntőt tartott, amelyben kiemelte: Isten lehetőséget adott arra, hogy emlékezzünk s ezáltal emlékeztessünk másokat is. „Mert emlékezni lehetőség, emlékeztetni pedig kötelesség” – véli a lelkész. És a vasárnapi megemlékezés nemcsak a Don-kanyari áldozatok, hanem nagyon sok, a második világháborúban részt vett katona emléke előtti tisztelgés, akiknek neveit nemcsak a templom falán álló márványtáblákba, hanem sok ember szívébe-lelkébe bevésték.

Felelevenítették a fájdalmas múltat

Dr. Ábrám Zoltán, a megyei EMKE elnöke a magyar történelem egyik legtragikusabb pillanatát, a második világháborús Don-kanyari front eseményeit elevenítette fel. A 200 ezer fős 2. magyar hadsereget 1942 tavaszán vezényelték a keleti frontra, ahol  június és december között közel 25 ezer magyar katona vesztette életét a súlyos ütözetekben. 1943 elején a hadsereg visszavonulni készerült, de a –30, –40 C° hideg is rengeteg áldozatot szedett. Mintegy 125 ezer ember veszítette életét 1942-43-ban, 28 ezren fogságba estek, ezek közül csupán 2 ezer tért haza.Ábrám beszámolt arról a munkáról, amelyet tíz éve kezdeményeztek: túlélőket kerestek fel (akkor még hetet találtak, ma csupán egy van életben), megemlékezéseket, kiállításokat szerveztek, és egy emlékmű felállítását is kezdeményezték és kivitelezték. Maros megyéből 577 személy került a Don-kanyari frontra, közülük 2 backamadarasi: Burszán István honvéd 1909-ben született, 1942. szeptember 25-én halt meg, Prekub Sándor munkaszolgálatos 1900-ban született, 1943. január 7-én tűnt el.

Ábrám Zoltán beszélt arról a kezdeményezésről is, amelynek révén Backamadarasra kerültek. Egyrészt az a cél, hogy minél több helyen emlékezznek, másrészt hogy korhű egyenruhákban, felszerelésekkel érkező “katonák” révén felidézzék a múlt hangulatát. Ez sikerült is, mert a falu határában rájuk várakozó emberek szemébe szombaton könny szökött. „Az emlékezés által jutunk el oda, hogy a fájdalom könnyei az öröm könnyeivé váljanak” – mondta az elnök.

Miholcsa József huszárőrnagy a hagyományok, a kultúra, az identitástudat megőrzéséről beszélt, majd azt sorolta fel, mit tanult a világ a magyar huszároktól. Az ünnepségen Benkő Rozália is felszólalt, majd verset olvasott fel a világháborús katonák emlékére.

Koszorúzás a templomban


Azemlkezés végén a templom falán álló márványtábláknál helyezték el a kegyelet koszorúit az EMKE megyei szervezete, a Turul Hagyományőrző Csoport, a helyi önkormányzat és a református egyházközség, míg a Don-kanyari áldozatok leszármazottai nevében Bari Miklósné és Szilágyiné Prekub Erzsébet.

A magyar kultúrára is emlékeztek


Vasárnap nemcsak a háborús hősökre, hanem a magyar kultúra napjára is emlékeztek Backamadarason: 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. „Ezek a sorok mindig kell emlékeztessenek arra, hogy az áldás fentről van” – intette az ünneplőket Koncz László, aki azért imádkozott, hogy Isten “neveljen minket összetartásra, őseink emléke előtti őszinte tiszteletadásra és az Ő szent nevének dicsőítésére és tiszteletére”.

A helyi Máthé Mónika a Szózatot, Makkai Mátyás a Himnuszt szavalta el, majd a gyülekezet Harmónia vegyeskórusa énekelt. Az ünnepség végén dr. Ábrám Zoltán EMKE emléklapokat adott át a presbitériumnak, Nőszövetségnek, önkormányzatnak és a kórusnak.

Összefogott a közösség


„Az emlékezők azért is választották Backamadarast, mert viszonylag közeli elérhető pont a megyeközponthoz viszonyítva, továbbá a két helyi áldozat neve szerepel a templomi emléktáblákon, tehát ünneplési, emlékezési hely lehetett. Az is fontos volt, hogy az egykori frontvonal mellett gyalogolhattak végig a hétvégén az emlékezők. Sokat számított az is, ahogyan a közösség és az egyházközség a kezdeményezés mellé állt. Mindenki felsorakozott a vendégek fogadása és ellátása érdekében” – mondta el portálunkak Koncz László. A személyes vonatkozások sem elhanyagolandóak – toldja meg a tiszteletes: az emberekben ott él még az emlék, és ez volt Erdélyben az első emlékezés, amelyet falun rendeztek meg. „Mondanom sem kell, mit jelent az áldozatok leszármazottainak is, hogy őseikről megemlékezhessenek.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője

Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője
2025. július 11., péntek

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü

Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes