Az 1943-as téli menetelést is felidézték

Tekintse meg fotógalériánkat!

A Don-kanyari offenzíva 69. évfordulója nem maradt nyom nélkül a nyárádmenti Backamadaras számára, ugyanis az idei emlékezések szervezői első alkalommal településhez kötődően is ünnepeltek. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei szervezete és a Turul Kutatócsoport második világháborús hagyományőrző közössége (Turul Hagyományőrző Csoport) emléktúrát is szervezett, amelyen Marosvásárhelyről gyalog vonultak át Backamadarasra a résztvevők, felidézve azokat a katonai meneteket, amelyek 1943 telén rengeteg magyar honvéd halálát is okozták.

Katonák vonultak az utcára

A menet szombat délután érkezett a nyárádmenti településre, a harminc résztvevőt tábori körülmények között szállásolták el az óvoda épületében, majd vacsora után maratoni „énekóra” következett: négy órán át szünet nélkül zengtek a katonadalok, amelyeknek csak az éjféli takarodó vetett véget. Vasárnap délelőtt 10 órakor felvonulás kezdődött: az 1484-as huszárok (a marossárpataki 15. Mátyás huszárezred tagjai), első világháborús lovasok (a marosvásárhelyi 9. honvédcsapat) és második világháborőús gyalogos katonák (a Turul csoport tagjai) járták végig ének- és trombitaszóval a település főutcáit. Sok helyen nyíltak ki az ablakok, kapuk, kívácsi érdeklődés övezte a menetet, amelynek tagjait a volt polgármester, Csíki József borral, szomszédasszonya süteménnyel is megkínálta a zord, havas időben.

„Ma is küzdelemben állunk”

Az ünnepi istentisztelet keretében Koncz László lelkész Gedeon 300 harcosát hozta példázatul, hangsúlyozva: Isten népe mindig harcban áll, küzdelemben éli meg mindennapjait. „Istennek van gondja a szolgák kiválasztására, akik vele tartanak. Ugyanakkor a földi elöljárók feladata mindig az, hogy összegyűjtsék a népet és kiállják a harcok és Isten próbáit. A rossz elleni állandó harcban megvan a maga helye a Kárpát-medencének és Backamadarasnak is” – mondta a lelkész, hozzátéve, hogy „kell a mi népünknek a megtisztulás”.

Emlékezni kötelesség

Szószéki beszéde után Koncz László ünnepi köszöntőt tartott, amelyben kiemelte: Isten lehetőséget adott arra, hogy emlékezzünk s ezáltal emlékeztessünk másokat is. „Mert emlékezni lehetőség, emlékeztetni pedig kötelesség” – véli a lelkész. És a vasárnapi megemlékezés nemcsak a Don-kanyari áldozatok, hanem nagyon sok, a második világháborúban részt vett katona emléke előtti tisztelgés, akiknek neveit nemcsak a templom falán álló márványtáblákba, hanem sok ember szívébe-lelkébe bevésték.

Felelevenítették a fájdalmas múltat

Dr. Ábrám Zoltán, a megyei EMKE elnöke a magyar történelem egyik legtragikusabb pillanatát, a második világháborús Don-kanyari front eseményeit elevenítette fel. A 200 ezer fős 2. magyar hadsereget 1942 tavaszán vezényelték a keleti frontra, ahol  június és december között közel 25 ezer magyar katona vesztette életét a súlyos ütözetekben. 1943 elején a hadsereg visszavonulni készerült, de a –30, –40 C° hideg is rengeteg áldozatot szedett. Mintegy 125 ezer ember veszítette életét 1942-43-ban, 28 ezren fogságba estek, ezek közül csupán 2 ezer tért haza.Ábrám beszámolt arról a munkáról, amelyet tíz éve kezdeményeztek: túlélőket kerestek fel (akkor még hetet találtak, ma csupán egy van életben), megemlékezéseket, kiállításokat szerveztek, és egy emlékmű felállítását is kezdeményezték és kivitelezték. Maros megyéből 577 személy került a Don-kanyari frontra, közülük 2 backamadarasi: Burszán István honvéd 1909-ben született, 1942. szeptember 25-én halt meg, Prekub Sándor munkaszolgálatos 1900-ban született, 1943. január 7-én tűnt el.

Ábrám Zoltán beszélt arról a kezdeményezésről is, amelynek révén Backamadarasra kerültek. Egyrészt az a cél, hogy minél több helyen emlékezznek, másrészt hogy korhű egyenruhákban, felszerelésekkel érkező “katonák” révén felidézzék a múlt hangulatát. Ez sikerült is, mert a falu határában rájuk várakozó emberek szemébe szombaton könny szökött. „Az emlékezés által jutunk el oda, hogy a fájdalom könnyei az öröm könnyeivé váljanak” – mondta az elnök.

Miholcsa József huszárőrnagy a hagyományok, a kultúra, az identitástudat megőrzéséről beszélt, majd azt sorolta fel, mit tanult a világ a magyar huszároktól. Az ünnepségen Benkő Rozália is felszólalt, majd verset olvasott fel a világháborús katonák emlékére.

Koszorúzás a templomban

Azemlkezés végén a templom falán álló márványtábláknál helyezték el a kegyelet koszorúit az EMKE megyei szervezete, a Turul Hagyományőrző Csoport, a helyi önkormányzat és a református egyházközség, míg a Don-kanyari áldozatok leszármazottai nevében Bari Miklósné és Szilágyiné Prekub Erzsébet.

A magyar kultúrára is emlékeztek

Vasárnap nemcsak a háborús hősökre, hanem a magyar kultúra napjára is emlékeztek Backamadarason: 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. „Ezek a sorok mindig kell emlékeztessenek arra, hogy az áldás fentről van” – intette az ünneplőket Koncz László, aki azért imádkozott, hogy Isten “neveljen minket összetartásra, őseink emléke előtti őszinte tiszteletadásra és az Ő szent nevének dicsőítésére és tiszteletére”.

A helyi Máthé Mónika a Szózatot, Makkai Mátyás a Himnuszt szavalta el, majd a gyülekezet Harmónia vegyeskórusa énekelt. Az ünnepség végén dr. Ábrám Zoltán EMKE emléklapokat adott át a presbitériumnak, Nőszövetségnek, önkormányzatnak és a kórusnak.

Összefogott a közösség

„Az emlékezők azért is választották Backamadarast, mert viszonylag közeli elérhető pont a megyeközponthoz viszonyítva, továbbá a két helyi áldozat neve szerepel a templomi emléktáblákon, tehát ünneplési, emlékezési hely lehetett. Az is fontos volt, hogy az egykori frontvonal mellett gyalogolhattak végig a hétvégén az emlékezők. Sokat számított az is, ahogyan a közösség és az egyházközség a kezdeményezés mellé állt. Mindenki felsorakozott a vendégek fogadása és ellátása érdekében” – mondta el portálunkak Koncz László. A személyes vonatkozások sem elhanyagolandóak – toldja meg a tiszteletes: az emberekben ott él még az emlék, és ez volt Erdélyben az első emlékezés, amelyet falun rendeztek meg. „Mondanom sem kell, mit jelent az áldozatok leszármazottainak is, hogy őseikről megemlékezhessenek.”