Fotó: Kovács Mihály Levente Facebook-oldala
Magyarországból, Horvátországból, Szlovákiából és Szerbiából érkeztek magyar üzletemberek Marosvásárhelyre, hogy találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek és együttműködési szerződéseket kössenek az erdélyiekkel. A korábbi találkozók nyomán 1,5 millió eurónyi közös üzlet jött létre.
2022. október 07., 17:412022. október 07., 17:41
Immár harmadik alkalommal tartották meg Marosvásárhelyen a magyar vállalkozók találkozóját, amelyen a különböző ágazatokban és különböző országokban élő magyar üzletemberek tanácskoztak. Csütörtökön egy online marketinggel kapcsolatos képzésen vehettek részt az érdekeltek és megnézhették, hogy milyenné lett Marosvásárhely legújabb irodaháza, a Multinvest Business Központ. Pénteken pénzügyi szakértők, stratégia tanácsadók tartottak előadásokat, de a jelenlevők az alternatív energiaforrásokról is érkeztek, majd feltérképezték az erdélyi inkubátorházakat.
Az egyik főszervező, Besenyei Sarolta, a Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. regionális képviseletének vezetője a Székelyhonnak elmondta, hogy
Ez alkalommal mintegy 40 cégvezető jött el, hogy elmondja, hogy milyen sikerei és nehézségei vannak, milyen megoldásokat talált a jelenlegi gazdasági nehézségek leküzdésére. Mint a főszervező hangsúlyozta, jó volt újra látni, hogy egymástól tanulnak a jelenlevők, de új gazdasági kapcsolatok, együttműködések is kialakulnak. Megtudtuk, hogy az előző találkozók nyomán mintegy 1,5 millió eurónyi üzlet jött létre.
A St. Georgius Manager Club elnöke, Nyulas Bernát azt hangsúlyozta, hogy azért tartja fontosnak ezeket a találkozókat, mert részben szembesülnek azzal, hogy mennyi közös gond van Európa-szerte, ugyanakkor közösen keresik a megoldásokat az energiahiány okozta problémákra, de a keresletcsökkenésre és számtalan más gondra is.
A találkozón résztvevők nem mulasztották el megtekinti Marosvásárhely emblematikus épületét, a Kultúrpalotát és sétálni egyet a Székelyföld kapujaként emlegetett városban.
Mit tesz a tömbházlakó, akinek akadozva vagy egyáltalán nincs vezetékes vize? És hogyan jár el az állattartó gazda, akinek ötven tehene van, a kútja pedig szennyezett? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ kedden Vámosgálfalván és Dicsőszentmártonban.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.
Összesen mintegy 216 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul alkalmazottainak 2021-ben és 2023-ban a Romsilva – közölte a Számvevőszék az állami erdőgazdálkodási vállalatnál végzett ellenőrzése eredményeit ismertetve.
Idén is folytatják a régészeti kutatásokat Hargita megyében július 1. és szeptember 20. között.
Azonnali tanácsülést tartott kedden délután Gyergyószentmiklós képviselő testülete. Új mobilitás terv benyújtására van lehetőség, ami további közinfrastruktúra fejlesztést tartalmaz. Ennek a dokumentációját fogadták el.
Félsávon halad a forgalom a 11-es országúton a Kovászna megyei Réty községnél miután két autó ütközött kedden délután. A balesetben ketten sérültek meg.
Nicușor Dan államfő kormányalakítási tárgyalásokra várja a Cotroceni-palotába csütörtökön a parlamenti pártok küldöttségeit.
Az RMDSZ képviselői a közúti forgalmat szabályozó törvényhez nyújtottak be módosítási javaslatot, kezdeményezésükhöz azonnal társult több román párt is. A módosítások által könnyebben közlekednének és parkolnának a motorosok.
Az energiaügyi minisztérium becslései szerint a villamosenergia-piac július 1-jei liberalizációja után mintegy 3,5 millió háztartás fog részesülni az áramszámlák kifizetésére nyújtott állami támogatásból.
A szakadékba zuhant egy terepjáró kedden a Transzfogarasnál, a Vidraru-tó közelében. A hatóságok közlése szerint két ember megsérült.
szóljon hozzá!