A csíkszeredai Tiszta Forrás Alapítvány tizennegyedik alkalommal szervez népdalvetélkedőt iskolás gyermekek számára november 12. és december 3. között.
Fedezi év végéig a béreket a Hargita megyei oktatási költségekre kiutalt költségvetés-kiegészítés, a peres úton elnyert bérkiegészítések idén esedékes részleteire azonban csak részben elegendő a kapott pénz – tájékoztatott Csukás Levente, a tanfelügyelőség gazdasági igazgatója.
A vasárnap délelőtti szentmisét követően Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora tartott előadást a csíksomlyói kegytemplomban.
Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár Globális törekvések, nemzeti lehetőségek címmel tartott előadást Csíkszeredában, a Sapientia EMTE nagy aulájában.
Húszezer lejre becsült anyagi kár keletkezett szombat délelőtt egy csíkajnádi magánházban, miután egy elektromos rövidzárlat következtében kigyulladt az épület egyik szobája. A tűzesetben egy idős férfi súlyosan, míg a megmentésére siető szomszédja könnyebben megsérült.
Elfelejtett város címmel nyílt egyéni kiállítása Nagy Ödön képzőművésznek pénteken délután a csíkszeredai Ave Art Galériában. A műveket Botár László méltatta.
Választási etikai kódexet készített az RMDSZ Hargita megyei szervezete a december 9-i választásokat megelőző kampányidőszakra, és ezt átadták az Erdélyi Magyar Néppártnak is.
November elsején nemcsak az elhunytakért, hanem az elmúlt időszakban a város központjában kivágott fákért is gyertyát gyújtottak Csíkszeredában.
Párbeszédek erdélyi és európai, udvari és népi zenék és táncok között címmel romániai turnét tart a Codex régizene-együttes. Csíkszeredában pénteken lépnek fel 19 órától a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében.
Felemás érdeklődés mellett zárult a Csík LEADER Egyesület által elsőre meghirdetett két pályázati kiírás. A rendelkezésre álló adatok szerint egyetlen esetben sem merült ki a teljes pályázati keret.
A hét elejétől a szarvasmarhatartó gazdáknak újabb lehetőség adódik kérésleadásra. A fejőstehén és húsmarha után járó támogatás idei második szessziója azoknak szól, akik korábban elmulasztották letenni igényléseiket.

Csaknem tíz év alatt közel hétezer gazda részesült támogatásban, mintegy 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében.
Méltánytalan nyugdíjas évek várnak a gyakran több mint fél évszázadot átdolgozott idősekre, akik az öregkor nyugalma helyett mindennapos megélhetési problémákkal szembesülnek. A teljes reményvesztettségből legtöbbjüknek csak a család segítsége jelenti a kiutat.
Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár Globális törekvések, nemzeti lehetőségek címmel tart előadást Csíkszeredában, a Sapientia EMTE nagy aulájában november 3-án, szombaton 19 órától.
Hóharmat és –7 Celsius-fok volt csütörtökön reggel Csíkszeredában. A hétvégén enyhülés várható.
A lehűlés megérkeztével megnőtt az utóbbi időszakban a náthás megbetegedések száma. Nem járványszerű a jelenség, de naponta 2–3 beteg jelentkezik a háziorvosoknál és az iskolaorvosoknál.
Mindenszentek és halottak napján régi szokás szerint kilátogatunk a temetőbe, gyertyát gyújtunk elhunyt hozzátartozóink sírjánál. A csíksomlyói kegytemplom alatti kriptában több százan várják a boldog feltámadást.
Vitos Mária szülésznő tavaly nyártól tart Csíkszeredában a Csíki Anyák Egyesületével közösen Aranyóra néven szülésfelkészítőket várandós nőknek.
Elkezdődik novembertől Hargita megyében az ingyenes méhnyakrákszűrési program. A tesztek elvégzésére három kórházzal kötöttek szerdán szerződést, a nőket pedig megyeszerte 65 orvosi kabinetben várják.