Egymillió lej értékű turisztikai fejlesztési pályázat visszamondási procedúráját indítja el hamarosan a Kászonaltízi Polgármesteri Hivatal. Az altízi templomtérre elképzelt turisztikai információs iroda építését is magába foglaló projekt a műemlékvédelmi engedély hiánya miatt nem valósulhat meg.
2012. november 28., 18:132012. november 28., 18:13
2012. november 28., 19:252012. november 28., 19:25
A tervek szerint a kászonaltízi templom előtti kisebb térre építettek volna egy turisztikai információs központot, emellett harmadik generációs információszolgáltató automatát is elhelyeztek volna a községben. Az érintőképernyős berendezés a településre érkező turisták számára hasznos, naprakész, többnyelvű, egyszerű és könnyen áttekinthető turisztikai információkat szolgáltatott volna a szálláshelyekről, a vendéglátó egységekről, a látványosságokról. A „turistainformátor” révén az ország fontosabb turisztikai látványosságairól is tájékozódni lehetett volna, a berendezés az ezek környékén található szálláshelyek lefoglalását is lehetővé teszi. A projekt részeként egy, minden igényt kielégítő internetes portál is készült volna.
„Az információs irodát a templomtérre terveztük, hiszen ez a legforgalmasabb területek egyike a községben. Mivel műemlékvédelmi övezetről van szó, olyan szakembert bíztunk meg a tervezéssel, aki maga is jártas ezen a területen” – magyarázta András Zoltán polgármester. Elmondása szerint parasztház típusú épület készült volna, a tervező pedig ügyelt arra, hogy az építkezés teljes mértékben beilleszkedjen a faluképbe.
„Úgy vélem, hogy az említett bizottság szubjektív döntést hozott, a tervező szerint pedig teljes mértékben alaptalanok az általuk felhozott kifogások” – magyarázta a községvezető. Kifejtette, a polgármesteri hivatal azt az ajánlást kapta, hogy vagy más helyszínt jelöljenek ki az információs irodának, vagy egy kisebb méretű és más jellegű épületet létesítsenek a vitatott helyszínen. „Az épület méretére vonatkozó ajánlás is a döntés szubjektivizmusára utal” – nyomatékosított az elöljáró. Hozzátette, a helyszíncsere sem volt vállalható, hiszen az önkormányzat nem rendelkezik más olyan közterülettel, amely alkalmas volna erre a célra.
„A cél az volt, hogy valós funkcionalitást adjunk ennek az irodának, élettel töltsük meg azt” – jegyezte meg András Zoltán. A polgármestertől megtudtuk, mivel a már aláírt finanszírozási szerződés értelmében a projekt lassan kifut a megszabott határidőkből, ezért kezdeményezni fogják a pályázat visszamondását.
Tövissi Zsolt: nem szerencsés a helyszínválasztás
„A tervezett épület egy szépen kialakult, gazdag természeti elemeket magába foglaló karakteres faluszakaszba kerülne. Ez egy kitüntetett hely Altíz és Impér határán, ahol a fellazuló településszerkezet érdekes változatosságot eredményez. A templom és az iskola dús növényzet között mutatkozik a patakon túl. Ennek a képnek részben takarásával kerülne a hídfő melletti kanyarba a javasolt épület” – fogalmazott a kialakult helyzettel kapcsolatban Tövissi Zsolt műépítész.
A szakember annak a regionális műemléki bizottságnak a tagja, amelynek véleményeznie kell a hasonló építkezéseket. Az illetékes elmondta, a tervezett épület a hagyományos elemek újrafogalmazásával és az ősi kászoni ház jellegzetességeivel jelenik meg. „Hagyományos dologként, mégis furcsán, nem hagyományosan, telek nélkül foglalja el ezt a karakteres útkanyart. Ez az ellentmondás felborítja a helyi szabályszerűséget. Javasoltam a téma helyhez illő megjelenítését: ne egy kászoni házat felidéző, telek nélküli, túlméretezett épületet lássunk itt, hanem egy ide találó pavilont, jóval kisebb volumetriával, ami ne zavarja a már kialakult képet. Vagy szerencsésebb lenne ezt a projektet már létező, a pusztulástól így megmentett ingatlanba helyezni” – jelentette ki a műépítész. Elmondása szerint a bizottság ezzel kapcsolatos véleményezése egyöntetű volt.
„Ott van ez az egész kászoni térség. A gyönyörű falvak magukért beszélnek. Most egy ilyen turisztikai információs központ, ahol beszélni lehet a faluban található látványosságokról, egy olyan helyre épülne, ahol takarja a látnivalókat. Tehát épp azt, amiért oda látogatnának a turisták. Nem ezért az információs központért fognak az emberek odamenni, hanem a falubeli látványokért” – jegyezte meg Tövissi.
A műépítész úgy vélte, azon a helyen sokkal jobb a falukép most, mint a szóban forgó épülettel lenne. Éppen ezért nem szerencsés félmegoldást alkalmazni, azaz elkölteni a pénzt csak azért, mert van. A szakember ugyanakkor értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy sem a tervező, sem az érintett polgármesteri hivatal nem reagált érdemben a bizottság módosító javaslataira.
szóljon hozzá!