Végső formájában Csíkszépvíz egyik legszebb tere

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Teljes pompájában várhatja keddtől a csíki vidékre érkező zarándokokat a szépvízi Szent László tér.

Rédai Botond

2010. május 18., 18:502010. május 18., 18:50

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A délután folyamán ugyanis a helyi önkormányzat vezetősége közmunkázott a környéken. Többféle fenyőt, illetve bükk-, nyír- és juharfát ültettek a szobor mögötti dombon. Egyúttal a tér szerves részét képező kutat is beindították.

Mint ismeretes, a szépvíziek Szent László szobrával, a dombbal, illetve a patakot illusztráló, lámpákkal kivilágított kúttal a község névadójának állítottak örök emléket még tavaly nyáron. A legenda szerint a csatából visszatérve, a völgyben talált patakban itatta meg lovát Szent László, azt mondva neki: Igyál, lovam, mert ez szép víz. A szépvíziek tudják a legjobban, a patak mentén létrejött község innen kapta a nevét. Nos, a legenda oly sok év után most végre életre kelt.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei