Védetté vált Tamás József síremléke

Csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába.

A csíkszeredai Salamon János tavaly nyáron az esztergomi temetőben járt, és szomorúan tapasztalta, hogy a híres építész síremlékén egy felszólító, sárga színű kartonpapír áll, „Lejárt sír!!!” felirattal. Salamon János – aki az 1990-es évek elején Madéfalva polgármestere volt – még ismerte Tamás József két lányát, akik Esztergomban, az Arany János u. 1. sz. alatt laktak, az édesapjuk által épített ház egyik részében. A két lány, Magdolna és Emília az 1990-es évek végén elhunyt, örökösük nem maradt, így nem volt, aki gondozza a síremléket.

A híres székely építész életrajzi adatainak felkutatása szintén Salamon Jánosnak köszönhető. A madéfalvi emlékmű tervezője a 19. század közepén született, a csíkszeredai plébánia anyakönyvébe 1868. február 11-ét írták be, és egy hónapra rá, 1868. március 16-án keresztelte meg Lőrincz Ferenc plébános. A múlt század elején Budapesten élt, majd az első világháború végén Esztergomban telepedett le, ott hunyt el 1931-ben.

Tamás József síremlékének megmentését szorgalmazó felhívásunkra elsőként a Szent György Lovagrend dél-erdélyi nagypriorátusának tagjai, a gyergyószentmiklósi dr. Jeszenszky Géza nagyprior és a csíkszeredai Abrudbányai Sándor prior lépett. Felvették a kapcsolatot Esztergomban élő lovagtársukkal, dr. Bárdos István művészettörténésszel. Bárdos felkereste a temetkezési vállalatot, majd az esztergomi polgármesteri hivatalt, itt egy hivatalos levelet adott át Tétényi Éva polgármester asszonynak, melyben kéri „Tamás József építész kriptájának védetté nyilvánítását”. Az esztergomi Belvárosi Temető illetékes munkatársai az év elején arról tájékoztatták Bárdost, hogy a hatályos rendelkezések értelmében a kripta használati ideje 312 500 forint ellenében további 60 évre megváltható, de azt vállalták, hogy ez év május közepéig biztosítják a megfelelő eljárás lefolytatásához szükséges időt, május 15-ig nem adják el a sírhelyet. Április végén aztán dr. Bárdos István hivatalos levelet kapott Esztergom önkormányzatától, melyben többek között ez olvasható:

„(...) Tájékoztatom, hogy Esztergom Városának Önkormányzatának Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésekről szóló 38/2003. (VIII.12.) esztergomi. ör. rendeletét felülvizsgálta és a 3. sz. mellékletben szereplő, Esztergom város története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába bekerült Tamás József építész. A rendelet 3. paragrafusa (5) bekezdése szerint a 3. számú mellékletben felsorolt sírhelyek feletti rendelkezési jog időtartama határozatlan idejű, valamint a közszolgáltatási szerződés alapján az esztergomi Kegyeleti Kft. gondozza ezeket a sírokat. Jelen esetben Tamás József építész síremlékét a melléklet tartalmazza, így az elhunyt hozzátartozói a temetési hely felett határozatlan idejű rendelkezési jogosultságot szereztek.”

Az átiratot dr. Zimon Andrea osztályvezető írta alá.

Mikor készült a madéfalvi emlékmű?

Az 1764-es madéfalvi mészárlást követően a Vészhalomnak elnevezett közös sírba temették az áldozatokat, de a vérengzés után közel 150 éven keresztül csak kopjafákkal, kereszttel jelölték meg a helyet. A 19. század végén, 1891-ben alakult meg az a bizottság, mely egy emlékmű felállítását tűzte ki célul. Egy évre rá a csíkszeredai származású, Budapesten tervezőirodát fenntartó Tamás József építészmérnök ingyen felajánlotta az emlékmű terveinek elkészítését. A terveket 1895 januárjában hagyta jóvá az országos képzőművészeti tanács, majd 1898. május 10-én tették le az emlékmű alapkövét, és még ugyanaz év decemberére a turulmadár is felkerült a csúcsára. Tamás József terveit Szász István építész vitelezte ki, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta. Az emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor.