A törvény által előírt húsznapos határidő lejárta után sem érkezett válasz Bukarestből arra az óvásra, amelyet a csíkszentimrei vízhálózat kiépítésére lefolytatott közbeszerzési eljárás ellen nyújtott be az egyik pályázó cég. Így egyre valószínűtlenebb, hogy augusztus végéig elkezdődjenek a vezetékrendszer lefektetésének munkálatai.
2012. augusztus 01., 17:012012. augusztus 01., 17:01
2012. augusztus 01., 18:342012. augusztus 01., 18:34
Úgy látszik, a törvényes határidők csak ránk vonatkoznak, a fővárosi hatóságok ezt rendre figyelmen kívül hagyják – fogalmazott érdeklődésünkre Fülöp Kinga. Csíkszentimre alpolgármestere elmondta, hiába küldték el időben a választ a fellebbezéssel kapcsolatban, az Óvásokat Elbíráló Országos Bizottságnál nem sietik el az elbírálást. Ezzel csak annyi a gond, hogy tovább késik a beruházás elkezdése – jelentette ki az elöljáró, aki szerint így már egyre kevesebb a valószínűsége annak, hogy október előtt el lehessen kezdeni a munkálatokat.
Mint arról már írtunk, a folyó hónap első felében lezajlott közbeszerzési eljárás során a szentimrei polgármesteri hivatal megnevezte azt a csíkszeredai vállalkozást, amely elvégezheti az ivóvízhálózat kiépítését. A liciten részt vevő nyolc cég közül egy gyergyóditrói két pontban is kifogásolta az eljárást a fővárosi hatóságnál. Egyrészt a kivitelezési terv néhány technikai adata ellen emelt kifogást, ugyanakkor az elbírálási dokumentumot sem találta megfelelőnek. A 17 kilométer hosszú vezetékrendszer lefektetésébe azt a felszegi falurészt is belefoglalták, ahol jelenleg Csíkszentkirályról kapják az ivóvizet.
A beruházás összértéke egyébként 4 980 000 lej, melyből a Környezetvédelmi Alap 3 960 000 lejt biztosít. A fennmaradó összeget az önkormányzat állja. Korábban már megépült az ivóvízkezelő állomás, ehhez két darab kétszáz köbméteres víztartályt is társítottak. A község Zöldes nevű erdőalji területén található Hévíz-forrás befogását és a kezelő állomásig történő elvezetését is megoldották, így már csak 17 kilométeres hálózat kiépítése maradt hátra.
Normalizálódott a vízellátás
Az elöljáró arról is beszámolt, hogy az elmúlt napok esőzései után normalizálódott az ivóvízellátás a községben. Így egyelőre a falu pálszegi és bedecsi részén, a vezetékrendszer végein levő háztartásokhoz is eljut a víz. Fülöp Kinga kitért arra is, a napokban megmérték a vízhálózatot tápláló forrás hozamát. Ebből kiderült, egy csíkszentimrei háztartásra napi 276 liter víz jut, olyan körülmények mellett, hogy az átlagfogyasztás 70 liter körül van. „Ez jóval több, mint amennyit városon fogyasztanak. Csíkszeredában például 100 liter körül mozog egy háztartás napi fogyasztása” – említette az illetékes.
Elmondása szerint a legnagyobb gondot az okozza a községben, hogy egyesek felelőtlenül bánnak a vízzel. „Hiába kértük a helyi újságban és plakátokon a lakókat, legyenek belátással a körülményekre, és ne vigyék túlzásba a kerti locsolásokat” – nyilatkozta Fülöp Kinga, aki szerint a többszörös felhívás ellenére vannak olyanok, akik naponta több mint ezer liter vizet elfogyasztanak. Az alpolgármester szerint nem azokkal van gond, akik állataikat itatják, hiszen a nagyobb gazdaságok saját kútból vagy patakból biztosítják az innivalót jószágaiknak, a néhány állatos családok vízhasználata e téren pedig jelentéktelen. „Azok jelentenek problémát, akik egész nap saját kertjüket locsolják” – említette az elöljáró.
szóljon hozzá!