Az utóbbi időkben egyre több a lopás vagy a lopási kísérlet Gyimesközéplokon. Volt, hogy egyedül élő özvegyasszonyt raboltak ki saját házában, más gazdaságból pedig állatokat próbáltak eltulajdonítani. A helyi plébánia sem maradt ki a bűnözők látogatásából, a plébános még fenyegető levelet is kapott. Az emberek szerint lassan kezd ijesztővé válni a helyzet, a helybéliek egyre jobban félnek az éjszaka leple alatt tevékenykedőktől.
2012. november 21., 16:062012. november 21., 16:06
2012. november 21., 16:192012. november 21., 16:19
Szokatlanul sűrű köd fogad bennünket Gyimesközéplokon. „Ez is ritka a környéken, mint a lopássorozat, ami volt az elmúlt időszakban” – magyarázta az egyik helybéli, akivel a polgármesteri hivatal előtt elegyedtünk szóba. Mint fogalmazott, az emberek egyre jobban félnek, hiszen úgy látszik, az éjszaka sötétjében senki nincs már biztonságban.
„Úgy látszik, bőven akad munkájuk a rendőröknek” – kezdte el a beszélgetést a polgármester. Mihok Péter látogatásunk során elmondta, bizony nem dicsőség ez a bűnözési hullám a falunak, mindig is féltek egy ilyen jelenség elharapózásától. Mint azt a községvezetőtől megtudtuk, a tolvaj vagy tolvajok házakba és gazdaságokba mentek be, cégektől loptak el gépeket és szerszámokat, üzleteket „látogattak” meg, na meg a ravatalozó környékét sem hagyták ki útjukból. A községvezető szerint úgy látszik, az elkövetők főleg azt az időszakot használják ki, amikor nem ég a közvilágítás. „Ha tehetnénk, egész éjjel biztosítanánk ezt a szolgáltatást, de nincsen pénzünk rá” – tudtuk meg az illetékestől. Elmondta, a program szerint éjfélig, illetve a hajnali és reggeli órákban égnek a lámpák, és így is mintegy négyezer lejt kell havonta kifizetniük villanyszámlára. Szintén a pénzhiány miatt csak két faluőrt tudnak fizetni. Ők azonban egy ilyen nagy kiterjedésű községben nem sokat tudnak tenni.
„A rendőrség is járőrözik, ám ők is az üzemanyag hiányára panaszkodnak” – említette a polgármester. Hozzátette, a jövő évi költségvetésben megpróbálnak üzemanyag-támogatásra elkülöníteni egy összeget a rendőrség számára. „Azért elvártam volna tőlük (a rendőröktől – szerk. megj.), hogy konzultáljanak velünk a kialakult helyzetről. És együtt próbáljuk elejét venni a lopásoknak. A rendőrség részéről azonban mindeddig senki nem keresett meg” – méltatlankodott az elöljáró. Hangsúlyozta, valószínű helybéli vagy helybéliek lehetnek a tettesek, hiszen a lopások módozata arról tanúskodik, kiváló helyismerettel rendelkeznek a tolvajok. „Hasonló jelenség volt még hét-nyolc évvel ezelőtt, akkor is egy helybéli volt a tettes” – nyugtázta a községvezető.
Az ablakra vigyázó tolvaj
„Nem láttam ki jött be, mert sötét volt és kendővel is elkötötte a szememet. Folyton kiabált, hogy megöl, ha nem adom neki a pénzem” – így emlékezett a néhány napja történtekre a helyiek által Sije-aljaként nevezett területen lakó Tankó Anna. Az özvegyasszonyt éjjel tizenegy óra körül látogatta meg a tolvaj. „Hallottam valami dörömbölést, azt hittem a szomszéd az” – mesélte Anna néni. Mint elmondta, később valami fények jelentek meg a belső szobában. Ordítva kérdezte, ki van ott, majd valaki leteperte a földre, és ütni, rugdosni kezdte, a pénzét követelve. A négyszobás háznak minden szobáját feldúlta az ismeretlen és még a konyhát is, ám pénzt nem kapott. „Aztán valahogy kiszabadultam a kezei közül és mezítláb, vérző fejjel átfutottam a szomszédhoz” – osztotta meg félelmetes tapasztalatát Tankó Anna. A háztulajdonostól megtudtuk, a tolvaj az elülső szoba ablakán mászott be, miután azt módszeresen leszerelte és a ház falának támasztotta. Hasonlóképp cselekedett az egyik belső szoba ajtajával is, annak az üvegablak részét egyszerűen kivette az ajtóból.
Fenyegető levél a plébánosnak csíki hírlapos betűkből
A ravatalozónál felszerelt egyik hangfalból lopták ki a belső alkatrészeket – számolt be a néhány nappal ezelőtti történtekről Bodó György. A gyimesközéploki plébános elmondta, felkészülve érkezhetett a tettes vagy tettesek, hiszen a doboz kibontására három különböző típusú csavarhúzót kellett használni. A plébánostól azt is megtudtuk, az esetet követő vasárnapi szentmisén nyilvánosan dorgálta meg az elkövetőket, és arra kérte őket, vigyék vissza a plébániára vagy hagyják hátra annak udvarán az eltulajdonított berendezést. „Ezt követően egyik nap azt vettük észre, hogy a másik hangfal is össze van törve, és egy fenyegető levelet is hátrahagyott valaki” – említette a plébános. A lelkésztől megtudtuk, a levél szövegét újságból kivágott betűkből rakták össze. „Valószínű a Csíki Hírlapból vágták ki a betűket, hiszen abban használnak piros színűeket. A levélben egyébként a következő állt: »Gyimes réme; itt gyimes sötétkora«” – mondta a plébános. Hangsúlyozta, nem jellemző a településre a tolvajlás, ami az utóbbi hetekben történt, azonban már sok kezd lenni. Hiszen a helyi iskolába, az egyik egyháztanácsos üzletébe is betörtek, házakból, udvarokból vittek el szerszámokat.
Benzint loptak, az autót is vinni akarták
„Az ablakból néztük, mi történik” – elevenítette fel a múlt héten hétfőn este történteket a sötétpataki eltérőnél lakó Tankó Attila. Elmondta, lefekvés után hangos kutyaugatásra lettek figyelmesek, mintha valakit éppen megfogott volna az eb. Az ablakból kinézve vették észre, ahogy egyik autójuk ajtaját akarja kifeszíteni valaki, a kutyától megijedve azonban a kerten átszökve menekült.
„Annyit még láttam, hogy egy hármas Golfba ült be és azzal hajtott el. Az autó színét a rendőröknek sem tudtam megmondani, a rendszámot sem tudtam leolvasni, annyira mocskos volt” – fogalmazott Tankó. Tőle azt is megtudtuk, a szóban forgó eset előtt körülbelül két héttel gépkocsijából loptak el több liter üzemanyagot úgy, hogy felfeszítették a tartályzárót.
A gyimesközéplokiak egyöntetű véleménye, hogy az elmúlt hetek lopásait vagy ugyanazon személy vagy egy banda követte el. Mindenesetre, a félelem egyre jobban eluralkodik a településen, főleg, amikor leszáll az est.
Hét cselekmény, több tettes
Az elmúlt időszakban hét cselekmény történt Gyimesközéplokon – számolt be érdeklődésünkre Gheorghe Filip. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, három esetben azonosították az elkövetőket: egy személy egy szekeret tulajdonított el, egy másik pedig egy cégtől, illetve egy háztartásból lopott el szerszámokat és különböző gépeket. A többi négy esetben még nincsenek meg a tettesek. Mint a szóvivőtől megtudtuk, többek között üzletből történt lopásban, a fentiekben is leírt özvegyasszony esetében, illetve a plébániát érintő történtekben is nyomoz a rendőrség. Gheorghe Filip a plébánosnak írt fenyegető levél létezését is igazolta. „Nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy a még nyomozás alatt levő bűncselekmények esetében ugyanaz vagy ugyanazok lehetnek az elkövetők. Van egy gyanúsítotti kör, a kivizsgálás jelenleg is zajlik. Reméljük minél hamarabb kézre kerülnek a tettesek” – nyomatékosított a rendőrségi szóvívó.
szóljon hozzá!