Mi lesz a csíki horgászattal?

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Bizonytalanná válhat a csíkszéki horgászat helyzete jövőtől, ugyanis a Csíkszeredai Horgász és Vadász Egyesület egy pernek, illetve egy új törvénytervezetnek köszönhetően válságos helyzetbe került.

Iszlai Katalin

2016. december 20., 22:482016. december 20., 22:48

2016. december 20., 22:492016. december 20., 22:49

Augusztusban írtunk arról a csíkszéki hobbihorgászokat érintő problémáról, amely szerint az érintettek azt kifogásolták, hogy az egyesület nem telepít halat a horgászterületeken, és nehezményezték, hogy nem kapnak elegendő figyelmet az egyesület részéről.

Hol található pontosan a holtág?

1989-ben jelent meg az a határozat, amely kimondta, hogy le kell szabályozni a kanyargós vizeket, így megépítették az új medrét az Oltnak, amely a csíkszeredai Olt-hídjától indul és egészen Zsögödig tart. A hegyi patakok belefolynak a régi Oltba, és az összegyűjti az egészet, majd visszahozza a Szeredai-fürdőhöz. Az egyesület ezért épített egy gátat közel a Szeredai-fürdőhöz, ezt egy kicsit felduzzasztotta, és innen jött a holtág elnevezés.

Akkor Bencze István, az egyesület elnöke elmondta, a korábbi évektől eltérően idén valóban nem telepítettek halakat az úgynevezett szécsenyi holtágba, erre azonban nyomós oka van az egyesületnek. Elmondása szerint van egy tulajdonos, aki az említett terület közelében halastavakat létesített, és a holtágból táplálja azokat, körülötte pedig megvásárolta a területeket. Időközben a tulajdonostól a lánya vette át a tavak működtetését, és beperelte az egyesületet azzal az indokkal, hogy a holtág hozzájuk tartozik.

A törvényszék ezért kért egy kivizsgálást, a szakértő pedig kimutatta, hogy igaza van a hölgynek, mert telekkönyvileg egy rész valóban hozzájuk tartozik, de a holtág nagyobbik része állami tulajdon. Mivel a szakértő nem mondta ki, mekkora részről van szó, a törvényszék azt kérte, hogy határozzák meg pontosan. Szeptember tizenkettedikére volt kiírva egy újabb tárgyalás, ahol el kellett volna dőlnie, hogy a holtág megmarad-e a csíkszeredai horgászoknak, vagy az említett hölgy tulajdona lesz, azonban az ügy tovább bonyolódott.

Bencze István keddi megkeresésünkre elmondta, a szeptemberi tárgyaláson kiderült, hogy az új szakértői vélemény szerint a holtág teljes területe be van telekkönyvezve. „A rajzon is jól látszik, hogy még a folyóvizek alatt is telekkönyvezve van, és a hölgynek van egy adásvételi szerződése is. Ez azt jelenti, hogy megvásárolta a víz alatti területeket is. Ezen a tárgyaláson azonban nem született ítélet, az újabb tárgyalást múlt pénteken tartották. Végleges határozat azonban most sem született, mert a hölgy nem jelent meg, így újabb halasztást rendeltek el. A következő tárgyalás időpontjára vonatkozó értesítést még nem kaptam, de beszéltem az ügyvédünkkel, és sajnos úgy érezzük, hogy a holtág sorsa el van dőlve: nem fogjuk megkapni” – tette hozzá Bencze.

Új törvénytervezet a minisztériumtól

Az egyesület elnöke, Bencze István szerint nem csak a holtág tulajdonjogának bizonytalan helyzete okoz fejtörést számukra. „A problémát súlyosbítja, hogy a folyóvizekre, a Szépvízi-tóra, az Oltra, és az erdei patakokra kiállított szerződéseink 2017-ig érvényesek, és nemrég a mezőgazdasági minisztérium leküldött egy törvénytervezetet, amely kimondja, hogy amennyiben jóváhagyják, a következő bérbevételek 20 évre lesznek kiállítva. Tartottunk egy gyűlést a főbb horgászainkkal és horgászvezetőinkkel, ahol eldöntöttük, hogy melyik részeket fogjuk újraszerződni, és mekkora területeket, amelyekre vagy garancialevelet kell letegyünk, vagy ki kell fizetni a garanciát, mielőtt megyünk szerződni. Ezzel nem is volna különösebb probléma, a baj ott kezdődik, hogy garancialevelet nem tudunk kiállítani, mert nincs amire, így zsebbe kell nyúljunk. Ha a horgászok is áldoznak erre, és össze tudjuk gyűjteni az adott összeget, akkor a társaságunk fog horgászni, de ha nem gyűl össze a garanciapénz, akkor nem tudunk szerződni, és a horgászat Csík környékén vagy egy olyan társaság kezébe kerül, amely ütőképes és megnyeri a licitet, vagy jelentkező hiányában a horgászat ellehetetlenül a térségben” – hangsúlyozta Bencze.

„Válságos helyzetbe került a társulatunk, ugyanis a jelenlegi törvények alapján nem lehet tiltott fajokra vadászni. A medvékre, a farkasokra és a nagymacskákra csak engedéllyel lehetett vadászni, számunkra a múlt évben 93 ezer hektárnyi területre 8 medvét, 10 farkast és 10 vadmacskát hagytak jóvá, ebben az idényben azonban ezt is felfüggesztették. A minisztérium az állatvédőkkel karöltve megtiltotta az említett fajok vadászatát, ez pedig nagy üreget képezett a költségvetésünkben. Mint említettem, a mezőgazdasági minisztérium licitre bocsájtja a vízterületeket, és erre csak azok a társaságok jelentkezhetnek, akik befizették a garanciapénzt. Így a csíkszéki horgászat sorsa teljesen a horgászainkon múlik, mert a társaság nagyon rosszul áll” – tájékoztatott az egyesület elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban

Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.

Nem lesz áram Csíkszereda és Csíkszentmihály egyes háztartásaiban
2025. december 03., szerda

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában

A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.

Székelyföld legenyhébb reggelére ébredtek szerdán Csíkszeredában
2025. december 03., szerda

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében

Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.

Tehetetlenek Csíkszeredában a gazda nélkül kószáló lovak ügyében
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Kezdődhetne a bölcsődeépítés Csíkszentsimonban

Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.

Kezdődhetne a bölcsődeépítés Csíkszentsimonban
2025. december 02., kedd

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában

Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.

Mikulásváró ünnepség Csíkszeredában
2025. december 02., kedd

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások

Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.

Márciustól megvásárolhatók a csíkszeredai ANL-lakások
Hirdetés
2025. december 02., kedd

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában

Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.

Fogyatékkal élők által készített egyedi tárgyakat állítanak ki Csíkszeredában
2025. december 02., kedd

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek

Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Kigyulladt egy autó Csíkkozmásnál, ketten kórházba kerültek
2025. december 02., kedd

Új iskola építésére alkalmas területet keres a csíkszeredai önkormányzat

Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.

Új iskola építésére alkalmas területet keres a csíkszeredai önkormányzat
Hirdetés