
Fotó: Kristo Robert
Alig aszfaltozták le pár nappal ezelőtt a Szentmártonon átvezető E578-as utat, máris megtörtént az első súlyos baleset. A község Csíkszereda felőli kijárata közelében kedden reggel hat óra körül két haszongépjármű ütközött frontálisan, a gépkocsivezetők súlyos sérüléseket szenvedtek. A baleset következtében az egyik lakóház kerítése is megrongálódott.
2010. június 15., 17:262010. június 15., 17:26
2010. június 15., 18:072010. június 15., 18:07
Fotó: Kristo Robert
Nem hallottam semmit, a hátsó szobában aludtam – mesélte érdeklődésünkre a 81 éves Bíró Mária. Elmondása szerint hét órakor vette észre a kerítésnek csapódott autót. „Szerencsére, nagyon masszív volt, ha gyenge kerítés lett volna, még a házamban is kárt tehetett volna az az autó” – mondta a csíkszentmártoni lakos.
Fotó: Kristo Robert
A baleset körülményeiről Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője számolt be. Az illetékes elmondta, a csíkszeredai, 57 éves L. I. haszongépjárműjével Csíkkozmás irányából közlekedve – valószínű a fáradság miatt – egy egyenes útszakaszon áttért a szemközti sávra, frontálisan ütközve a szabályosan közlekedő, szintén megyeszékhelyi, 40 éves P. Z. által vezetett gépkocsival. A baleset következtében mindkét vezető súlyos sérüléseket szenvedett, a kár értéke megközelíti a 20 ezer lejt.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!