Kommunikációra „kötelező” alkotások

Fazakas Barna jelenleg Belgiumban élő csíkszeredai származású képzőművésznek nyílt egyéni tárlata szerdán este a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.

Szőcs Lóránt

2012. április 11., 20:102012. április 11., 20:10

2012. április 12., 14:172012. április 12., 14:17

 

Az alkotó főként benyomásokra, emlékekre építi munkáit. Legtöbbször magával hordja a fényképezőgépét, és a felvételek alapján, saját valóján átgyúrva készíti el szürrealista képeit. Ahogy megtudtuk tőle, előfordul, hogy valósággal látja előre a képet, más esetekben az alkotás folyamata során bukkannak fel az ötletek. A fotók és más vizuális élmények mellett fontos inspirációs forrása a zene, amint kifejtette, reggeltől estig zenét hallgat. Különben nemcsak passzív résztvevője a zenei élményeknek, mivel nyolcadikos korától DJ-ként is tevékenykedik. Ezt is az önkifejezés formájaként fogja fel, az adott hangokból gyúrja élményeit, ahogy többféle vizuális benyomásokból születnek eklektikus képei.

Természetesen a vizuális élményeket ezúttal is auditívakkal egészíthették ki az érdeklődők, a megnyitón ugyanis az – éppen az esemény tiszteletére toborozódott – Pues El Resto együttes (Boldizsár Szabolcs, Bene Zoltán, Hompoth Artúr Norbert és Szakál Attila) képekre hangolt zenei improvizációit hallgathatták.

„Sok mindent mondtak, írtak már Fazakas Barna munkáiról, láttak bennük science fiction-t, nevezték képregényesnek, mitologikusnak, szürrealistának, futuristának, eklektikusnak művészetét, felfedezni vélték alkotásaiban a különféle törzsi művészetek nyomait és a német expresszionizmust idéző színkezelését egyszerre – és mindez még csak a formai kifejezésmódra vonatkozik. Tartalmi vonatkozásban is sokféle megközelítésből értelmezik Barni alkotásait – a legtöbbször saját barátairól készült fotók festőien grafikus átértelmezéseiben sokan felfedezni vélik a zene bódulatát, hétköznapi érzések, sorsfordító élethelyzetek, életérzések, pillanatnyi benyomások és nem utolsósorban a nemi ösztönök vizuális megnyilvánulásait.

És itt nem az az érdekes, hogy valójában melyik megközelítés a helytállóbb, hanem hogy ezek a reakciók, visszajelzések valamilyen szinten mind-mind beépültek Fazakas Barna művészetébe, aki közvetlen környezetében találja meg képtárgyait, melyeknek szerves részét képezik a munkáiról formált különféle vélemények is. Az alkotót olyannyira foglalkoztatja környezete, a vele való kommunikációs lehetőségek, hogy azok egyszerre jelentik számára a kiindulópontot és a mindig szükségszerű továbblépés biztos talaját” – utalt az alkotások összetettségére megnyitóbeszédében Túros Eszter művészettörténész.

Amúgy érzékelhető ezeken a munkákon az alkotói játékosság, ahogy Fazakas Barnától megtudtuk, a kiállítótérhez is próbál alkalmazkodni, ezt lehetővé teszi a képek egy része, hisz több festménye tetszés szerint forgatható. Különben a képzőművész egyik nem titkolt vágya az, hogy a szemlélők alakítsanak ki párbeszédet ezekkel a munkákkal, és fedezzék fel a tudatosan komponált vagy éppen a tudatalattit sejtető részleteket.

A kísérletezésre hívta fel a figyelmet a művészettörténész is. „Kísérlet ez és önreflexió egyszerre. Az absztrakt és figuratív elemeket furcsán ötvöző, színeiben időnként bezárkózó, legbensőbb érzéseket feszegető, máskor kozmopolita módon megnyíló, kiszínesedő, lüktető kifejezésmódja mindig új és új szellemi, lelki dimenziókat villant fel” – emelte ki Túros Eszter.

Sajátos világ jelenik meg, igaz, a művész felvállalja az egyediséget, amint honlapunknak vallotta: ritkán jár kiállításokra, nem azért, mert nem érdekelnék a művésztársai alkotásai, hanem hogy mások útkeresései, elképzelései ne befolyásolják, ne „hangszereljék át” egyedi stílusát. A „hagyományos”, falra akasztható alkotások mellett Fazakas Barna számítógép-grafikáiból is láthattunk néhányat.

A 36 címet viselő, a képzőművész születésnapjára időzített tárlat átfogó válogatás az elmúlt nyolc esztendő alkotásaiból. A kiállítás, melyet már Budapesten, Kolozsváron és Bukarestben is láthattak, és amely itt új munkákkal bővült, május 4-ig látogatható hétköznapokon 12 és 18 óra között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei