Fotó: Pethő Melánia
Az elmúlt napokban több madéfalvi lakos panaszolta portálunknak, hogy a háztartások rácsatlakoztatása az új vízvezetékrendszerre tömbháztulajdonosok esetében 300, míg magánházban lakók számára 1300 lejbe kerül.
2012. december 11., 15:382012. december 11., 15:38
2012. december 11., 17:462012. december 11., 17:46
Az egyik panaszos elmondta, több család került abba a helyzetbe, hogy nem engedheti meg magának az új rendszerre való csatlakozást, mert túl nagy az összeg, amit ki kell fizetni a bekötésért és a vízóráért. Az illető megemlítette, hogy ugyan részletekben is ki lehet törleszteni a bekötési díjat, de még úgy is megterhelő sokuk számára. A régi rendszeren keresztül egyelőre visszakapcsolták a szolgáltatást, így most újra van víz az új rendszerre még nem csatlakozott háztartásokban is, viszont mi lesz, ha végleg elzárják és víz nélkül maradnak az érintett családok? – tette fel a kérdést a panaszos.
Szerettük volna kikérni Szentes Csaba polgármester véleményét is, aki elzárkózott a nyilatkozattól, mondván: számtalanszor elmagyarázták a falubelieknek, miről van szó, és ha valakinek még kérdései vannak, forduljon a polgármesteri hivatalhoz.
Egy korábbi – november közepén – lapunknak adott nyilatkozatában a madéfalvi elöljáró a településen lefektetett új vízvezetékre történő rácsatlakozásokról elmondta: „Az uniós alapokból kiépített ivóvízrendszerre a lakóházakat és tömbházakat is rácsatlakoztatják, az ezzel kapcsolatos költségek egy részét pedig a polgármesteri hivatal állja. Egy magánház esetében 2400 lejbe kerül a csatorna- és vízvezeték bekötése, ebből ezer lejt a hivatal fizet. Egy családra legtöbb 1400 lej költség jut, a tömbházak esetében ez az összeg valószínű, kevesebb lesz.”
szóljon hozzá!