Nyilvánosságra hozták a Csík LEADER Egyesület által első alkalommal meghirdetett hat pályázati kiírás eredményeit. A rendelkezésre álló adatok szerint egyetlen esetben sem merült ki a teljes pályázati keret.
2012. november 28., 18:202012. november 28., 18:20
2012. november 28., 18:582012. november 28., 18:58
A legsikeresebbnek a falufejlesztést célzó intézkedés mondható, melynek célja kis léptékű infrastruktúrafejlesztési projektek megvalósítása. Ezek keretében lehetőség nyílik a települések kiemelten fontos középületeinek, közösségi épületeinek, valamint azok környezetének rendbetételére, fejlesztésére. Az intézkedésre 17 pályázat érkezett be Alcsík, Felcsík és Pogány-havas kistérségekből. Kozmáson például közösségi házat szeretnének létesíteni, Gyimesközéplokon gyalogos felületet építenének, Csíkmadarason piacrendezésre fordítanák a megnyert összeget. Madéfalva központjában parkolók és zöldövezetek épülnének, Csíkszentmártonban a parkot újítanák fel, Vacsárcsiban a templom tetőszerkezetét cserélnék, Szépvízen pedig a községközpont felújítására költenék a támogatást. A teljes keretösszeg 750 ezer euró volt, ebből mintegy 490 ezer eurót hívnak le a települések, egy pályázatra legtöbb 30 ezer euró fizethető ki.
Nem merült ki a keret a nem mezőgazdasági mikrovállalkozások fejlesztésére vonatkozó kiírásnál sem. Itt összesen tizenegy pályázat érkezett, ezek összértéke mintegy 140 ezer euró, ami kevéssel több, mint a rendelkezésre álló összeg fele. Erre a kiírásra olyan projektek érkeztek, mint például fogorvosi rendelő létrehozása Csíkrákoson, vagy éppen a szentimrei állatorvosi rendelő felszereltségének bővítése.
További négy kiírásban rendkívül alacsony volt az érdeklődés. A mezőgazdasági és erdészeti termékek, valamint szolgáltatások hozzáadott értékének növelése című kiírásra csupán két pályázat érkezett; a termékek, kulturális és turisztikai szolgáltatások értékesítésének támogatására, tervek és tanulmányok készítésére, illetve külföldi partnerségek előkészítésére viszont egyetlen érdeklődő sem akadt.
„Ez a Leader munkaszervezet által végzett kiértékelés és a döntés. Ezt még jóvá kell hagyják a regionális központban” – tudtuk meg Mátéffy Mária ügyvezetőtől. Az illetékes elmondta, a polgármesteri hivatalok nagyobb bizalmat tanúsítottak ezen pályázati kiírások iránt, a magánszféra részéről viszont jóval kisebb volt az érdeklődés. „Úgy látszik, az utóbbi szektort másként kell megszólítanunk. Folyamatosan dolgozunk ezen, meggyőződésem, hogy az újabb kiírásoknál túljelentkezés lesz” – vélte az ügyvezető. Az illetékes tájékoztatása szerint több mint valószínű, hogy a felsorolt pályázatok mindegyike esetében lesz második kiírás, hiszen a keretösszegek nem merültek ki. Ennek időpontja valamikor 2013. január – februárjára tehető.
szóljon hozzá!