
Biró A. Zoltán, Burus-Siklódi Botond és Sárosi-Blága Ágnes ismertette a kutatás eredményeit
Fotó: Gábos Albin
A romániai magyar pedagógusok fontos feladatnak tartják az anyanyelv ápolását, védelmét, valamint a nemzeti kultúra átadását a fiatal generációknak – ez is kiderül abból az átfogó kutatásból, amelyben arra keresték a választ, hogy a pedagógusok milyen problémákkal szembesülnek.
2019. április 03., 20:402019. április 03., 20:40
2019. április 03., 20:582019. április 03., 20:58
A romániai magyar pedagógusokról szóló átfogó kutatás fontosabb eredményeit szerdán ismertették a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) csíkszeredai székházában. Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke bevezetőként elmondta, kutatási programjuknak az volt a célja, hogy szakmailag megalapozott képet kapjanak a pedagógustársadalomról, attitűdjeikről, a helyzetükhöz való hozzáállásukról, hiszen
Ennek a nagyszámú értelmiségi rétegnek pedig fontos társadalmi szerepe van. A pedagógusokat érintő kutatást, amelynek eredménye egyfajta „problématérkép” is, a Sapientia EMTE mellett működő KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja végezte el.
Biró A. Zoltán professzor, a KAM vezetője kiemelt néhány fontosabb eredményt. Például a megkérdezettek több mint 90 százaléka tartja nagyon fontos pedagógusi feladatnak az anyanyelv ápolását, védelmét, a nemzeti kultúra átadását, szakterülettől, tantárgytól, térségtípustól függetlenül. A felmérés arra is rávilágított, hogy a tanárok, tanítók, óvónők úgy tapasztalják,
A felmérésből leszűrhető következtetések szerint a pedagógustársadalom az előzetes feltételezésekkel ellentétben meglepő módon egységesen vélekedik adott problémakörökről, legyen szó akár partiumi, belső-erdélyi, mezőségi, székelyföldi, vidéki vagy városi pedagógusról.
– magyarázta a professzor. Ugyancsak a kutatás mutat rá arra, hogy a legtöbb pedagógus személyes indíttatásból választotta a pályát, és kevesen hagyják el azt.
Sárosi-Blága Ágnes kutató a módszertanról beszélt. Mint megtudtuk, a felmérést 2017–2018-ban végezték el, a kérdőíveiket 6075 pedagógus, valamint 524 tanintézet-vezető töltötte ki, továbbá 50 interjút is készítettek. Egyebek közt a pályaválasztás, az anyanyelv és kultúra, a társadalmi megítélés, a pedagógusképzés, az elégedettség, a tanórán kívüli tevékenységek, valamint a személyes digitális nyitottság témáját érintették. A különböző témakörökön belül részelemzéseket is végeznek, amelyek közül három már megtalálható az RMPSZ, illetve a KAM weboldalán. Tervezik ugyanakkor, hogy a későbbiekben további részelemzéseket tegyenek közzé.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
1 hozzászólás