
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Az erdő védelmében kellene gazdálkodni, de hogy ez megtörténhessen, gyökeres szemléletváltásra lenne szükség – jelentette ki Csákány László, a sepsiszentgyörgyi Szemerja-Görgő Közbirtokosság vezetője.
2018. november 06., 22:082018. november 06., 22:08
2018. november 06., 22:082018. november 06., 22:08
Mint kifejtette, kétszáz éve olyan mértékben beavatkozott az ember az erdő életébe, hogy most már elsősorban a védelmet kellene szem előtt tartani, ugyanakkor jelenleg az óvintézkedések költsége is az erdőt terheli.
Az erdőradar, a műholdas nyomkövető rendszer fenntartásának költségei az erdőtulajdonosokat terhelik, ők pedig csak úgy tudják befizetni ezeket az összegeket, ha minél több fát vágnak ki” – részletezte a szakember. Felidézte, hogy
Szemléltetésképp elmondta, Sepsiszentgyörgy városának az államosítás előtt egyharmaddal több erdője volt, mint most, és bár igény és lehetőség is lenne az erdős területek növelésére, azt éppen a törvények nem teszik lehetővé. A kivágott részek bekerültek a mezőgazdasági jegyzékbe legelőként, így ott nem lehet erdősíteni, sőt még azt a fát is ki kell vágni, ami magától kinő ezeken a legelőkön – mondta Csákány. Hozzátette:
Sepsiszentgyörgy adminisztratív területe 7264 hektár, ebből 1774 hektár erdő, aminek tulajdonjoga megoszlik a város, a közbirtokosságok, az egyház és az állam között. A város tulajdonában 1244 hektár erdő van,
Székely László, a város erdeit gondozó Hatod Magánerdészet vezetője elmondta, országos szinten ritkán fordul elő, hogy a lakosságnak adják el az önkormányzati tulajdonban levő erdőkből a kitermelt fát, mert egyszerűbb, ha még „lábon” odaadják egy cégnek, az pedig továbbadja a feldolgozó nagyvállalatoknak. Háromszéken jelenleg 210-250 lej között mozog a tűzifa métere.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!