
1913-ban fejezték be az építését, 1915-ben nyitották meg a Baróti Városi Kórházat
Fotó: Tuchiluș Alex
Bár a történészek szerint nem tisztázott, hogy a baróti kórház alapításának 109, vagy 111 éves évfordulóját tartja-e idén, az évszázados múlttal rendelkező egészségügyi intézménynek így is volt oka az ünneplésre szerdán: az elmúlt időszakban mind a személyzet, mind az ellátott betegek számát sikerült megsokszorozni.
2024. május 15., 18:182024. május 15., 18:18
Az eseményen egykori és jelenlegi egészségügyi dolgozók, a kisváros és Erdővidék településeinek elöljárói is megjelentek, körülbelül százötvenen, hogy
A különleges alkalmon a kórház alapítóiról, kialakulásáról és történetéről Hoffmann Edit, nyugalmazott muzeológus és történész mesélt, a jelent a kórház, város és megye képviselői vázolták fel.
Dr. Lozsádi Botond, a kórház igazgatója
Fotó: Tuchiluș Alex
Lozsádi Botond kórházigazgató hét évvel ezelőtt került vezetői pozícióba. Mint mondta,
A sürgősségi osztályon ellátott betegek száma hét évvel ezelőtt 3700 körül alakult, mostanra 12 ezer személynél tartanak. Úgy véli, hogy
„Szükség van erre a kórházra, a minőségi ellátásra, hogy a beteg elégedetten tudjon távozni” – fogalmazott Lozsádi Botond.
Ápolók, orvosok is jelen voltak az ünnepségen
Fotó: Tuchiluș Alex
Benedek-Huszár János, Barót polgármestere is szólt az egybegyűltekhez.
– vélekedett az elöljáró.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt emelte ki, hogy egykor mindössze három, ma viszont 125 alkalmazottal működik az intézmény, főként erdővidéki munkaerővel, és „mindez ma nem lenne így, ha 2010-ben nem sikerült volna megmenteni a kórházat, amikor sok vidéki településen megszüntették az ellátást”.
Hoffmann Edit mesélte el a kórház történetét
Fotó: Tuchiluș Alex
Fizikai formát öntött eszme
Hoffmann Edit muzeológus, történész idézte fel a kórház alapításának történetét, azt, hogy miként is vált 26 év alatt az eszméből valóságos kórházépület.
– kezdte visszaemlékezését a muzeológus. Már a kórház alapításának eszméje előtt is jegyeztek bányaorvosokat Baróton, ami arra engedett következtetni, hogy
Ám csak 1887-ben fogalmazták meg ténylegesen a kórházalapítási szándékot, ugyanekkor intézőbizottságot is létrehoztak, élén dr. Hajós Bélával.
– emlékeztetett Hoffmann Edit.
1892 márciusában mondták ki az egylet megalakulását, megtárgyalták az alapszabályát, a kórháztervezés hivatalos folyamata ekkor indulhatott el. Hosszú tárgyalások eredményeként
Innen ered a megosztottság, hogy az intézmény napjainkban, 2024-ben pontosan hányadik évfordulóját ünnepli.
Névre szóló plakettekkel ismerték el a nyugdíjazott munkatársakat
Fotó: Tuchiluș Alex
„Sajnos ez a pillanat nincs megörökítve általam ismert forrásban. Jó lenne időkapszulába szállni és visszarepülni az időben annyit, hogy láthatnánk azoknak az embereknek az arcát, akik annyi esztendőn keresztül, kis túlzással élve, vért izzadva, emberfeletti kitartással, de emberre jellemző konoksággal vívták meg e tenyérnyi vidék harcát egy olyan intézmény létesítéséért, amit a 21. század tízes éveiben majdnem elveszítettünk, ha nincs bennünk az a ragaszkodás az ember teremtette értékek iránt” – fogalmazott a történet összegzésében a muzeológus.
Az eseményen áldást mondott Tordai Árpád református lelkipásztor. Énekelőadást tartottak a helyi iskolák diákjai, a Baróti Városi Kórházból nyugdíjba vonultak munkáját pedig emlékplakettek átadásával ismerték el. A rendezvényt a Dr. Simonffy Sámuel Alapítvány, a baróti kórház és a helyi önkormányzat szervezte a Barót 800 programsorozat részeként.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!