Balogh György: Szerettem itt lenni

Balogh György számára véget ért a két éves csíkszeredai külszolgálat

– Két évvel ezelőtt, amikor Csíkszeredába érkeztem, nem tudtam, mi vár rám. Számomra a konzuli megbízatás teljesen újdonság volt, Vilniusból érkeztem, ahol biztonságpolitikával, integrációval foglalkozó diplomata voltam. Csíkszeredai tartózkodásomat két részre kell osztanom. Az egyik része a 2009. augusztus végétől 2010. augusztus végéig terjedő időszak, amikor egy kis konzulátus második embere voltam, sajtó- és társadalmi kapcsolatokért, kultúráért felelős konzulként. Őszintén szólva, nyugalmas időszak volt, amikor tudtam belül építkezni, pihenni, gyermekeim beilleszkedtek az iskolába. Aztán 2010 augusztusában egyszerre minden megváltozott, ekkor már tudtam, hogy Csíkszereda az állampolgársági ügyintézés fő tengelyébe kerül. Dr. Szabó Béla főkonzul négy év, nyolc hónap után visszatért Budapestre, és az újonnan kinevezett főkonzul, Zsigmond Barna Pál megérkezéséig itt maradtam egyedül ügyvivőként, olyan feladattal, hogy 2011. január 3-án teljes erővel el tudjuk kezdeni a kérvények átvételét.

– A csíkszeredai főkonzulátuson dolgozókat már az első pillanatoktól kezdve nagy szeretettel fogadták Csíkszeredában, és nem csak. Gondolom, ezzel ön is szembesült...

– Nem csak én, hanem a családom is. Egy diplomata számára az, hogy hol dolgozik és milyen közegben van, másodlagos. Ez a munkája és ezt csinálja, de fél szívvel azt figyeli, hogy a családja mennyire szeret az adott helyen lenni. Én azt láttam, hogy a feleségem és a gyermekeim nagyon szeretnek itt lenni. A feleségem pillanatok alatt belevetette magát az itteni társadalmi életbe, neki nagyon nehéz elhagyni most Csíkszeredát. Ugyanakkor a nagyobb gyermekeim is könnyen beilleszkedtek, tiszta szívvel befogadták őket. Én zuglói gyerek vagyok, nagyszüleim Nagyszalontáról származtak, a gyökereim, az identitástudatom Erdély fele húzott, de nem Székelyföld irányába. Turistaként szerettem ide járni, de most el kell mondanom: egy dolog ide látogatni, és más dolog itt élni. Feldolgozhatatlan élmény Budapesttől hétszáz kilométerre majdnem színmagyar közösségben lenni. Nagyon megszerettem Csíkszeredát, Csíkot, a falvakat, az embereket, a tájat. Tavaly nyáron Budapesten egy bevásárlóközpontban vásároltunk, és én egy adott pillanatban azt vettem észre, hogy a családom egy bolti eladó köré gyűl, aki nagy lelkesedéssel mesél, kérdez. Egy innen elszármazott hölgy volt, és mi vittünk neki híreket, ő pedig úgy fogadott bennünket, mint földijeit. Az egy dolog, hogy egy Csíkból elszármazott, Budapesten élő ember így viszonyul hozzánk, de az én gyermekeim három hét budapesti tartózkodás után úgy érezték, hogy egy földijükkel találkoztak. Hát kérdem én, nem lehet, hogy lokálpatrióta lett az egész család?

– Sok munka, nagy felelősség, életre szóló barátságok – feltételezem, így lehet összefoglalni a két évet.

– Gyönyörű időszak volt. A barátságokat nem hagyom itt, tartjuk majd a kapcsolatot, akárcsak a gyermekeim, akik a világháló segítségével napi kapcsolatban maradnak a barátaikkal. Az biztos, hogy mi itt fogunk nyaralni, nyaranként majd hazajövünk. Két évvel ezelőtt egy négyhetes gyermekkel kerültem ide, azóta ez a gyermek itt tanult meg járni, beszélni. Ugyanakkor nagy örömmel tapasztaltam Csíkszeredában a két év alatt a fejlődést. Nem protokollból mentem el hokimeccsekre, nem protokollból ültem be a városnapi koncertekre, tavaly nem protokollból mondtam a polgármesternek: az a város, amely ilyen helyi zenekarokkal tud az ünnepen kiállni, küzdhet hepehupás utakkal, és lehet, hogy néha nem látja a hepehupás utaktól a jövőt, de boldog város, mert van jövője. Nagyon szerettem itt lenni. Nem merem hangosan kimondani, de szívesen ideköltöznék idős koromban.

– Azt is mondta, hazatérnek...

– Már csak azért is, mert van egy lovunk. Egy csikóra volt pénzünk, azt vásároltuk meg, mert azt akartuk, hogy legyen még valami, ami ideköt.

– Most hová vezet útjuk?

– A brüsszeli EU Állandó Képviseleten fogok dolgozni mint emberi jogokért, kisebbségi jogokért és a civil szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős diplomata. Azt is mondhatnám, hogy az itt elkezdett munkát folytatom egy más dimenzióban.

– Ön történelmi pillanatoknak is tanúja volt, számtalan állampolgársági eskütételt vezényelt le a csíkszeredai főkonzulátuson.

– Felemelő élmény volt látni idősek és fiatalok meghatódottságát, elszántságát, az örömkönnyeket. Egy alkalommal Pomogáts Béla professzort kértem meg, hogy egy állampolgársági eskütételen mondjon ünnepi beszédet. Akkor azt mondta, hogy amikor hazamegy Magyarországra, javasolni fogja, hogy minél több magyar politikus jöjjön ki egy-egy eskütételre, nézzen szembe ezekkel az arcokkal, ezekkel a szemekkel, sorsokkal és tudni fogják, hogy mit képviselnek. Ezt az élményt nem szabad elszalasztani.