
Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta az Országos Drogellenes Ügynökség átszervezését úgy, hogy a kábítószer-használók integrált ellátását az egészségügyi intézmények biztosítsák, a drogellenes közpolitikák koordinálása pedig a kormányfő közvetlen hatáskörébe kerül a miniszterelnöki kancellária révén – tájékoztatott a kabinet ülése után a kormányszóvivő.
2024. december 12., 19:112024. december 12., 19:11
Mihai Constantin szerint a civil szervezetekkel és a szakemberekkel folytatott megbeszélések nyomán hozott intézkedések „nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre és az integrált segítségnyújtásra” a kábítószer-fogyasztás áldozatai, különösen a kiskorúak számára, akiknek különleges támogatásra van szükségük. A kormányszóvivő rámutatott:
amely átveszi az Országos Drogellenes Ügynökség feladatait a tiltott kábítószer-használat megelőzése, valamint az ezzel kapcsolatos közpolitikák kialakítása, koordinálása, kiértékelése és nyomon követése terén. Ezzel párhuzamosan
Az átszervezéskor átveszik az drogprevenciós hatóság (ANA) keretében működő regionális és megyei drogprevenciós, kiértékelő és tanácsadó központok humán erőforrását.
Egy másik kormányhatározat megerősíti az egészségügyi minisztérium fennhatósága alá tartozó országos mentálhigiénés és drogellenes központ szerepét. Ez a közintézmény fogja biztosítani a mentálhigiénés közpolitikák országos szintű koordinációját, végrehajtását és kiértékelését – számolt még be Constantin.
Ezek a változások összhangban vannak a 2022-2026 közötti időszakra vonatkozó országos drogstratégiával – mutatott még rá a kormányszóvivő.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
szóljon hozzá!