Antal Attila: amit célul tűztünk ki, azt tudtuk is teljesíteni

Hogy áll a bölcsőde-építési pályázat, hogy haladnak a felújítási munkálatokkal a gimnázium épületében, mit sikerült 2010-ben tenni az oktatási infrastruktúra javítása érdekében és melyek a tervek ezen a téren 2011-re – ezen és hasonló kérdésekre adott választ interjúnkban Antal Attila oktatási kérdésekért felelős csíkszeredai alpolgármester.

R. Kiss Edit

2011. január 03., 15:332011. január 03., 15:33

2011. január 03., 17:462011. január 03., 17:46

Az önkormányzatok számára is nehéz volt a 2010-es esztendő pénzügyi szempontból. Mit tudott ilyen körülmények között tenni a csíkszeredai önkormányzat az oktatási infrastruktúra javítása, fenntartása érdekében?

– Elég reálisan sikerült tervezni az előző években, és a tervek és a megvalósítások között 2010-ben sincs drasztikus különbség vagy visszaesés. Tehát amit az oktatási infrastruktúrában és kulturális téren célul tűztünk ki, azt tudtuk is teljesíteni, úgy találom. Annyiban különbözik 2010 az előző évektől, hogy most már ténylegesen nem is számolhattunk azzal, hogy a központi költségvetésből „meglepetés” forrástöbbletek jönnek. A korábbi évek legnagyobb energiáját az emésztette fel, hogy folyamatosan alkalmazkodtunk, ne kezdjünk el beruházást ott, ahol várható központi forrás, aztán ahol sürgős, hogy mégis beavatkozzunk, mert mégsem jött központi forrás, akkor ott tegyünk valamit. 2010-ben ettől gyakorlatilag megkímélődtünk, és az előző években elindított tervekből sikerült néhányat megvalósítani: elkészült a Székely Károly Iskolaközpontnál az orvosi rendelő és műhely, illetve további kiszolgáló-felületeknek otthont adó külön épület, a Kis Herceg Napközi Otthonban – amely ugyan benne volt egy felújítási tervben, de a fűtésrendszer cseréjét abból a tervből kifejeltették – megterveztettük és ki is viteleztük az új fűtésrendszert, és sikerült befejezni – szintén önkormányzati pénzből – a József Attila Általános Iskola Tudor negyedi épülete körül a tereprendezési munkálatokat, udvar- és sportbázis-építést. Ugyanakkor 2010-ben kezdődött el a Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület felújítása, amely talán a legkomolyabb falat ezen a téren.

– Hogy áll ez a munkálat?

– A nyáron az egész épületben zajlott munkálat, elsősorban a fűtésrendszer cseréje miatt, jelenleg pedig a déli szárnyban dolgoznak, a középső és az északi szárnyban tanítás zajlik. Az ütemterv hetekre van lebontva. Sok szakági munkálat van: villamosság, fűtésrendszer, épületgépészet, homlokzati munkák, belső felújítás, nyílászárók javítása, padló-, tetőmunkák. Igen nagy volumenű és nagy összehangolást igénylő a munkálat, a felújítást végző konzorcium keretében több cég dolgozik. Minden héten, a keddi napon a polgármester vezetésével, én, mint illetékes alpolgármester, az osztályvezető, aki a projekttel foglalkozik, a műszaki osztályról egy kolléganő, az építésfelügyelő, aki a megbízásunkból felügyeli a munkálatot, a tervező, a két iskola képviselője, a tulajdonos egyház képviselője és a kivitelező képviselői találkozunk, követjük a helyszínen a munkálatokat, bejárjuk az egész építőtelepet, kérdéseket teszünk fel, tisztázunk. A célkitűzés az ütemterv szerint az, hogy a január végi vakációban át lehessen költözni a déli szárnyba. A legutóbbi ülésen, ezelőtt hat nappal (december 7. – szerk. megj.) azt láttuk, hogy tartják az ütemtervet a kivitelezők. Most már olyan munkálatok vannak hátra, amelyekbe az időjárás nem szólhat bele, és egyelőre nem látjuk veszélyeztetve azt, hogy a vakációra beköltözésre kész legyen. Az egyik legnehezebb momentum lesz ez, hogy az egyik szárnyat teljesen át kell adni és abba átköltözni, de reméljük, hogy sikeresnek bizonyul.

– Számos kisebb munkálat is zajlott még a városbeli tanintézményekben....

– A Petőfi Sándor Általános Iskolánál lezárult az épület főjavítása – ebben részben voltunk támogatók –, és azt tűztük ki célul, hogy az udvart itt is felújítsuk, és tartós, elfogadható színvonalra hozzuk. Az iskola mögötti udvarrész újraburkolása és a kerítés cseréje történt meg, elkészült a bejárati út alapozása, az épület előtti parkos rész javítási munkálatai átcsúsztak tavaszra. Ezt körülbelül így is terveztük, örülünk, hogy az ősszel ennyi munkát el tudtunk végezni. Egy másik fontos munkálat: a Kós Károly Iskolaközpontba szereltük be a gimnáziumból a felújítás miatt leszerelt, de működőképes két kazánt. Ezzel régi probléma oldódott meg, 2009 őszén nagy aggodalom volt az iskolaközpontban a fűtéssel kapcsolatosan, mivel a régi hőközpont már nem volt működőképes, a kormány campus-építési programja pedig leállt, és nem kerültek be az új kazánok. Így akkor egy kazánt vásároltunk, amivel – a régi rendszerrel rásegítve – az előző telet ki lehetett húzni, tavaly pedig az iskolához költöztettük a gimnáziumból leszerelt két kazánt. Kisebb munkálatokat a nyár folyamán végeztünk még további oktatási intézményekben is. Talán a Napocska óvoda épületének a hőszigetelése, homlokzati felújítása, ami látványosabb, ez folytatása a 2009-es munkálatoknak, amikor a hátsó részt szigeteltük. A Liviu Rebreanu Általános Iskolánál is költöttünk mintegy ötvenezer lejt, a tornateremnél elvégzett munkálatokat fizettük ki, amire nem jött meg a kormánypénz. Összességében mintegy 2 100 000 lejt költött 2010-ben az önkormányzat az oktatási intézményeknél lezajlott beruházásokra, a nyári javítási munkálatok pedig további mintegy hétszázezer lejt jelentenek. A gimnázium épületének felújítása keretében mintegy hatszázezer lej volt az önrész 2010-ben.

– Milyen tervek és lehetőségek vannak 2011-re?

– Mindamellett, hogy a beruházásokat szeretnénk folytatni, nagy összegűre nem lesz lehetőség. A Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán mindenképpen szeretnénk folytatni a munkálatokat, és kérdés, hogy azon beruházásokba, amelyek állami projektként indultak el, bele tudunk-e törvényesen lépni. Egyrészt, mert más beruházásába nem biztos, hogy bele tudunk kapcsolódni, másrészt pedig a tervek is lejártak. Például a József Attila Általános Iskola Tudor negyedi épületénél mindenképpen kellene valamilyen munkálatot végezni, hogy amit elvégeztek állami pénzből – a nyílászárók cseréje – ne menjen tönkre. Hasonló a helyzet a Kis Herceg Napközinél, ahol a külső burkolást legalább be kellene fejezni. Jó volna, ha ezt központi költségvetésből lehetne folytatni. És hát ott vannak az óvodáink, az egyik legfontosabb az lenne, ha az új óvodának neki lehetne fogni, de ez mindenképpen felülmúlja a lehetőségeinket, és csak abban az esetben tudunk előrehaladni, ha lesz rá kormányzati támogatás. Összességben az oktatási infrastruktúra, úgy gondolom, hogy elfogadható színvonalon van. Eddig kormányzati finanszírozással működött a bútorzat cseréje, de ez sajnos, megtorpant már 2009-ben – ez azért továbbra is fontos lenne. Az épületek állagában egyébként nincsenek kardinális gondok. Udvarrendezésre több tanintézménynél szükség lenne, például a Nagy Imre Általános Iskolánál is.

– A bölcsőde bővítésén gondolkodik-e az önkormányzat?

– Kétélű a kérdés, mert egyrészt fennáll a veszélye annak, hogy az anyukák nem tudnak két év fizetett gyermeknevelési szabadságra menni, de annak is, hogy munkájuk sincs, vagy nem lesz. A bölcsődében ezelőtt két évvel még nem volt nehézség a hat lejes napi étkezési költséget kifizetni, de ma már elég gyakran létszám alatt működik az intézmény, mert újabban, aki meg tudja oldani a gyerekek otthoni felvigyázását, az nem viszi be. Tehát ez egy nehezen kiszámítható dolog. Korábban azt láttuk, hogy nő a kereslet a hosszú programos óvodák, tehát a napközik iránt, és csökken a kereslet a normál programú óvodák iránt, a pénztelenség viszont most már azt is elhozta, hogy ez a tendencia egy kicsit megfordult. Egyébként a bölcsőde befogadóképességének a bővítésén már két évvel ezelőtt elkezdtünk gondolkodni, és el is készítettünk egy tervet a Sadoveanu utca sarkán lévő épület bővítésére és bölcsődévé való átalakítására. Egy pályázati ügycsomót is összeállítottunk, amivel strukturális alapokra pályáztunk a bölcsőde fejlesztésére, plusz nyolcvan hely létrehozására. Kérdés, hogy van-e még erre fizetőképes kereslet. Nem kizárt, hogy a pénztelenség ezt a fajta igényt is visszaveti. A pályázat át is ment az elbírálás első három legfontosabb szűrőjén, jelenleg abban a stádiumban vagyunk, hogy várjuk, mikor kérik a részletes kiviteli tervet. Amennyiben megkapjuk a finanszírozást, hozzá is látunk az építkezéshez, ami legalább másfél év. Tehát nem ér felkészületlenül, ha a bölcsődére nagyobb igény lesz. Ha viszont nem, akkor óvodaként használható az épület. Nagyon fontos, hogy azt az épületet megmentsük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Készül a pályázat, gyalogos- és kerékpáros-felüljáró épül

Decemberben benyújtják azt a pályázatot, amelynek célja európai uniós támogatást szerezni a Csíkszeredában tervezett, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt vasúti felüljáró építésére. A finanszírozási szerződés aláírása jövőben történhet meg.

Készül a pályázat, gyalogos- és kerékpáros-felüljáró épül
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
2025. november 11., kedd

Koraszülöttek Világnapja – szakmai és szülői találkozó Csíkszeredában

Az újszülöttgyógyászati osztály kezdeményezésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház Hargita Megye Tanácsának támogatásával idén is megünnepli a korababákat.

Koraszülöttek Világnapja – szakmai és szülői találkozó Csíkszeredában
2025. november 11., kedd

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hirdetés