
Fotó: Veres Nándor
Az első székelyudvarhelyi unitárius templom felszentelésének 110. évfordulóján a két helyi gyülekezet együtt adott hálát az unitárius egyház 450 éves fennállásáért. A belvárosi templomban tartott istentiszteleten Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke hirdette az igét. A száz év kényszerhallgatás után felújított orgonát Lászlóffy Árpád szólaltatta meg.
2018. október 08., 18:242018. október 08., 18:24
2018. október 08., 18:252018. október 08., 18:25
A püspök arra biztatta a híveket, hogy épüljenek lelki házzá. Az egyházi és világi köszöntések után a Legato Egyesület kamarakórusának előadását hallgatták meg az ünneplők. Szólót énekelt Derzsy Erika és Faluvégi Chripkó Krisztina. A Pap Zoltán orgonaépítő és munkatársai által felújított műemlék orgonát Lászlóffy Árpád orgonajátékával adták használatba.
Székelyudvarhely első unitárius gyülekezete 1872-ben Kénos leányegyházaként jött létre, és 1905-ben vált önállóvá.
A templomépítés alapját gyűjtések, hagyatékok képezték, a vármegyében lévő unitárius egyházközségek anyagadománnyal járultak hozzá.
Fotó: Veres Nándor
Pákei Lajos kolozsvári építész templomtervét 1902-ben hagyta jóvá az Egyházi Képviselők Tanácsa. Az építést felkarolta, támogatta a vármegye és a város akkori vezetősége is. Fekete Benjámin 1906. március 10-én vállalta el a kivitelezést. Az alapkövet július 3-án Vári Albert lelkész imája után tették le. A harminchat méteres toronyra 1906. november 1-jén Derzsi Árpád helyi bádogos helyezte fel a gombot. A keblitanács határozata értelmében a torony homlokzatára „Az egy Isten tiszteletére” felirat került. 1908. május 24-én Ferencz József püspök jelenlétében szentelték fel a templomot.
Fotó: Veres Nándor
A templomi hangszert 1907-ben Szabó György és neje, Binder Katalin adományaként a brassói Cioflec testvérek építették. Tíz évig szólt, aztán az első világháború idején elrekvirálták a homlokzati sípokat. Helyükre népi motívumokkal díszített szőttes került. Száz évig nem volt alkalmas az idő orgonajavításra. Pap Zoltán orgonaépítő elmondta, Simó Sándor esperes-lelkész fontosnak látta, hogy Isten nagyságához, szépségéhez méltó legyen a templomi hangszer. Új homlokzati sípokat készítettek, szélládát, hang- és regisztermechanikát, illetve játszóasztalt cseréltek, ugyanakkor új fúvómotort kapott az orgona.
Kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban végeztek házkutatást Brassóban a rendőrök, amikor a gyanúsítottak az ablakon kidobálva próbáltak megszabadulni a terhelő bizonyítékoktól.
A jövő hét második felében az ország legtöbb régiójában viharossá válik az időjárás, a hőmérsékleti értékek pedig kissé elmaradnak a sokéves átlagtól – közölte szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
szóljon hozzá!