
A Székely Nemzeti Múzeum idén ünnepli 150. születésnapját
Fotó: Tuchiluș Alex
Cserey Jánosné Zathureczky Emília 1875-ben tette látogathatóvá magángyűjteményét imecsfalvi kúriájában. Ez volt a Székely Nemzeti Múzeum „őssejtje”, tehát idén 150 éves a sepsiszentgyörgyi intézmény. Igyekeznek méltó módon megünnepelni.
2025. február 11., 19:192025. február 11., 19:19
E jeles évet rendhagyó kiállításokkal, konferenciával, a múzeumot népszerűsítő kiadványokkal és eseményekkel tervezi megünnepelni az intézmény. Ilyen többek között a Gyárfás Jenő (1857–1925) festőművész halálának 100. évfordulója alkalmával idén januárban megnyílt tárlat, ahol fő művei (Tetemrehívás, Mátyás király kiutasítja az otrantói püspököt, Gábor Áron halála) mellett a nagyközönség által eddig nem látott „zsengéit” is megcsodálhatjuk idén a Székely Nemzeti Múzeumban.
– tette hozzá az intézményt vezető Vargha Mihály szobrászművész.
A Gyárfás-kiállítás után, május közepétől a budapesti Magyar Építészeti Múzeum, Budapest Főváros Levéltára és a Műcsarnok által a tavaly létrehozott kiállítás,
Itt nemcsak Kós zseniális tervrajzait nézheti meg majd a látogató, de a rajzai alapján készült bútordarabokat, valamint a sztánai Varjúvár rekonstrukcióját is.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum főigazgatója
Fotó: Tuchiluș Alex
Ugyanakkor egy Kós Károly-emlékszobát is terveznek létrehozni a múzeum tornyában, „hiszen hol máshol lehetne méltóbb módon a polihisztorra emlékezni, mint éppen abban az épületben, amit öregkori interjúiban legkedvesebb művének nevezett. Rendhagyó gesztusunk nemcsak időszerű, hanem egyedülálló is, hiszen ez lesz az egyetlen Kós-emlékszoba Erdélyben” – ismertette az igazgató.
Ősszel is két fontos eseménnyel tisztelegnek a 150 éves múzeum előtt: hazahozzák Budapestről, a Magyar Néprajzi Múzeumból a nagysikerű Székelyek. Örökség-mintázatok című kiállítást, melynek főkurátora Kinda István néprajzos-muzeológus, továbbá az erősdi leletanyagot bemutatva régészeti alapkiállítást hoznak tető alá László Ferenc régész-múzeumőr halálának 100. évfordulója apropóján.
A kiállítás-megnyitók mellett újabb kiadványokkal, gyerekeket és családokat hívogató programokkal kedveskednek majd olyan jeles napokon, mint a madarak és fák napja, a műemlékvédelmi világnap vagy a múzeumok éjszakája.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!