A székelyföldi fociakadémia felébresztette az alvó óriásokat

Mert felnevelünk egy gyereket, akire az akadémia iszonyatosan sokat költ – sokan és sokat is támadják a magyar kormányt ezért –, azt azonban elfelejtik, hogy magánúton akadémiát fenntartani szinte lehetetlen, hiszen olyan költségek vannak, amik nem térülnek meg. Ha egy játékosunkat sikerült értékesítenünk, az nekünk öröm, hiszen köztudomású, hogy se a felnőtt férfi, sem a felnőtt női csapatunk nem részesülhet magyar állami támogatásban. És sajnos, az önkormányzati támogatás is eléggé csekély, ellentétben más román önkormányzatokkal – de erről már többször beszéltem. Épp ezért az a pénz, amit játékosértékesítésből kapunk, nagyon sokat segít abban, hogy a felnőtt csapat be tudjon fejezni egy-egy szezont. Íme egy konkrét példa:

– Egyébként az Európai Labdarúgó-szövetség is egyre többet tesz azért, hogy segítse az utánpótlás-nevelést.

– Az UEFA nemcsak az akadémiákat, hanem az akadémiák alatti nevelőklubokat is próbálja megvédeni az idézőjeles gyermekrablástól. Például vannak olyan nevelési díjak, amelyeket a klubok kötelesek kifizetni. Mi erre vigyázunk is, mert

Nem akarok összegeket mondani, hogy ne sértsem senkinek az üzleti érdekét, de van egy olyan erdélyi klubunk, amely csak egy játékosa után összesen hatvanezer eurót kapott; olyan játékosról van szó, aki már tizennégy éves korában elhagyta a nevelőklubját. Na de említette Juan Bauza átigazolását, erre is térjünk ki. Mi is kísérletezünk azzal, hogy hozzunk egy játékost, és azt próbáljuk meg értékesíteni. Nem mentünk bele abba a dzsungelbe, hogy hozunk húszat és abból kettőt továbbadunk – aki ismeri az FK Csíkszeredát, amúgy is tudja, hogy a felnőtt csapatunk keretének kilencven százaléka magyar játékos.

Bauzával amúgy jól járt a klub: idehoztuk, a másodosztályban bizonyított, így a Krajova megvásárolta. Mi pedig további összegeket is várhatunk utána, ugyanis amikor a játékost a Krajovának eladtuk – durva szó, de ez történt –, akkor a szerződésben kikötöttük, hogy benne maradunk az üzletben húsz százalékkal.

Marius Corbu eligazolása más: esetében az FK Csíkszeredának együttműködési szerződése van a Puskás Akadémiával, ezért nyilvánvalóan lemondtunk a százalékokról, hiszen épp az az együttműködésünk lényege, hogy kölcsönösen segítjük egymást. Marius egyébként nagyon jó példa arra, hogy ha dolgozol, akkor nagyon messzire juthatsz, itt a hangsúly a „ha dolgozol” mondatrészen van. Marius a Bákó megyei Magyarcsügésről küzdötte fel magát. Már nálunk nehéz helyzetben volt, hiszen magyarul beszélt, de román a neve. A román utánpótlás-válogatottnál magyarként, a Puskás Akadémián pedig román névvel küszködött nehézségekkel. Őt ezek a nehézségek folyamatosan viszik előre, és

Ez a történet bennem nem hagyott jó szájízt, mivel egyrészt nem szeretem, ha a mi játékosainkkal az ügynökök házalnak. Másrészt Ureche – akinek szintén sok sikert kívánok – és ügynöke országos körútjának az lett a vége, hogy a BVSC-Zugló vezetőjével megbeszéltük, akivel jó viszonyt ápolok, hogy kerüljön hozzájuk a játékosunk, mert ott legalább jó helyen lesz. De ez számomra ismét egy intő jel volt, hogy a növendékeink és a játékosügynökök közötti kapcsolatot valahogy (és most keresem a szavakat, hogy ne mondjak erős jelzőt) rendezzük, és mindaddig, amíg a játékosok el nem érnek egy bizonyos kort, addig tartsuk őket távol az ügynököktől. Mert

Talán Erdélyben kevesen tudják, hogy Magyarországon a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) jelentős összeggel támogatja azokat a klubokat, amelyek fiatalokat szerződtetnek. Így a következő szezontól a 2006-ban születettek után kapnak a klubok pénzt, ezért most a 2006-os játékosainkat valósággal vadásszák a játékosügynökök, hogy vihessék Magyarországra – nyilván csak ingyen vinnék el tőlünk. Ezek is a futball részei, én azonban felteszem a kérdést: egy érettségi, illetve egyetem előtt álló, a karrierjének a legsérülékenyebb pontján lévő játékos vajon az első jöttment ügynöknek kell-e bedőljön? Nekünk törvényes úton nincs lehetőségünk gátat szabni ennek a folyamatnak, ezért a nevelőmunkánkkal próbáljuk a fiataljainkat „kiképezni” erre a kihívásra is.

– Mindenképp hasznos volt ezekbe a bugyrokba betekintenünk. De haladjunk tovább: az FK Csíkszereda vezetősége évek óta elodázza a kerettel kapcsolatos, idejekorán érkező kérdéseket, most azonban itt az ideje erről is beszélnünk.

– Most valóban lezártuk az átigazolási szezont. Újdonságaink: a Felvidékről, a szlovák másodosztályból érkezett Dolni József és a Pakstól kölcsönkapott Hegedűs János. Mindkettőjüktől tapasztalatot várunk. És mondjam azt, hogy végre hozzánk jött a kolozsvári születésű védekező középpályás Szilágyi Szabolcs, akivel már tizenéves kora óta tárgyalunk. Most oda jutottunk, hogy a Vasastól hozzánk került, tőle a középpálya megerősítését várjuk. És itt van az érdekes nevű Alexander Torvund, aki norvég apa és magyar anya gyermeke; rá szélső támadóként számítunk.

Ami a távozókat illeti: Gyenge Szilárdról már beszéltünk, ugyanakkor lehet, hogy néhány játékost kölcsön adunk a 3. Ligában szereplő partneregyesületeinknek, hiszen egy posztra három játékost nincs értelme tartani. És itt jön a mániám: a másodosztályban a lebonyolítási rendszerben, ebben a buta play off–play out rendszerben nem is igazán érdemes bő keretet tartani.

Visszatérve a másodosztállyal kapcsolatos kérdésre, mi támogatjuk a szövetségnek azt az álláspontját, hogy érdekessé kell tenni a bajnokságot. A play off–play out rendszer kiemeli a csúcsot, a gond azonban az, hogy a huszonkét csapatból tizenhatot a teljes érdektelenségre ítél – és lehet, hogy köztük lesz az FK Csíkszereda is. A play out meccseken a legjobb esetben is csak egy kieső hely elkerüléséért folyik harc, a többi csapat sorsa ugyanis addigra így vagy úgy már eldőlt, így a több mint egy tucatnyi csapat 50-100 néző előtt fog játszani tét nélküli, gyakorlatilag barátságos mérkőzéseket.

A lebonyolítás egyetlen előnye tehát az, hogy a huszonkettőből hat csapat majd a rájátszásban reflektorfénybe kerül. Ezt a lebonyolítási rendszert egyébként arra alapozták, hogy vonzóbb és érdekesebb lesz a piac számára, és nagyobb fény vetül a másodosztályra. Ki ne akarná ezt? Én is ezt akarom. Ehhez képest azonban tévéközvetítési jogdíjakból az FK Csíkszereda, hasonlóan a többi csapathoz, mindössze körülbelül 30 ezer eurót kapott legutóbb.

És azt se felejtsük el, hogy az U17-es bajnokságot megnyertük, az U15-ben pedig negyedikek lettünk. És még mindig vannak tartalékaink. Mégis gondok vannak a szövetségnél, ahol a már korábban említett kettősséget érzékelem. Egyrészt a szövetég nagyon helyesen tolja a női futballt előre, mert ez egy európai trend (az UEFA is egyre több pénzt ad a női focira). Igen ám, de

A szövetség elnökének nyomására a női válogatott látványosan fejlődik, de sokkal látványosabban fejlődne, ha a Răzvan Burleanu szövetségi elnök alatti vezetők is komolyan vennék ezt a szakágat. Csak egy konkrét példa: amikor tavasszal az U17-es és U15-ös csapatok négyes döntőt játszottak a bajnoki címért, azzal egyidőre szerveztek egy senkit sem érdeklő Románia–Moldova barátságos meccset, ahová behívták a fél csapatot. Amikor rákérdeztem, hogy saját bajnokságotoknak miért csináltok konkurenciát, akkor válaszként vonogatták a vállukat. Egy másik problémám a női labdarúgással, hogy a magyar szövetséget nem igazán érdekli a romániai, és ezen belül a székelyföldi utánpótlás, pedig a romániai női labdarúgás sokkal jobban áll, mint a magyar. Tehát

És egy harmadik problémám a női futballal, hogy mi a női csapatot a semmiből tartjuk fenn. A csíkszeredai polgármesternek is könyörögtem, hogy bajnoki címért harcol a női csapatunk, ezért megérdemelnék a támogatást. Miközben ennél sokkal kevésbé fontosabb – és a közösséget egyáltalán nem érdeklő – megmozdulásokra lej százezreket kapnak az önkormányzattól.

Mondok egy viszonylag konkrét példát: a hétezer fős Nyárádtő várost Csíkszeredával össze sem lehet hasonlítani, ehhez képest a Maros megyei település harmadosztályú csapata a múlt szezonban több mint egymillió euróból gazdálkodott, fel is jutottak a másodosztályba. A mi székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi harmadosztályú csapataink nem is álmodhatnak hasonló anyagi támogatásról. De miért nem?

Egyébként ősszel le fogunk ülni Csíkszereda polgármesterével és Hargita Megye Tanácsának új elnökével, hogy közösen megpróbáljuk ezt a problémát valamilyen szinten kezelni. Mert meg vagyok győződve arról, hogy kell önkormányzati támogatás ahhoz, hogy Gyergyószentmiklós például méltóképpen szerepeljen a harmadosztályban. És a támogatás Székelyudvarhelyen is elfér. Nézzük meg például az említett két város stadionját, vagy csak a gyergyóit, amelynek a lelátója úgy fest, mintha légitámadás áldozata lenne. Nekem az az érzésem, hogy a magyar önkormányzatok, pártoktól függetlenül, teljesen el vannak szakadva attól a valóságtól, ami a sportot, a labdarúgást illeti – az emberek körében nagyon népszerű a sport, de jó körülményekre is vágynak. Ezen a téren, ellentétben más területektől, megyénkben nincsenek jó körülmények, kivételt képeznek a magyar támogatásokból megvalósult futballcentrumok. És ez azért furcsa, mert más területen ezt nem tapasztalom. A labdarúgás társadalomra gyakorolt szerepét a romániai magyar önkormányzatok nem értik, ettől el vannak szakadva. Ez azért nagy baj, mert az ország többi része viszont pénzt fordít a sportra, ezért azok haladnak előre.

– És itt egy gondolatot engedjen meg tőlem: azzal, hogy a klubjuk hivatalos neve románul nem FC Miercurea Ciuc, hanem ugyanaz, mint magyarul, ezzel tulajdonképpen Csíkszeredát mint várost is napi szinten reklámozzák országszerte. Már ezért a marketingfogásért is megérne egy nagyobb támogatást kapni a várostól.

– Aki ismer, jól tudja, hogy mi nemcsak tiszteljük, hanem segítjük is a többi sportágat. Ennek tükrében mondom – és megbántani senkit sem akarok –, a labdarúgó szövetség adatai és bizalmasan megszerzett egyéb felmérések alapján a Csíkszereda név gyakorlatilag csak a futballnak köszönhetően szerepel Romániában. A hoki nálunk nyilván nagyon népszerű, de a térség határain túl már teljes a hoki iránt az érdektelenség. Tehát a román közegben Csíkszereda egyenlő az FK Csíkszeredával. Épp ezért is frusztrál minket, hogy minden évben kétségbeesetten rakjuk össze a férfi és női felnőtt csapataink költségvetését – arra ugyanis magyar állami támogatást továbbra sem fordíthatunk.

Ha bekapcsoljuk a tévét, láthatjuk, hogy világszerte mennyi nehézséggel küszködnek az államok, ezért is kell külön megköszönnöm a magyar államnak, hogy nekik továbbra is fontos, hogy például Szilágykrasznán legyen egy műfüves focipálya. Az akadémia csapataitól pedig, mint mindig, ezúttal is azt várjuk, hogy kerüljenek be a rájátszásokba. Onnantól már nehéz, hiszen

Addig egyedül Gheorghe Hagi csinálta ezt. Ahogy bejöttünk a képbe – és megnyertünk néhány bajnoki címet és kupát –, azzal felébresztettük az alvó óriásokat: a bukaresti klubok rögtön elkezdtek komolyan dolgozni, ráadásul elkezdtek újjáéledni a régi tradicionális központok is, mint például Kolozsvár. Innentől kezdve a rájátszásokban már nagyon sok jó minőségű ellenfelünk lett, és minden pontért meg kell szenvednünk. Biztos nem ez volt a fő cél Budapesten, amikor évekkel ezelőtt a Székelyföld Labdarúgó Akadémia támogatásáról döntöttek, de teljesen mellékesen elérték azt a célt is, hogy újjáélesztették a román utánpótlás-nevelést.