Hirdetés
Hirdetés

A korlátozások miatt tavaly kevesebb beteg jutott egészségügyi ellátáshoz, mint más években

Még nem mérhető, pontosan mekkora negatív hatása volt annak, hogy tavaly sokan nem fordultak, fordulhattak orvoshoz •  Fotó: Veres Nándor

Még nem mérhető, pontosan mekkora negatív hatása volt annak, hogy tavaly sokan nem fordultak, fordulhattak orvoshoz

Fotó: Veres Nándor

Az egészségügyi rendszer egyes területein jelentősen csökkent a felhasznált költségvetési összegek értéke, azaz lényegesen kevesebb beteg kerül be az ellátórendszerbe, mint a járvány előtti években – derül ki a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár éves tevékenységi jelentéséből. Ebben következtetésként is megállapítják, hogy a múlt évben egyes intézkedések nagymértékben akadályozták a krónikus, de még az akut betegek hozzáférését is a kórházi ellátáshoz, aminek a betegek egészségére gyakorolt hatása még nem ismert.

Széchely István

2021. március 28., 13:012021. március 28., 13:01

Az már eddig is tudott dolog volt, hogy a koronavírus-járvány megjelenése, az ennek következtében meghozott óvintézkedések, a kórházak múlt év márciusában történő kiürítése, és a szükségállapot bevezetése, valamint az ezzel együtt járó korlátozások miatt kevesebb beteg jutott egészségügyi ellátáshoz, mint más években, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vaskos éves jelentése azonban lényegesen pontosabb képet ad az egyes területeken mért csökkenésről. Ugyanakkor, a rendkívüli helyzet következtében megváltozott költségelszámolások miatt egyes negatív hatásokat elfednek a számok, de a magyarázat által láthatóvá válnak.

Hirdetés

Mik csökkentek?

Az intézmény jelentésének a 2020-as, illetve 2019-es esztendő költségelszámolási összehasonlításából kiderül, hogy az ingyenes és ártámogatott gyógyszerreceptek, a gyógyászati segédeszközök, illetve a fogászati ellátás költségei csökkentek a legnagyobb mértékben az elmúlt évben, sorrendben 11, 14, illetve 27 százalékkal. A gyógyszerek esetében – ahol az ártámogatás összértéke 45,7 millió lejre csökkent tavaly, az előző évi 51,2 millió lejhez képest – ez azt jelenti, hogy

kevesebb beteg került kórházba, de orvoshoz is kevesebben mehettek, illetve mertek elmenni.

A már diagnosztizált és beállított kezeléssel rendelkező krónikus betegek esetében kisebb volt a gond, ők megkaphatták és kiválthatták gyógyszerreceptjeiket – akár távkonzultációk során is –, más évekhez képest viszont kevesebben fordultak orvoshoz azok közül, akiknek kivizsgálásokra lett volna szüksége, tehát kevesebb akut és krónikus beteget diagnosztizáltak tavaly, mint más években.

Idézet
Aki úgy érezte, hogy még bírja, nem ment el az orvoshoz. Sajnos van egy ilyen jelenség, aminek idővel egyértelműen lesznek negatív hatásai, hiszen például egy nem idejében kezelt akut betegség krónikussá válhat

– mondta a problémával kapcsolatban Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítás Pénztár vezérigazgatója lapunknak.

Egyes területeken közel 30%-al csökkent a szolgáltatásokra felhasznált összegek értéke tavaly •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Egyes területeken közel 30%-al csökkent a szolgáltatásokra felhasznált összegek értéke tavaly

Fotó: Barabás Ákos

Még a várólisták is megszűntek

A fogászati ellátás esetében egyértelműen az a költségcsökkenés fő oka, hogy tavaly tavasszal, a szükségállapot idején három hónapig ki sem nyithattak. Az egészségbiztosítási rendszerben elvégzett fogászati ellátás tavaly 1,7 millió lejt emésztett fel a megyében, 2019-ben ez az érték 2,3 millió lej volt. A gyógyászati segédeszközökre – a járókeretektől a végtagprotéziseken át a hallókészülékekig és szemkristályokig – fordított éves összeg csökkenése szintén a korlátozásokkal áll összefüggésben. Az egészségbiztosítási pénztár hónapokra lebontott kimutatásában jól követhető a képalkotó diagnosztikai eljárásokra (például röntgen-, CT-vizsgálatok) elszámolt összegek tavaly tavaszi drasztikus csökkenése, majd a nyári növekedése is.

Tavasszal egyébként még a várólisták is megszűntek, amire korábban soha nem volt példa.

A számok mögött

Dacára annak, hogy az intézmény az adatokkal kapcsolatos következtetésként is megállapítja, hogy a múlt évben egyes intézkedések nagymértékben akadályozták a krónikus, de még az akut betegek hozzáférését is a kórházi ellátáshoz, a költségelszámolási adatok ezt nem tükrözik. A magyarázat erre az – amint azt Duda Tihamértől megtudtuk –, hogy bizonyos költségek részaránya és az elszámolás módja is teljesen megváltozott tavaly. 2020-ban a kórházak által felhasznált összköltségnek a 15,9 százalékát tette ki a szolgáltatásokra fordított kiadás, a fennmaradó rész teljes egészében bér jellegű költség. Más években a szolgáltatások költsége – amelynek a gyógyszerek, élelmezés, járműpark- és épületfenntartási költségek, stb. is a részét képezik – 30 százalék körüli.

Ezek a részarányok tolódtak el tavaly: a kórházi szolgáltatások száma és költségértéke lecsökkent, viszont számos, az elvégzett munka mennyiségéhez közvetlenül nem kötődő egyéb költséget, például különböző veszélyességi és egyéb pótlékokat fizetett ki a kórházaknak az egészségbiztosítási pénztár

– tudtuk meg Duda Tihamértől. Így a felhasznált költségvetési összegek értéke más évekhez viszonyítva alig változott, amihez hozzájárult az is, hogy

kezdetben akkor is megkapták a kórházak a pénztárral leszerződött összegeket, ha kevesebbet teljesítettek, majd pedig a leszerződött érték fölött megvalósított értéket is megkapták, nem kellett várjanak a költségvetés-kiegészítésre.

Megduplázódtak az otthoni betegellátás költségei

Az egyetlen érték, ami jelentősen nőtt, lényegében megduplázódott tavaly, az az otthoni beteggondozás éves költsége. 2019-hez képest a növekedés meghaladja a 197 százalékot:

678 800 lejről 1 340 780-ra nőtt.

Ennek a legfőbb okáról Duda Tihamér elmondta, hogy a kórházakban tavaly tavasszal bevezetett korlátozások miatt sokkal többen kaptak otthon szakellátást, mint korábban, ugyanakkor részben azért is növekedett az otthoni beteggondozás összköltsége, mert – akárcsak az egészségügyi rendszer más területein – minden hónapban a megvalósított költséget fizethette ki az egészségbiztosítási pénztár, nem a leszerződött összeget, ami mindig alacsonyabb.

Egyébként dacára annak, hogy kevesebben jutottak orvosi szolgáltatásokhoz tavaly, Hargita megyében az országos átlaghoz képest jobb volt a helyzet e tekintetben. Amint arról Lorenzovici László egészségügyi közgazdász korábban beszélt lapunknak, a betegszámok összehasonlítása alapján Hargita megye az országos átlag felett van.

korábban írtuk

Országszerte egymillióval kevesebb beteg volt az idén kórházban
Országszerte egymillióval kevesebb beteg volt az idén kórházban

A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések és a kórházak átalakítása következtében több mint egymillióval kevesebb beteget utaltak be idén januártól augusztusig a romániai kórházakba, mint egy évvel ezelőtt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Lemondott Daniel David tanügyminiszter

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter.

Lemondott Daniel David tanügyminiszter
Lemondott Daniel David tanügyminiszter
2025. december 22., hétfő

Lemondott Daniel David tanügyminiszter

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban

Elfogadja a kormány keddi ülésén a legutóbbi koalíciós egyeztetéseken hozott döntéseket tartalmazó salátarendeletet – nyilatkozta hétfő este a miniszterelnök.

Ne érjen meglepetésként: ez fog történni a nyugdíjakkal 2026-ban
2025. december 22., hétfő

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
2025. december 22., hétfő

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző

74 éves korában meghalt Chris Rea brit énekes-dalszerző, akit a Driving Home for Christmas című slágere tett világszerte ismertté – közölte a BBC.

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző
Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző
2025. december 22., hétfő

Elhunyt Chris Rea énekes-dalszerző

Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Új úti cél: Varsóba indul járat a brassói repülőtérről

Jövő nyártól Varsóba is utazhatunk a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtérről. Lengyelország fővárosába heti kétszer is lesz a Wizz Airnek járata.

Új úti cél: Varsóba indul járat a brassói repülőtérről
2025. december 22., hétfő

Pénzügyi engedmény a tanügyben

Az oktatási és kutatási ágazatra nem vonatkozik a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó törvényi előírás – közölte hétfőn a tanügyminisztérium.

Pénzügyi engedmény a tanügyben
Pénzügyi engedmény a tanügyben
2025. december 22., hétfő

Pénzügyi engedmény a tanügyben

2025. december 22., hétfő

Tömbházak csendjét megzavaró téli rituálé: medvebőrbe bújt dobosok tánca

Míg az adventi időszak a legtöbbek számára az elcsendesedésről szól, országszerte – így Székelyföld városaiban is – évről évre megjelennek a hangos dobszóval kísért, medvebőrbe öltözött csoportok. A látványos, de zajos népszokás megosztja a közvéleményt.

Tömbházak csendjét megzavaró téli rituálé: medvebőrbe bújt dobosok tánca
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Fiatal nő holttestét emelték ki a marosvásárhelyi turbinaárokból

Egy 35 éves, Maros megyei nő holttestét emelték ki hétfőn délután a vízből Marosvásárhelyen, az Alsógát utca térségében – a halál pontos körülményeit vizsgálják.

Fiatal nő holttestét emelték ki a marosvásárhelyi turbinaárokból
2025. december 22., hétfő

Éppen szentestére érkezhet meg a havazás

A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzéséből.

Éppen szentestére érkezhet meg a havazás
Éppen szentestére érkezhet meg a havazás
2025. december 22., hétfő

Éppen szentestére érkezhet meg a havazás

2025. december 22., hétfő

Romániában a legmagasabb a túlzsúfolt lakásban élők aránya az unióban

Tavaly az uniós polgárok 16,9 százaléka élt túlzsúfolt lakásokban, ami enyhe csökkenést jelent a 2023-ban jegyzett 18,1 százalékhoz képest – derül ki az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.

Romániában a legmagasabb a túlzsúfolt lakásban élők aránya az unióban
Hirdetés