
Mérés, vágás, szabás a faiparban. Drága folyamattá vált
Fotó: Veres Nándor
Az építőiparban tapasztalt drasztikus áremelkedéssel egyidőben a faanyagok árainak hasonló léptékű drágulása is elkezdődött. Globális szinten fahiányról beszélnek az elemzők, az export pedig nem csökken. Utánajártunk, hogy áll a hazai piac ezen a téren, illetve várható-e érdemi változás a közeljövőben.
2021. augusztus 15., 08:582021. augusztus 15., 08:58
Antal Szabolcs másodállásban asztalosműhelyt működtet Csíkszeredában. Családi vállalkozás részeként tanult bele a szakmába, jelenleg pedig bútorokat készít. „Felmérem a bebútorozni kívánt helyet, az elképzelésekre látványtervet készítek és árajánlattal jövök a beszállító cég árainak figyelembe vételével” – közölte az alaphelyzetet. Elmondása szerint két hónapja tapasztalta az első, igazán nagy árrobanást a piacon. Tárgyalt a beszállítóval is a miértekről, de mint kiderült, a beszerzési ár ugrott meg.
„Minden faanyag drágult, ami melaminált, vagyis rajta van a műanyag fólia. Én eleinte öt és tizenöt százalékos drágulást tapasztaltam, mára ez már magasabb” – tudatta.
„Inkább az a trend, hogy több kisebb asztalostól is kérnek ajánlatot és végül az olcsóbb vagy a szimpatikusabb nyer” – így látja Szabolcs.
Az ugyancsak csíkszeredai Ludas SRL. faanyagok széles skálájú forgalmazója a környék bútoriparának. Megkeresésünkre Ludas Szabolcs cégvezető a tavalyi évet jelölte meg a drágulás kiindulópontjaként.
– vezette fel az okokat. Megjegyezte, az egyik legnagyobb magyarországi, OSB-t (irányított szálelrendezésű lap) gyártó faipari üzem már a tavaly óta lecserélte az európai piacot a kanadaira és a kínaira, mert ők köbméteréért a korábbi 150-200 euró helyett 700 eurót fizetnek.
A bútorlap, az MDF (szerk. megj. közepes sűrűségű farostlemez) és az OSB piacán alakult ki az űr, a gyárak pedig száz százalékos kapacitáson dolgoznak.
„A bútorlap esetében a felső határértéket, az ingerküszöböt szerintem már elértük. A három, Romániában levő gyártó már plafonálódott, nincs már meg a megfelelő kereslet.
– közölte, hozzátéve, nem társul ehhez az árhoz minőség, ugyanis nyolc-tíz év után már cserére szorul. A cégvezető az ukrán piacon vette észre, hogy némileg kezdték visszavenni az árakat. „Náluk például tilos a farönköt kivinni az országból, csakis feldolgozva lehet elszállítani azt. Ezt nálunk a mai napig nem tudták meglépni” – tért ki Szabolcs a példára, aki ugyanakkor hiányolja a megfelelő és ellenőrzött erdőgazdálkodást az országban. Jelezte,
Az MDF, a bútorlappal szemben, nagyobb mértékben tartalmaz fát. Tavaly 190 euró körül mozgott a köbmétere, most a török gyártó 580 euróért kínálja ugyanazt. „Több, országos forgalmazó is felvásárolta volna a készleteinket, de a helyi ügyfélkör számomra fontosabb. Egymást kölcsönösen segítjük ilyen helyzetekben” – jelezte, hozzátéve, a bükk és tölgy kevésbé használatos a bútoriparban, ezeken csak minimális árnövekedés tapasztalható. Az építőipari termékeket forgalmazó vállalatokhoz hasonlóan már ők is csak a napi ajánlatot tudják garantálni.
Már vannak jelek arra, hogy a fenyőfa piaci értéke mérséklődik. Ne számítsunk arra, hogy a korábbi szintre, de a bútorlapok ára is szerintem október környékén vissza fog esni. Ellenben, ha továbbra is engedik az exportot és fennmarad a drágulás, baj lesz a faiparban.
– összegezte.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
1 hozzászólás