
Antal Árpád polgármester. Archív
Fotó: Vargyasi Levente
„Kockázatos kalandnak” tartja az üresen álló, omladozó sepsiszentgyörgyi kultúrpalota bérbe vételét Antal Árpád, a város polgármestere, amíg az ingatlan tulajdonjoga nem tisztázódik.
2018. október 18., 18:372018. október 18., 18:37
A székelyföldi elöljáró azt követően szólalt meg a témában, hogy a napokban Vasile Neagovici a Frăția Szabad Szakszervezeti Szövetség (CNSLR Frăția) egyik helyi képviselőjeként vetette fel, hogy próbálja megszerezni a szakszervezetek beleegyezését arra, hogy felajánlja a városnak a kihasználatlan épületet. Az érdekvédelmi szövetség országos vezetése pedig támogatja az elképzelést, még csak a többi szakszervezetnek kellene rábólintania.
Neagovici hangsúlyozta, lépéskényszerben vannak, mert
A város viszont közpénz befektetésével felújíthatná, megmenthetné az ingatlant, újra bevonva a művelődési élet körforgásába, részletezte a szakszervezeti bizalmi.
Antal Árpád polgármester azonban nem látja kivitelezhetőnek ezt a tervet. Mint rámutatott, a művelődési házat a közösség adólejeiből építették, a kommunista rendszerben kapta meg a szakszervezet. A rendszerváltás után a szakszervezetek bejelentkeztek jogutódnak, ám húsz év alatt sem sikerült a tulajdonjogot tisztázni – idézte fel az elöljáró. Értelmezése szerint az önkormányzatnak kellene a jogutódnak lennie,
Sepsiszentgyörgy polgármestere egyúttal arra is emlékeztetett, hogy évek óta perelnek a már egymillió lejt is meghaladó helyi adóhátralékért, lehet néhány év múlva ez is lezárul, és akkor a tartozás fejében megkapják az ingatlant. A bérbevételt az is akadályozza, hogy nem tisztázott, ki az ügykezelő, ezért húzódik a per is, de ezért jogilag nincs akitől bérbe venni az épületet.
– adott hangot aggályainak Antal Árpád, mondván, amúgy őt is zavarja a kultúrpalota állapota. Ám – tette hozzá – az is elmondható, hogy a városban az omladozó épületek általában nincsenek helyi tulajdonban. Ilyen a kultúrpalota mellett a posta székházaként működő egykori Hungária szálló, a Román Autóklub tulajdonában levő egykori vágóhíd, vagy éppen az egykori dohánygyár műemléképülete.
Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.
Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?
Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.
Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.
A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.
Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.
1 hozzászólás