Cserey Csaba (Csabcsi) dobművész kalauzolta a ritmusok világába a legkisebbeket szombaton és vasárnap délelőtt a Mikó-vár előtti téren. A foglalkozás láthatóan nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is nagyon tetszett, többen is bekapcsolódtak.
Tizenhárom sofőrt állított meg a rendőrség, akik túlzott sebességgel száguldottak vasárnap a romániai autópályákon – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Rendőr-főkapitányság közleményére hivatkozva.
Több tízezer szál csempészcigarettát koboztak el, és három személyt őrizetbe vettek pénteken egy nagyszabású, összehangolt rendőrségi akció során.
Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó Csíkszentlélek központjában.
A Richter-skálán 2,8-as fokozatú földrengés volt vasárnap hajnalban 6 óra 17 perckor Maros megyében – tájékoztatott a Marosvásárhelyi Rádió a Mediafax hírügynökségre hivatkozva.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Csíkszeredai Városnapokon az első Székely Ízek Gasztronómiai Fesztiválját. A Sapientia EMTE épülete mögötti parkolóban kilenc székelyföldi konyha kínálta az ínycsiklandó falatokat.
A rendőrség és a csendőrség 11 írásos figyelmeztetést és 41 bírságot rótt ki az Untold fesztivál harmadik napján, összesen 14 935 lej értékben – tájékoztat a Kolozs megyei csendőrség vasárnapi közleménye.
Az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) vasárnap estétől kedd reggelig érvényes, fokozott légköri instabilitásra vonatkozó, sárga jelzésű riasztást adott ki az ország nyugati, északi és középső régiójára, valamint a hegyvidékre.
A rendőrség fegyverekkel, robbanószerekkel és veszélyes anyagokkal foglalkozó igazgatósága 2017 első hat hónapjában több mint ezer szabálysértést állapított meg és 544 fegyvert kobozott el – írja közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.
Székelyudvarhelyen jól ismert és egyesek számára rettegett nevek rövidítése az idősebb és ifjabb P. B. Noha a köztudatban két ügyük ismert, utánajártunk az ellenük indított többi, kevésbé mediatizált hatósági eljárásnak.
Az idei Vásárhelyi Forgatag legfontosabb újdonsága, hogy nem három-négy napig, hanem augusztus 18-tól egészen 27-ig tart. A rendezvénysorozat a helyszínek szempontjából is gazdagodott, hiszen a Liget mellett első alkalommal a vár is otthont ad néhány eseménynek.
A Nagyhagymás-hegység magányos koronája, Székelyföld legcsodásabb ékköve minden évszakban más arcát mutatja: télen titokzatos, nyáron fenséges. Erdély kincsei sorozatunk következő részében a méltán híres Egyeskőre kirándulunk.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR) feloldotta vasárnap a 7,5 tonnásnál nagyobb gépjárművekre vonatkozó forgalmi korlátozásokat hat erdélyi és moldvai megyére, Biharra, Szatmárra, Szilágyra, Máramarosra, Suceavára és Botoşani-ra.
Mivel még nem kapta meg a környezetvédelmi engedélyt, módosíthatják a Marosvásárhely – Jászvásár autópálya jelenlegi nyomvonalát. Ehhez azonban a kifogásoknak nagyon megalapozottnak kell lennie, és előbb mindenképpen más megoldásokat kell keresni.
A tavalyi jogszabály-módosításnak köszönhetően több gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni: az örökbefogadási procedúra leegyszerűsödött, a gyereket befogadni kívánó párok bátrabbá váltak. Hargita megyében is érezhető a változás.
Alaposan próbára tette a Székely Hajsza résztvevőit a hőség, és a nehéz akadálypályák, de álltak elébe a kihívásnak. A csíksomlyói nyeregben első alkalommal megszervezett akadályfutó versenyre szombaton több mint 200-an neveztek be.
Ötvenhárom csapat főzött a tizenhetedik csíkszeredai Pityókafesztiválon szombaton a központi parkban. A Csíkszeredai Városnapok egyik kiemelkedő rendezvényének különlegessége, hogy noha tömegeket vonz, családias hangulat jellemzi.
A kánikula miatt 20-30 kilométer/órával lassabban közlekednek a vonatok a vasúti hálózat csaknem 78 százalékán – jelentette be szombaton a Román Államvasutak (CFR).
Teodor Meleşcanu külügyminiszter a Digi24 televízió műsorában azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Államok egy-két éven belül eltörli a román állampolgárok vízumkötelességét.